Egy éve halottaikat siratták, most rekordot döntöttek: a Chape élt és élni fog

„A hajtóművek leálltak. Elment az áram. Teljes csend lett a repülőben. Csak a szél zúgását hallottuk.”
(Neto, a Chapecoense légi katasztrófájának egyik túlélője)

A HALÁLJÁRAT

2016. november 28-án a bolíviai LaMia légitársaság Avro RJ85-ös repülőgépe a Santa Cruz de la Sierra-i Viru Viru Nemzetközi Repülőtérről a kolumbiai, Medellín közelében fekvő José María Córdova Nemzetközi Repülőtérre indult. Charterjárat volt: a brazil Chapecoense labdarúgóit, stábját és a csapattal tartó kísérőket, valamint újságírókat szállította.

A története legnagyobb napjait élő, az Atlético Nacional elleni Copa Sudamericana-döntőre készülő brazil csapat nem így tervezte az utat: eredetileg azt kérték a vezetők, hogy engedélyezzék a LaMia számára egy közvetlen Sao Paulo–Medellín charterjárat repülését. A brazil nemzeti légi közlekedési hatóság ezt a kérést elutasította, a Chapecoense viszont már korábban is repült a LaMiával és szerette volna folytatni az együttműködést a társasággal. Így a Chape küldöttsége Sao Paulóból a bolíviai légitársaság (BOA) járatával repült Santa Cruz de la Sierra repülőterére, és átszállással folytatta útját, már a LaMia gépével.

A charterjárat késve szállt fel, mivel az egyik játékos bent felejtette csomagjában a videojátékát, és ezt keresték felszállás előtt. A 2933-as járat „megcsúszott”, úgy, hogy nem tudott volna kötelezően előírt tankolásra leszállni a cobijai repülőtéren nyitva tartási időben (a cobijai repülőtér nem tartott nyitva sötétedés után, a Chapecoense gépe csak 18.18-kor szállt fel). A LaMia járat személyzete megpróbált engedélyt kérni egy közvetlen útra Medellínig, ám a bolíviai hatóság képviselői ezt megvétózták, mondván, a megteendő távolság veszélyesen közel van az Avro RJ85-ös hatótávolságához – a kiszivárgott papírok szerint a hatótávolságot és a repülési időt egyaránt 4 óra 22 percre kalkulálták ki, tehát semmilyen váratlan eseményre nem volt „tartalék”.

Az Avro RJ85 maximális hatótávolsága 1700 tengeri mérföld (ezt a poggyász még csökkenthette), a Santa Cruz de la Sierra–Medellín távolság 1605 mérföld. Végül a LaMia 2933 a fenntartások ellenére (és a biztonsági szabályokra fittyet hányva) közvetlenül repült Medellínbe.

♦♦♦

– Uram, ezt a repülési tervet így nem adhatja be. A hatótávolság és a kalkulált repülési idő ugyanannyi. Javítani kell.
– A kapitány tisztában van ezzel, és azt mondta, rendben lesz. Bőven elég az üzemanyag arra, hogy a gép elérje Medellínt. Hamarabb ott leszünk, ne aggódjon.
(A Celia Castedo, a Santa Cruz de la Sierra-i repülőtér alkalmazottja és Alex Quispe, a LaMia alkalmazottja közötti beszélgetés átirata. Közli az Airways magazin.)

♦♦♦

Helyi idő szerint 21.30-kor ereszkedni kezdett a gép, 21.43-kor a légi irányítás arra kérte, hogy egy sürgősségi helyzet miatt (egy másik repülőgép szivárgó üzemanyagtartály miatt kért prioritást a leszállásnál) várakozzon. A LaMia pilótája 21.49-kor maga is prioritást kért „üzemanyag-problémák” miatt, de nem jelentett vészhelyzetet – valószínűleg attól tartva, hogy ha ezt megteszi, automatikusan vizsgálat következik, és kiderül, hogy a járat súlyosan megszegte a szabályokat.

