A spanyolok Bostonban szégyenítették meg az amerikaiakat

A 2009-es, dél-afrikai Konföderációs Kupa legnagyobb meglepetéseként a tornára Eb-aranyéremmel érkező, legnagyobb favoritnak számító spanyolokat az amerikaiak 2–0-ra legyőzték az elődöntőben. Azóta a két csapat megélt néhány dolgot, a spanyolok például vb-aranyérmet szereztek rá egy évvel ugyanott. Az igazi visszavágás lehetőségére azonban várniuk kellett. Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor cirádásan körülírjuk, hogy a vb-cím után a tétnélküli mérkőzéseken már kevésbé motivált spanyolok – erre célzott korábban Vicente del Bosque is, az argentinok és a portugálok elleni csúnya vereség sem illik bele igazán a gárdájáról kialakított képbe – ezúttal kimondottan felszívták magukat.

Az első félidőben gyakorlatilag saját játékuk magasiskoláját bemutatva – két barcelonai karmesterük, Xavi és Andrés Iniesta nélkül – lefutballozták a pályáról a vendéglátókat. Az amerikaiak reménytelenül kergették az ellenfelet és a labdát. A vendégek les miatt tévesen meg nem adott gól után kapufáig jutottak, majd a 27. percben már nem volt pardon. Beindult a gólgyár.

Előbb Santi Cazorla bombázott be 13 méterről egy visszagurított labdát a jobb felsőbe – jellemző, hogy egyetlen pályán lévő tudta volna szerelni, Sergio Ramos, aki szintén érkezett a második hullámban –, majd Álvaro Negredo egy védők mögé beemelt labdát megszelídítve jutott gólig a 32. percben. A kegyelemdöfést Cazorla adta meg, aki a 41. percben ismét egy bal oldalról visszagurított labdát bombázott a tizenhatoson belülről az akkor védőire, magára és talán az életre is kifejezetten mérges Tim Howard kapujába. Bár nem lőtt gólt, különösen David Silva tűnt tarthatatlannak a spanyolok közül.

A szünet után több cserét hajtott végre a két kapitány, ennek köszönhetően kiegyenlítettebbé vált a játék. A házigazdák fegyelmezetten, többet mozogva és határozottabban futballoztak, bár az irányítás ekkor is a spanyoloknál volt. Viszont mégsem jutottak el olyan könnyen Howard kapujáig, mint az első félidőben, amikor ötpercenként hozták a hálóőrre a sikító frászt.

A spanyoloknál Pepe Reina kezdhetett ugyan, de a stabil első számúnak számító csapatkapitány, Iker Casillas is megkapta a lehetőséget a hajrában. No nem a bizonyításra – hol van ő már attól –, hanem válogatottsági számának növelésére, 120-nál mostanság és bizonyára van még „pár" éve a 30 esztendős cerberusnak.

A szünetben érkező, és láthatóan nagy kedvvel mozgó Fernando Torres eközben góljai számát tudta növelni: a remek ütemű kiugratásra a balösszekötő helyén startolt rá, tolt egyet a labdán, majd éles szögből, védővel a nyakában nyolc méterről a hosszú alsóba spiccelt. Ezzel beállítva a végeredményt.

A hajrára is maradt azért a tiki-takiból, a házigazdák meg alapos leckét kaptak a futball nevű játékból. A közönség nagy valószínűség szerint jól szórakozott, már amennyiben el tudott tekinteni a végeredménytől, de legalább attól, hogy melyik volt az ő csapata...