Edzősors: Nem vagyok egy hagyományos edzőfigura – Giovanni Costantino

Nem szakadt el a magyar futballtól Giovanni Costantino, aki a múlt héten Magyarországra érkezett, s ha már itt járt, több élvonalbeli bajnokit is megnézett. A Messinában élő 37 éves olasz szakember jó ismerője labdarúgásunknak, hiszen 2016 és 2021 között a Budapest Honvédnál, a DAC-nál és a magyar válogatottnál Marco Rossi pályaedzőjeként és videoelemzőjeként dolgozott, majd tavaly nyáron az MTK Budapest vezetőedzője lett csaknem négy hónapig.

„Mindig örömmel jövök Magyarországra és Budapestre, hiszen öt évet töltöttem itt, ami hosszú idő, kitörölhetetlen az életemből  – nyilatkozta lapunknak Giovanni Costantino, aki a múlt hétvégén a Mezőkövesd–Gyirmót, a Mol Fehérvár–Kisvárda, valamint a Honvéd–Paks mérkőzést is a helyszínen nézte meg. – Elképesztő történetek és élmények fűznek ehhez az országhoz, sok szállal kötődöm hozzá. Egy évvel azután, hogy ideszerződtem, bajnokságot nyertünk a Honvéddal, majd a válogatottal értünk el nagy sikereket, megnyertük a Nemzetek Ligája-csoportunkat és kijutottunk az Európa-bajnokságra. A nemzeti csapatnál töltött három évet sohasem feledem, főként azért a szeretetért vagyok hálás, amit a szurkolóktól kaptam. A leghihetetlenebb élményem az volt, amikor az Eb alatt a szurkolók meghívtak a közös vonulásra. Emlékszem, az egyik srác, akinek óriási Fradi-címer volt a vádlijára tetoválva, odalépett hozzám, és megköszönte azt a munkát, amit a válogatottért végeztem, majd megölelt – engem, egy olyan edzőt, aki éppen a városi vetélytárs MTK-hoz írt alá, korábban pedig Kispesten dolgozott. Megható pillanat volt, ilyen Olaszországban elképzelhetetlen lenne.”

Hasonlóan emlékezetes, ugyanakkor nyilván ellenkező előjelű esemény lehetett az október 4-i, amikor menesztették az MTK-tól. A hír meglepetésként érte Costantinót, mivel a budapesti kék-fehérek nyolc forduló után a 7. helyen álltak a tabellán. Elküldésének okait a klub nem részletezte, hárommondatos közleményben adta hírül, hogy megköszönte az olasz tréner munkáját.

„Fantasztikus időszakot töltöttem az együttesnél, szerettem a Hungária körúton dolgozni. A legjobbakat kívánom a klubnak, a magyar futballnak ugyanis szüksége van erre a nagy múltú csapatra – folytatta Giovanni Costantino, aki a magyarországi megítéléséről is szót ejtett. – Úgy éreztem, az országhatárokon kívül jobban elismerik a munkámat. Meglepett, de Spanyolországban és Olaszországban voltak olyan online szakmai szemináriumok, amelyeken az MTK pozíciós játékáról és játékosmozgásairól mutattak oktató videókat. A mutatók igazolták az elképzeléseimet: a passzok számát tekintve megközelítettük a Ferencvárost, s a mi átadásaink voltak a legrövidebbek a bajnokságban – Európa topcsapataira jellemző ez a fajta statisztikai mutató. Ez persze nem jelenti azt, hogy az eredmények is mindig jöttek, de edzőként annyit tehetek, hogy igyekszem jól meghatározható stílusjegyekkel felruházni az általam irányított csapatot.”

A szabadúszó edző elmondása szerint az önképzésben és a folyamatos tanulásban látja a fejlődés zálogát, ezért igyekezett hasznosan eltölteni az elmúlt hónapokat. Tanulmányúton járt Roberto De Zerbinél, a Sahtar Doneck edzőjénél, eltöltött néhány napot a Milannál és a Cagliarinál, vendégeskedett a dán Nordsjaelland akadémiáján, megfordult Hollandiában is, nemrég pedig Izraelből tért haza – véleménye szerint minden ország futballkultúrájából érdemes meríteni.

„Nem gondolom, hogy létezik tökéletes iskolája a labdarúgásnak, hogy a spanyolok, a németek, az angolok vagy éppen az olaszok értenének hozzá a legjobban. Szeretem azokat a csapatokat, mint a Sahtar, amelynél a labda van a játék középpontjában. Ez a szemlélet áll hozzám a legközelebb, ugyanis nem láttam még olyan labdarúgót, aki labda nélkül meg tudta volna mutatni a tudását. A fülemben csengenek egy sahtaros kolléga fanyar humorral átitatott szavai, miszerint sok helyen a középpályások nyakizmát kellene megerősíteni, mivel állandóan felfelé kell nézniük, hogy kövessék a levegőben szálló labda útját. Ezt a stílust én sem szeretem, mert azt sugallja, a játékos nem hisz magában, márpedig önbizalom nélkül nem lehet futballozni.”

Giovanni Costantino végigjárta a szamárlétrát, s világos elképzelései vannak arról, milyen szerepet töltene be következő klubjánál.

„Vezetőedzőként szeretném folytatni, ha a pályaedzői vonal érdekelne, maradtam volna a magyar válogatottnál. Magyarországon sok szó esik a komfort­zónáról, én a sajátomon kívül érzem jól magam, s emiatt talán sokan őrültnek tartanak. Nulláról, jelentős játékosmúlt nélkül és sok munka árán jutottam el oda, ahol vagyok. Ha a pénzt tartottam volna szem előtt, nem azokat a döntéseket hoztam volna meg, amelyeket az edzősködéssel töltött tíz évemben megléptem. Az MTK-hoz szerződve úgy éreztem, a megfelelő pillanatban váltok. Nem vagyok az a hagyományos edzőfigura, mindig nyitott vagyok az újdonságra. Mindenkit meghallgatok, a játékosok meglátásait is örömmel veszem, mivel minden egyes válasz és ötlet gondolkodásra késztet, ami csak szélesíti a labdarúgásról alkotott elképzeléseimet. Nem hiszek abban szemléletben, hogy az edző tévedhetetlen volna, s autokratikus módszerekkel kell fenntartania a tekintélyét. Ugyanakkor érdemes egyenesnek és őszintének lenni mindenkivel, ez teremt szerintem tiszta helyzetet és jó emberi kapcsolatokat. Olyan csapatnál szeretnék dolgozni, ahol bíznak az elképzeléseimben, s ahol ugyanazt a szemléletet képviselhetem, mint a klubvezetők. Hiszek az értékteremtésben, amihez egy edző akkor teheti hozzá a magáét, ha következetesen kitart egy stílus mellett – még akkor is, ha eleinte nem úgy jönnek az eredmények, mint elvárják.”