A pilóta csak 21.52-kor jelentett vészhelyzetet üzemanyaghiányra és teljes elektromos leállásra hivatkozva, és azonnali leszállási engedélyt kért. Már késő volt: 21.53 és 21.55 között a hajtóművek az üzemanyaghiány miatt felmondták a szolgálatot, 21.59-kor a repülőgép lezuhant. Nem volt tűz: az üzemanyag olyannyira elfogyott, hogy nem volt, mi lángra kapjon.

A GYÁSZ NAPJA

2016. december 3. Ömlő eső, sár, szürkeség. „Chape-idő” van, a Chapecoense ugyanis híres arról, hogy kiválóan teljesít akkor, ha szakad az eső. A baleset áldozatait 20000 gyászoló búcsúztatja Chapecó városában, a Chapecoense stadionjában. Kint sokkal többen várnak: a város 210000-es lakosságának fele tiszteleg a gyászceremónián az elhunytak előtt. A koporsókat egy fehér sátorba viszik be, melyen a klubhimnusz egy mondata áll:

„Örömben és a legnehezebb órákban – mindig győztes vagy.”

Brazília elnöke, Michael Temer, a FIFA első embere, Gianni Infantino és a Brazil Labdarúgó-szövetség főnöke, Marco Polo Del Nero egyaránt lerótta kegyeletét az áldozatok előtt, csakúgy, mint Tite, a selecao szövetségi kapitánya.

„Ez a fájdalom és szenvedés ideje, nem a beszédé. Nincs szó, amely orvosolhatná a fájdalmat” – jelentette ki Infantino.

A klub hivatalosan is köszönetet mondott a kolumbiai emberek és az Atlético Nacional segítségéért. Az Atlético Nacional hivatalosan kérte a dél-amerikai szövetséget, hogy ismerje el a Chapecoense csapatát a 2016-os Copa Sudamericana győzteseként, és fizesse ki a brazil klub számára a győztesnek járó pénzdíjat. Két nappal később a CONMEBOL rábólintott a kérésre: a Copa Sudamericana 2016-os bajnokának nyilvánították a Chapecoensét. Ez a Chape 44 éves történetének egyetlen nemzetközi trófeája.

„Az Atlético Nacional azt írta a honlapján: a Chapecoense egy álmot űzve érkezett Medellínbe, és legendaként távozott. A legendák sosem halnak meg” – mondta búcsúztatójában Luciano Buligon, Chapecó polgármestere. Buligonnak a 2933-as járaton kellett volna ülnie, ám Sao Paulóban ragadt, mert városa ügyeit intézte. Egy nappal később repült Medellínbe, de már nem a döntőre. Két napon keresztül azonosította az elhunytakat a helyi hullaházban.

A klubnál még az elhunytakat gyászolták, de már el kellett kezdeni az újjáépítést. Nem sok idejük volt rá. A Chapecoensének, bármennyire is abszurd is, lett volna még egy mérkőzése a brazil országos bajnokság utolsó, 38. fordulójában, december 11-én. Sem a Chape, sem az Atlético Mineiro nem volt hajlandó pályára lépni, a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) jobb megoldás híján kettős vereséggel (0–3, 0–3) könyvelte el a mérkőzést, mely nem osztott, nem szorzott.

HERKULESI FELADAT

Hat felnőtt játékos, az utánpótláscsapatokból felhozott tíz futballista és néhány stábtag – ezzel kezdte meg a Chapecoense az újjáépítést. A brazil klubok anyagi segítséget ajánlottak fel, és szinte minden rivális jelezte: szívesen kölcsönad játékosokat a gyászoló zöld-fehéreknek. Az ajánlatok csak jöttek, és jöttek, a klub vezetősége futballisták százaiból válogathatott. Nem a sztárokra mentek rá: igyekeztek azokat kiválogatni, akiket a klub profiljához és filozófiájához illőnek gondoltak.

A Chapecoense szerény és nem nagy múltú klub: 1973-ban alapították meg az Atlético Chapecoense és az Independiente összeolvadásával, hogy az élelmiszeriparáról híres városnak legyen egy erős futballcsapata. Négy évvel később a klub megnyerte Santa Catarina állam bajnokságát, öt évvel később a még dél-amerikai mércével is áttekinthetetlen, 53 csapatos (!) első osztályban szerepelt először története során.

