Cruyfftól Sneijderig - avagy a holland csoda nyomában

CRUYFF, MICHELS, AJAX, NEESKENS – KEZDŐDIK A SIKERKORSZAK

Ha a holland futball korszakos egyéniségeiről szólunk, akik a világ futballszínpadán is főszerepet játszották, a háromszoros aranylabdás (1971, 1973, 1974) Johan Cruyff neve kívánkozik az élre.

A nem kimondottan futballbarátok is az emlékezet vagy a technika segítségével felidézhetik azt a pillanatot, amikor az 1974-es világbajnokság döntőjében már az első percben hintába ültette a német védőket, és Uli Hoeness csak 11-es árán tudta szerelni. A Rinus Michels által irányított csapat büntetőjét Cruyff társa az Ajaxban, II. Johan, azaz Neeskens varrta be kegyetlen erővel Sepp Maier kapujába. Egy ilyen korai gól után mondhatjuk, hogy inkább a hollandok vesztették el a finálét, mint az NSZK nyerte meg. De ne vágjunk az események közepébe.

Cruyff, Michels, Ajax, Neeskens – gyakorlatilag a hollandok első sikerkorszakának hívószavai. De a felsorolás akkor helyes, ha Michelsszel kezdjük és az Ajaxszal folytatjuk. Mert az már „csak” következmény, hogy a szisztéma kitermelte a sztárokat (a teljesség igénye nélkül: Ruud Krol, Arie Haan, Johnny Rep). De rajtuk kívül is minőségi futballisták kaptak helyet a „nagy” Ajaxban és természetesen a holland válogatottban (Sjaak Swart, Piet Keizer, Barry Hulshoff, Wim Suurbier, Gerrie Mühren).

Michels 1965-ben – az FTC ebben az évben lett VVK-győztes – került az együtteshez, az évszám azért fontos, hogy lássuk, a totális futball nem egyik napról a másikra született, az amszterdami egyesület 1969-ben játszott BEK-döntőt (ugyanebben az évben az Újpesti Dózsa finalista volt az VVK-ban), rá két évre nyerte meg először a sorozatot. A játékrendszer lényege az volt, hogy az addigi felfogással szemben elmosódtak a posztok, a szélső hátvédek akár szélsőszerű támadójátékra is képesek voltak, a pálya középső harmadában játszók pedig rengeteget futottak. A csapat állandó mozgásban volt, a rendszer védekező- és támadófutballt is megkövetelt a pályán lévőktől.

Az ellenfél csatárainak lesre állítása is a taktika része lett. Mindemellett a rendszer a nézők számára is látványos játékot „szült”.

Az 1969-es BEK-döntőt még elbukta a Milannal szemben az Ajax, de 1971 és 1973 között triplázott, 1972-ben és 1973-ban a kolozsvári illetőségű Kovács István vezetésével. A holland klubfutball erejét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a mesterhármas előtti évben az Ernst Happel vezette Feyenoord lett a BEK-győztes (1970), a sorozat első holland kupagyőztese. Nem mellékes tény: Happel volt a szövetségi kapitány az első holland sikerkorszak záró képénél (1978, vb-2.). Mielőtt kitekintünk a válogatott tündöklésére, jegyezzük meg, az oranjénak volt miből meríteni, mind az Ajax, mind a Feyenoord európai élklubnak számított.

Rossz nyelvek szerint az 1974-es vb-n azért sem lett aranyérmes a válogatott, mert a születésétől fogva Ajax-érzelmű – a nemzeti csapathoz már a Barcelonától visszatérő – Michels nem akarta, hogy az a vád érje, mellőzi a feyenoordosokat. Az NSZK-beli vb-n Neeskens 5, Rep 4, Cruyff 3 gólt szerzett (valamennyien ajaxosok), a vb-n mutatott teljesítmény alapján a hollandoknak állt a zászló. A középdöntőben az argentinokkal, a brazilokkal és a keletnémetekkel kerültek egy csoportba, s látványos játékkal, három győzelemmel, gólt sem kapva (8–0) jutottak a fináléba. Cruyff az egész pályát bejátszotta, ritmusváltásaival meghatározva a csapat játékát.

