Afrika-kupa: Stopiráék Etiópia legyőzésével nyitottak

Vágólapra másolva!
2022.01.09. 21:55
null
Csak egy gólt ünnepelhettek a zöld-fokiak, de az is elég volt a sikerhez (Fotó: AFP)
A Kamerunban zajló Afrika-kupa nyitó napjának második meccsén a Zöld-foki-szigetek majdnem nyolcvan percig emberelőnyben futballozva legyőzte Etiópiát.

Nem akármilyen érdekességet jegyezhettünk fel a Zöld-foki szigetek válogatottjának kezdőjét szemlélve: Roberto Lopes személyében ugyanis az Afrika-kupa történetének első ír születésű játékosa kapott szerepet. Azt is érdemes megemlíteni, hogy Lopes mellett a védelem bal oldalán a Mol Fehérvár játékosa, Stopira kapott bizalmat, s 47. alkalommal pályára lépve hazája válogatottjában már a hetedik a szereplési örökranglistán.

A Fehérvár légiósa nem is játszott rosszul: jó védőmunkája mellett a támadásokból is igyekezett kivenni a részét, az első félidő ráadásában például tőle indult az az akció, amelynek végén Júlio Tavares megszerezte a vezetést.

Hozzá kell tenni, hogy Etiópia a 12. perctől fogva emberhátrányban játszott, miután Yared Bayeh a gólhelyzetben kilépő csatárral szemben elkövetett szabálytalanságáért – videózás után – piros lapot kapott.

A fordulás után az előnyben lévő „kék cápák" továbbra is többet birtokolták a labdát, s biztosan őrizték előnyüket, s mivel az etiópiaiak kaput eltaláló lövés nélkül abszolválták a játékrészt, Stopiráék győzelme nem forgott veszélyben.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, KAMERUN
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Etiópia–Zöld-foki-szigetek 0–1 (J. Tavares 45+1.)
KORÁBBAN
Kamerun–Burkina Faso 2–1
(Aboubakar 40., 45+2. – mindkettőt 11-esből, ill. Sangaré 25.)

Legfrissebb hírek

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59

Teljes az Afrika-kupa mezőnye, Egyiptom és Tunézia tovább javította rekordját

Minden más foci
2024.11.19. 21:15

Az Afrikai Labdarúgó-szövetség Nigériának adta az elmaradt líbiai mérkőzést

Minden más foci
2024.10.26. 16:56

Lélektani hadviselés? Fél napnál is hosszabb időre bezárták a nigériai futballválogatottat egy elhagyatott líbiai repülőtérre

Minden más foci
2024.10.14. 13:15

Nyárról télre helyezték át a 2025-ös labdarúgó Afrika-kupát

Minden más foci
2024.06.24. 12:41

Videó: saját térfele közepéről lőtt gólt a kapus

Minden más foci
2024.03.21. 15:22

Elefántcsontpart: nyerges vontatón parádéztak az ANK-győztes válogatott tagjai – videó

Minden más foci
2024.02.13. 10:35

Nullás gólkülönbséggel Elefántcsontpart nyerte meg az Afrika-kupát

Minden más foci
2024.02.11. 23:27
Ezek is érdekelhetik