Belgium: 34 évesen visszavonult a vb-bronzérmes középpályás

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.02.08. 10:00
null
Mousa Dembélé (sárgában) szorongatja Marcus Rashfordot a 2018-as világbajnokság bronzmérkőzésén (Fotó: AFP)
Visszavonult Mousa Dembélé, a Tottenham Hotspur korábbi labdarúgója, aki 2018-ban világbajnoki bronzérmet szerzett a belga válogatottal – számolt be a hírről a Het Laatste Nieuws című belga lap.

 

A 34 éves középpályás karrierje nevelőklubjánál, a Germinal Beerschotnál indult be, majd a Willem II-nél eltöltött egy idény után az AZ Alkmaarhoz szerződött, amellyel a 2008–2009-es évadban holland bajnoki címet nyert. 2010-ben a Fulhamhez, két évvel később 19 millió euróért a Tottenhamhez igazolt. A „sarkantyúsoknál” hat és fél év alatt csaknem 250 hivatalos mérkőzésen szerepelt. A Premier League-ben a Fulhamnél eltöltött időszakát is beleszámítva összesen 243 meccsen játszott.

Dembélé 2019 januárjában távozott a Spurstől, azóta Kínában, a Kuangcsou Cityben játszott, amely szerette volna meghosszabbítani a szerződését, de ő úgy döntött, abbahagyja a futballt, és hazatér Antwerpenbe, hogy több időt lehessen együtt kisfiaival.

Dembélé a belga válogatottban 82-szer lépett pályára (öt gólt szerzett), két világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon szerepelt, a 2018-as vb-n négy meccsen – köztük az elődöntőben és a harmadik helyért kiírt találkozón – jutott szóhoz a bronzérmet szerző nemzeti csapatban.

Dembélé néhány megmozdulása a Tottenhamben

Legfrissebb hírek

Könnyedén behúzta a fővárosi rangadót, elsőként jutott be az FA-kupa elődöntőjébe a Crystal Palace

Angol labdarúgás
1 órája

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Utolsó perces tizenegyesgóllal nyert zsinórban negyedszer a Brighton a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.03.08. 22:59

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Kerkez Milos gólpasszt adott, de a Bournemouth kikapott idegenben; magabiztosan nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.02.25. 23:15

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Haaland megsérült, Marmus triplájával a Manchester City simán legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2025.02.15. 17:58
Ezek is érdekelhetik