Ramaz Szvanadze: A magyar válogatott bízhat a hazai pálya előnyében

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2026.10.01. 18:28
null
Fotó: Kovács Péter
A grúz szövetségi kapitány Budapesten vezeti először csapatát idegenbeli mérkőzésen, és bár szerinte a Puskás Arénában forró lesz a hangulat, bízik a labdarúgói hozzáállásában.


Kifejezetten népes grúz újságíró-különítmény kísérte el a válogatottat Budapestre, igaz, a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztatón egy olyan szövetségi kapitány várta a kérdéseket, akinek a pénteki mindössze a második mérkőzése lesz a nemzeti csapat élén, és az első, amelyet nem hazai pályán játszik.

„Valóban ez lesz az első idegenbeli mérkőzésem a felnőttválogatott élén, és tudom, milyen parázs hangulat várható majd a stadionban – kezdte válaszát Ramaz Szvanadze a Nemzeti Sport kérdésére, miszerint hogyan készül a feltehetően intenzív légkörű összecsapásra. – Mindazonáltal a hozzáállásom és a csapat hozzáállása ugyanaz lesz, mint bármelyik másik tétmérkőzésen, függetlenül a helyszíntől. Az idegenbeli meccsek persze mindig nehezebbek, a magyar válogatott is bízhat a hazai pálya előnyében, de én azt sulykolom a játékosaimba, hogy minden körülmények között kövessék azokat az elképzeléseket, amelyeket felvázolunk a mérkőzés előtt. Ez a lényeg, ettől nem szabad eltérni.”

Arra, hogy mik ezek az elképzelések, a szövetségi kapitány nem tért ki részleteiben. „Annyit mondhatok el, hogy természetesen kénytelenek leszünk alakítani a csapat összetételén, mert négy mérkőzést kell játszani rövid időn belül. Ekkora terhelésnél természetes a rotáció, és majd az apró részletek döntenek arról, hogy ki kerülhet be a csapatba. Elsősorban a játékosok fizikai állapotán múlik” – fogalmazott Szvanadze, akinek a keretében egy Magyarországon játszó és egy, a magyar bajnokságot korábban megjáró labdarúgója is van: az MTK-s Ilia Beriasvili, valamint az exmezőkövesdi, -fehérvári, illetve -újpesti Budu Zivzivadze.

„Jó kondiban vannak, a csapat segítségére lehetnek, de előzetesen nem árulom el, hány játékpercet kaphatnak – folytatta a titkolózást a kapitány. – A legfontosabb, hogy a játékosaim, függetlenül attól, hol játszanak klubszinten, a lehető legjobban készüljenek fel a mérkőzésre. Természetesen a meccs alakulása is befolyásolja majd, ki lehet a pályán.”

Kérdés, mi lesz az egyik legveszélyesebb grúz csatárral, Giorgi Mikautadzéval, akit Szvanadze lecserélt az ukránok elleni bemutatkozó mérkőzésén, a Villarreal légiósának pedig nem tetszett a szövetségi kapitány döntése. „Természetes reakciót láthattunk tőle, ez bőven benne van a pakliban. Senki sem boldog, ha lecserélik, de megbeszéltük a helyzetet. Fizikailag kifogástalan állapotban van, így pénteken is bevethető” – mondta Szvanadze. A kevés konkrétumot eláruló kapitány annyit azért elmondott még, hogy amióta átvette a stafétát a menesztett Willy Sagnoltól, nem egyeztetett az elődjével, és hogy ugyanazok a játékosok lőhetik az esetleges tizenegyeseket, akik eddig is ki voltak jelölve a szerepre.

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
B-LIGA, 2. CSOPORT
Péntek, 20.45: Magyarország–Grúzia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

 A GRÚZ VÁLOGATOTT KERETE 
Kapusok: Giorgi Mamardasvili (Liverpool – Anglia), Luka Gugesasvili (Göztepe – Törökország), Davit Kereszelidze (Dila Gori)
Védők: Luka Locsosvili (1. FC Köln – Németország), Lasa Dvali (CSZKA 1948 – Oroszország), Szaba Goglicsidze (Monza – Olaszország), Ilia Beriasvili (MTK Budapest – Magyarország), Szaba Harebasvili (Basaksehir – Törökország), Szaba Szazonov (Getafe – Spanyolország), Dzsemal Tabidze (Kayserispor – Törökország), Otar Kakabadze (Cracovia – Lengyelország), Irakli Azarovi (Sahtar Doneck – Ukrajna)
Középpályások: Giorgi Csakvetadze (Udinese – Olaszország), Szaba Lobzsanidze (Real Salt Lake – Egyeslt Államok), Otar Kiteisvili (Sturm Graz – Ausztria), Giorgi Kocsorasvili (Sevilla – Spanyolország), Gizo Mamageisvili (Sturm Graz – Ausztria), Anzor Mekvabisvili (Chicago Fire – Egyesült Államok), Otar Mamageisvili (Wolfsberger AC – Ausztria), Vladimer Mamucsasvili (Torpedo Kutaisi), Nodar Lominadze (Torpedo Kutaisi), Irakli Egoian (Excelsior – Hollandia)
Támadók: Giorgi Citaisvili (Rayo Vallecano – Spanyolország), Zuriko Davitasvili (Saint-Étienne – Franciaország), Giorgi Gagua (DAC – Szlovákia), Hvicsa Kvarachelia (Paris Saint-Germain – Franciaország), Giorgi Kvernadze (Frosinone – Olaszország), Giorgi Mikautadze (Villarreal – Spanyolország), Budu Zivzivadze (1. FC Heidenheim – Németország)
Szövetségi kapitány: Ramaz Szvanadze

 A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE 
Kapusok: Gundel-Takács Bence (Zalaegerszegi TE FC), Pécsi Ármin (TSV Hartberg – Ausztria), Tóth Balázs (Blackburn Rovers FC – Anglia)
Védők: Bolla Bendegúz (SK Rapid – Ausztria), Csinger Márk (FC Groningen – Hollandia), Doktorics Áron (Vasas FC), Kerkez Milos (Liverpool FC – Anglia), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Ferencvárosi TC), Szűcs Kornél (FK Vojvodina – Szerbia), Várkonyi Bence (Qarabag FK – Azerbajdzsán)
Középpályások: Csongvai Áron (AS Saint-Étienne – Franciaország), Schäfer András (1. FC Union Berlin – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Szűcs Tamás (FC Famalicao – Portugália), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Tóth Rajmund (Konyaspor – Törökország), Vitális Milán (AEK Athén – Görögország)
Támadók: Bárány Donát (ADO Den Haag – Hollandia), Jurek Gábor (MTK Budapest), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Szalai József (Paksi FC), Tóth Milán (Vasas FC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz)

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó Nemzetek Ligája: Szlovéniával, Törökországgal és Koszovóval egy csoportban a magyarok

Magyar válogatott
17 órája

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
18 órája

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
19 órája

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
22 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
22 órája

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
Tegnap, 6:34

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Zombori Sándor bombagólját Bolíviában is emlegethetik a mai napig

Magyar válogatott
2026.10.31. 07:02