A torna ezen szakaszában a holland válogatott a vb-k történetében minden idők egyik leglátványosabb teljesítményét nyújtotta. Felvetődik a kérdés, hol voltak az 1972-es Európa-bajnokságon? Akkor az Ajax már kétszeres BEK-győztesnek mondhatta magát, tehát a Cruyff-éra kellős közepében jártunk. Nos, a csoportmeccsek során Jugoszlávia megelőzte Hollandiát, a csapat el sem jutott a négyes döntőbe! Az 1976-os Eb-n bronzérmesek lettek a hollandok. A négy közé a belgákon keresztül már könnyű volt bejutni, de korábban a csoportból csak jobb gólkülönbségével ment tovább a vb-ezüstérmes a vb-3. lengyelekkel szemben.

A jugoszláviai négyes döntőben kilenc(!) vb-finalistával felállva Hollandia hosszabbításban 3–1-es vereséget szenvedett Csehszlovákiától, így a mindenki által várt NSZK elleni visszavágó elmaradt, pedig még Cruyff is azt jósolta: „A világbajnokkal vívjuk majd a döntőt. Ám most meg is szerezzük az aranyérmet, mert azt már 1974-ben is mi érdemeltük volna meg.” Nem sikerült. Talán ha Michels lett volna a szövetségi kapitány… De a hetvenes években a Generális csak az 1974-es a vb-re vette át a csapatot.

Cruyff a válogatottságtól már visszavonult, mégis az 1978-as vb-döntőben a cserékkel együtt 9 olyan játékos szerepelt, aki már a négy évvel korábbi fináléban is pályára lépett! A nagy Johan hatáskörét – persze hozzá képest korlátozott hatalommal – a szintén amszterdami születésű, de nem Ajax-nevelés, Robbie Rensenbrink vette át, aki az argentínai vb-n 5 gólig jutott. Az Anderlecht sztárja (1976 és 1978 KEK-győzelem) és Cruyff nem nagyon fért meg egy csárdában, Rensenbrink főleg a bal szélen érezte jól magát. Ez Cruyff csapattársa, Piet Keizer felségterülete volt, igaz, őt Rensenbrink már 1974-ben kiszorította a válogatottból – de az is igaz, hogy Cruyff is szeretett a bal oldalon kalandozni. Mindketten 1947-ben születtek, Cruyff 48/33-as válogatottság/gól indexet mondhat a magáénak, Rensenbrink mutatója 49/14. Ám azt se hallgassuk el, a második holland vb-ezüsthöz Ernst Happel személyében egy Michelshez hasonlóan markáns egyéniség is kellett a kispadon.

1980-AS ÉVEK – GULLIT, VAN BASTEN, RIJKAARD, RONALD KOEMAN

Michels, Ajax, Cruyff. A holland futball második nagy korszakából sem hagyhatók ki az elsőben kulcsszerepet játszók, de a nyolcvanas évek sikercsapata Ruud Gullit, Marco van Basten, Frank Rijkaard vagy Ronald Koeman nevével azonosítható. Az 1980-as Eb nyolcas döntőjébe még bejutott az oranje, négy évvel később Franciaországban már nem volt ott, mint ahogyan az 1982-es és 1986-os vb-n sem.

De miután a világpolgár Cruyff szögre akasztotta a futballcipőt – ő még azt is megengedhette magának, hogy az Ajax nagy ellenlábasától, a Feyenoordtól menjen nyugdíjba –, 1986-ban az Ajax edzője lett. Neki nem kellett bemutatni a klub szerkezeti felépítését, ha valaki, ő aztán tudta, a szisztéma korosztályonként úgy épül egymásra, hogy valamennyi csapat hasonló játékrendszerben lép pályára, így a felnőttegyüttesbe zökkenőmentesen építhetők be a fiatalok.

