DAC: súlyos vereség a Fortuna Liga főpróbáján

DUDUCZ TIBOR (Grödig)DUDUCZ TIBOR (Grödig)
Vágólapra másolva!
2020.08.01. 20:30
null
Kalmár Zsolt csapatkapitányként lépett pályára (Fotó: Lelkes Ernő)
Az Ausztriában edzőtáborozó DAC az Olympique Marseille után ismét neves francia csapattal mérte össze az erejét, a Nice azonban túl nagy nagy falatnak bizonyult.

A francia Olympique Marseille elleni 2–1-es remek győzelem után súlyos, 6–0-s vereséget szenvedett a Nice elleni felkészülési mérkőzésen a DAC. A dunaszerdahelyiek az elmúlt kilenc napot az osztrák Alpokban töltötték, ahol kiváló körülmények között készültek az új idényre. A hazautazás előtt még Grödigben, a Red Bull Salzburg tartalékcsapatának, a második ligás FC Lieferingnek az otthonában, a négyezer férőhelyes Untersberg-Arénában léptek pályára az OGC Nice ellen, amely a francia élvonal 5. helyen végzett, és ezzel bejutott az Európa-ligába.

Az első gólt a nizzaiak a 35. másodpercben, a másodikat a harmadik perc végén szerezték. Egy idő után magához tért a felvidéki gárda a sokkból, kiegyenlítettebb lett az összecsapás, de Bernd Storck együttese a kapura teljesen veszélytelen volt. Az első félidőben még további két gólt szerzett a Nice.

Szünet után pályára lépet a sérüléséből felépülő Schäfer András is, a DAC azonban csupán 0–5-ös állásnál dolgozott ki két ígéretesebb lehetőséget. Előbb honfitársunk, a tizenhatszoros válogatott középpályás, Kalmár Zsolt szabadrúgását ütötte ki a Nice kapusa, majd Eric Ramírez lövését hárította.

A DAC jövő vasárnap a Mol Arénában 18 órakor a Sered ellen kezdi a Fortuna Liga új idényét.

Legfrissebb hírek

DAC: fokozatosan visszatérnek a nézők a MOL Arénába

Minden más foci
2025.03.02. 10:08

Női kézi: történelmi siker, szlovák kupagyőztes a DAC

Kézilabda
2025.03.01. 20:02

Három góllal nyert otthon a DAC a Rózsahegy ellen

Minden más foci
2025.03.01. 17:29

Tuboly Máté: Célunk a legjobb három

Minden más foci
2025.02.23. 11:13

Kapusa tizenegyest védett, mégis csak ikszelt a Dunaszerdahely Zsolnán

Minden más foci
2025.02.22. 17:50

Tuboly Máté: Nagyon büszke vagyok a csapatra

Minden más foci
2025.02.17. 09:39

Nagyszombat–Dunaszerdahely: kimaradt büntetők után egy-egy gól

Minden más foci
2025.02.16. 17:35

Hosszabbított 41 éves védőjével a francia élcsapat

Francia labdarúgás
2025.02.14. 10:38
Ezek is érdekelhetik