Afrika-kupa: Nigéria a végén döntött, búcsúzott a házigazda kiejtője

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.07.10. 23:29
null
Olivier Verdon és Idrissa Gueye is kulcsszereplőnek bizonyult (Fotó: AFP)
Elsőként Szenegál jutott be az Egyiptomban zajló labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája legjobb négy csapata közé, miután a negyeddöntő szerdai mérkőzésén 1–0-ra legyőzte a tornát nyeretlenül záró Benint. Az esti összecsapáson Nigéria 2–1-re diadalmaskodott Dél-Afrika ellen, megadva magának az esélyt, hogy 2013 után ismét a csúcsra érjen.

SZENEGÁL–BENIN

A végső győzelemre is esélyesnek tartott Szenegál hiába birtokolta sokkal többet a labdát az első félidőben, nem igazán tudott mit kezdeni a mezőnyfölénnyel, míg Benin a kontrákkal és rögzített helyzetekkel többször is bonyodalmat okozott a szenegáli kapu előtt.

A szünet után feljavult a 2002-es ezüstérmes, és a 70. percben meg is szerezte a vezetést: Sadio Mané pöccintette a labdát a lendületből érkező Idrissa Gueye elé, s az Everton játékosa nem hibázott, a jobb alsóba lőtt (1–0).

Négy perccel később ismét betalált Szenegál, Mané ezúttal a befejezést vállalta magára, ám a visszajátszásból kiderült, hogy a Liverpool FC támadója lesről indult, ezért a játékvezető érvénytelenítette az újabb gólt.

Benin sorsa a 83. percben pecsételődött meg végleg, Olivier Verdon elsodorta a nyilvánvaló gólhelyzetben kapura törő Gueyét, így Michel Dussuyer együttese emberhátrányba került.

A hátralévő időben Szenegál nem kockáztatott, Benin nem tudott veszélyeztetni, így a szenegáli együttes játszhat Madagaszkárral vagy Tunéziával vasárnap a fináléba jutásért, míg a tornát nyeretlenül záró Benin számára véget ért az Afrika-kupa.

NIGÉRIA–DÉL-AFRIKA

Nigéria a címvédő Kamerun búcsúztatta egy nagyszerű mérkőzésen, míg Dél-Afrika óriási meglepetésre a házigazda Egyiptom számára jelentette a végállomást a legjobb tizenhat között.

Az egymás elleni találkozót a 2013-as győztes kezdte jobban, Alex Iwobi beadása után Samuel Chukwueze szerezte meg a vezetést (1–0).

Dél-Afrika láthatóan nem tudott mit kezdeni ellenfele gyorsaságával és kombinációival, mégis sikerült egyenlítenie: a dallamos nevű Bongani Zungu fejese után a VAR segítségével kiderült, hogy nigériai játékosról került tovább a labda, így végül megadták a gólt (1–1).

Hogy mégsem kellett a hosszabbításra hagyni a döntést, arról William Troost-Ekong tett, aki egy szögletnél a kapus pocsék kijövetele után közelről a kapuba lőtt (2–1).

Nigéria hat év után játszhat ismét elődöntőt, akkor sikerült megnyernie a tornát – az ehhez vezető úton Elefántcsontpart vagy Algéria lesz az ellenfele a legjobb négy között.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, EGYIPTOM
NEGYEDDÖNTŐ
Szenegál–Benin 1–0
(I. Gueye 70.)
Nigéria–Dél-Afrika 2–1 (Chukwueze 27., Troost-Ekong 89., ill. Zungu 71.)

Legfrissebb hírek

A mesebeli fegyverszünet

Népsport
2025.02.05. 16:13

Megvan a nigériai válogatott új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.01.08. 18:16

Az Atalanta játékosa lett az év labdarúgója Afrikában

Minden más foci
2024.12.17. 09:56

Olimpia 2036: februárban lehet hivatalos Dél-Afrika pályázata

Egyéb egyéni
2024.12.04. 11:09

Socca-vb: hősies küzdelem után nyert a magyar válogatott

Minden más foci
2024.12.03. 14:20

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56
Ezek is érdekelhetik