Amikor a háromszoros aranylabdás még ifiként kopogtatott a nagycsapat ajtaján, sokkal kevesebb volt az egykori holland gyarmatokról érkező fiatal. Ám az edző Cruyff idejében már felnőtt az a generáció, amelyben nem csak tősgyökeres hollandok játszottak. Amszterdam társadalmi nyitottsága kimondottan ösztönzően hatott a képzési rendszerre – a másik oldalról a bevándorlóknak kiemelkedési lehetőséget jelentett a futball, ebből a szempontból az 1995-ös BL-győztes Ajaxról mondhatjuk el, hogy igazi olvasztótégely volt. (Nem véletlen egyébként, hogy az akadémia elnevezése De Toekomst, azaz A jövő.)

Noha Cruyff bajnokságot nem tudott nyerni az Ajaxszal (Guus Hiddink és Ruud Gullit PSV-je volt a nyerő akkoriban, de 1987-ben KEK-győztes lett (a Lokomotiv Leipzig elleni döntőben Van Basten fejelte a gólt). Az 1988-as KEK-fináléba már nem ő vezette a csapatot, ahogyan korábban játékosként, ismét Barcelonába tette át a székhelyét. Azonban Johan mesteri szerepén ne lépjünk át csupán ennyivel: játékosok garmadájának (Rijkaard, Blind, Silooy, Spelbos, Winter, Wouters, Mühren, Witschge, Van Basten, Bergkamp) találta meg a helyét, hogy aztán az 1988-as Eb-csapatban a Generális ezt a keretet vegyítse a PSV-ből érkezőkkel (Wim Kieft, Koeman testvérek, Hans van Breukelen). Csupán egy adalék a holland futball erejéhez: az eindhoveniek kerete annyira erős volt, hogy a Milannak eladott, már egyszeres aranylabdás (1987) Gullit nélkül nyertek 1988-ban BEK-et! (Gullit azért nem maradt BEK-győzelem nélkül, csak éppen a Milan színeiben nyert 1989-ben és 1990-ben).

A válogatottban vállvetve küzdött Van Basten oldalán, és az sem vált a holland futball kárára, hogy Marco (Milan-játékosként) Cruyffhoz hasonlóan triplázott az Aranylabda-szavazáson (1988, 1989, 1992). Az Eb nyolcas döntőjében 5 gólt szerzett, az angolok ellen triplázott, a németek elleni elődöntőben (2–1) és a szovjetek elleni fináléban (2–0) is eredményes volt. A győzelemről Rinus Michels találóan jegyezte meg: „Mi nyertük a tornát, de mindannyian tudjuk, hogy az igazi finálé az elődöntő volt.” Aztán a csapat gerince megmaradt, de az olaszországi vb-n (1990) a nyolc közé jutásért az NSZK kiverte Hollandiát (1–2). De hogy Van Bastennek se legyen fenékig tejfel az élete, arról gondoskodott az 1992-es Eb-elődöntő. A dánok ellen 2–2 után a 11-es párbajban csak ő hibázott...

A hollandoknak egyébként félelmetes csapatuk volt, a korábbi Európa-bajnokokhoz csatlakoztak a De Boer fivérek és Dennis Bergkamp.

EZ MÁR EGY MÁSIK AJAX – AZ 1990-ES ÉVEKTŐL AZ ÚJABB VB-EZÜSTIG

Az 1994-es vb-n egy döccenő – a későbbi világbajnok Brazília a négy közé jutásért – megbillenti a hollandok szekerét, az oranje egy lélegzetelállító meccsen 3–2-es vereséget szenvedett, úgy, hogy Van Basten sérülés miatt nem volt ott a vb-n, ahogyan a magyarok elleni felkészülési mérkőzés előtt az edzőtáborban Dick Advocaat szövetségi kapitánnyal összekülönböző, így a vb-t is kihagyó Gullit sem. És hogy a holland futball miért tudott folyamatosan a világ élvonalában maradni? Íme egy példa: ha megnézzük az 1988-ban KEK-döntős Ajaxot és az 1994-es vb-n a brazilok elleni válogatottat, feltűnik, hogy Wouters, R. Witschge, Bergkamp és Winter mindkettőben szerepel, az ajaxos Blind pedig ott van még az amerikás hollandok keretében. Még hogy ott van a keretben?! Két évvel később az 1996-os angliai Eb-negyeddöntőjében ajaxos társaihoz (Ronald de Boer, Kluivert) hasonlóan berúgja a 11-est, igaz, a volt ajaxos, Seedorf miatt csomagol a csapat.

Persze ez már egy másik Ajax, de válogatottat lehetett rá építeni. Bizonyos Louis van Gaal 1991–1997 között ült az amszterdamiak kispadján, első évében (1992) UEFA-kupát nyert a csapattal, 1995-ben BL- és világkupagyőztes, 1996-ban BL-döntős. Ebben az időszakban az Ajaxból Van der Sar, a De Boer fivérek, Davids, Seedorf, Bogarde, Reiziger, Overmars, Kluivert a válogatott pillérei. S egy kivétel, amely erősíti a szabályt: az exajaxos Wim Jonk már az Inter, majd a PSV játékosaként jutott ki a vb-re (1994, 1998). A franciaországi sorozaton negyedik lett a válogatott, amelybe Stam, Cocu, Zenden és Numan Advocaat PSV-jéből érkezett. Az elődöntőben Brazíliától 11-esekkel kapott ki, a harmadik helyért Horvátországtól 2–1-re. A holland-belga rendezésű 2000-es Eb-n sem sikerült a csúcsra jutni, a négy között az olaszok elleni 0–0-t követő 11-es párbaj nem orosz, hanem olasz rulettet hozott…

Hiába dirigálta Van Gaal a válogatottat, a csapat nem jutott ki a 2002-es vb-re, 2004-ben viszont csak az elődöntőben esett ki a portugálokkal szemben (1–2).

Az összeállítást böngészve – Van der Sar, Reiziger, Stam, Bouma (Van der Vaart 55.), Van Bronckhorst, Davids, Seedorf, Cocu, Overmars (Makaay 45), Van Nistelrooy, Robben (Van Hooijdonk 81), a cserék között Westerveld, Waterreus, Van der Meyde, Kluivert, Sneijder, Heitinga, Bosvelt, Zenden volt még nevezve – két dolog szembeötlő: az 1995-ös Ajax-generáció mellett már ott vannak a 2010-ben vb-ezüstérmes együttes kulcsemberei.

Mert íme a vb-döntő holland együttese: Stekelenburg – Van Der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst (Braafheid, 105.) – Van Bommel, N. de Jong (Van der Vaart, 99.) – Sneijder – Robben, Kuyt (Elia, 72.) – Van Persie. Persze a két esemény közötti időszakban is játszott a holland válogatott, a 2006-os vb-n a 16 között kiesett (Portugália 0–1), ez Tulipánországban szégyennek számított.

De az összeállítás egyre inkább közelített az „ezüstöshöz”. Van der Sar – Boulahrouz, Ooijer, Mathijsen (Van der Vaart, 56.), Van Bronckhorst – Van Bommel (Heitinga, 67.), Sneijder, Cocu (Vennegoor of Hesselink, 84.) – Robben, Kuyt, Van Persie.

A 2008-as Eb-n a nyolc között hosszabbítás után az Oroszország elleni 3–1-es vereség megálljt parancsolt, a végül is a vb-ezüsthöz vezető úton a Van der Sar – Boulahrouz (Heitinga, 54.), Ooijer, Mathijsen, Van Bronckhorst – De Jong, Engelaar (Affelay, 62.) – Kuyt (Van Persie, 46.), Van der Vaart, Sneijder – Van Nistelrooy felállású válogatott zárta a 2008-as Eb-t.

Ha az összeállításokat böngésszük, minden összefut, állapíthatjuk meg – például a zseniális középpályás, Wesley Sneijder mindhárom válogatottban helyet kapott –, s ez a holland futballra különösen igaz. Még olyan értelemben is, hogy a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott által játszott sokmozgásos futballt Johan Cruyff vitte Spanyolországba, egészen pontosan Barcelonába. No meg tökélyre.