Az évek csendesen csordogáltak: a Chape a catarinense (állami) bajnokságban aratott néha sikereket, ám országos szinten sokáig észrevétlen maradt. 2009 és 2014 között aztán elkezdett szárnyalni a klub: a Série D-ből a Série A-ba lépett előre, meg is ragadt a brazil bajnokság legmagasabb osztályában, igaz, maradt, ami volt: egy munkás kiscsapat. A Chape különlegessége a rendkívül szervezett üzemeltetés: a brazil klubok többségével ellentétben nem úszik az adósságban, nem költekezett túl, szerény de fenntarthatóan működtetett csapatról van szó.

Ennek megfelelően nagy sztár az újjáépített csapatban sincs: tán a Lille-ben éveket lehúzó és 2015-ben már a Chapecoense színeit magára öltő Túlio de Melo vagy az ukrán Dnyipro Dnyipropetrovszkkal Európa-liga-döntőt játszó Douglas neve csenghet ismerősen. A vezetőség visszahozott pár korábbi Chapecoense-játékost és kölcsönzött, kölcsönzött, kölcsönzött: a 2017-es évben a pályára küldött futballisták fele kölcsönjátékos volt. Adtak játékost a riói (Fluminense, Flamengo), a Sao Pauló-i (Sao Paulo, Palmeiras) és Belo Horizonte-i (Cruzeiro, Atlético Mineiro) nagycsapatok, de rajtuk kívül még a Juventude-tól, a Londrinától, a Luverdense-től, az Internacional PA-tól, az Atlético Tubaraótól, sőt, még a mexikói Monterreytől és Pachucától, valamint az uruguayi Defensor Sportingtól is jött segítség.

Az újjáépítés kulcsfigurája Plínio David de Nes, azaz Maninho volt, aki egyetlen jelöltként vállalta el a tragédia után a klub vezetését. Korábban sikeres üzletemberként mint szponzor támogatta a csapatot, ő finanszírozta a stadion felépítését is. Olyan játékosokat keresett, akik tisztában vannak azzal, milyen egy viszonylag kicsi, szorosan összetartó közegben élni és dolgozni.

„Akkor döbbentem rá, mivel nézek szembe, amikor besétáltam a vezetőségi szobába, és üres székek voltak... a régi barátaim üres székei, akivel együtt építettük ezt a klubot. Majdnem mind odavesztek. Hetven is elmúltam, és csak arra vágytam, hogy egyszerű szurkoló legyek. De most annyi a tennivaló, hogy ez lehetetlen” – mondta Maninho az őt meglátogató FourFourTwo-nak.

Maninho először az edzőt választotta ki Vágner Mancini személyében, majd a futballigazgató Rui Costa, a klub elemzője, Victor Hugo és a tragédiát túlélő védő, Neto segítségével elkezdték összerakni a keretet. Rui Costa és Victor Hugo a játékosokat kutatta, Neto barátaival és volt Chapecoense-játékosokkal kereste a kapcsolatot.

„Neto vezér volt az öltözőben már korábban is, olyasvalaki, akinek a szavára mindenki odafigyelt. Most láttam meg, milyen erős is valójában: a legerősebb ember, akit valaha ismertem. Inspirál, hogy mellettünk áll. A kórházból küldött nekem egy üzenetet és kért, jöjjek vissza a klubhoz, segítsek neki újjáépíteni a csapatot. Nem mondhattam nemet neki” – magyarázta a CNN-nek Túlio de Melo a hatalmas termetű védő szerepéről az újjáépítésben.

„Herkulesi feladat volt ez, talán a világ összes klubvezetőjéé közül a legnehezebb, mert nemcsak a csapatot, de a teljes futballklubot ismét fel kellett építeni. Orvosok, masszőrök, fizioterapeuták, szertárosok, pszichológus – mind odavesztek. Húsz-huszonöt játékost kellett szerződtetnünk és egy teljes háttérstábot, akiknek mind be kellett illeszkedniük és alkalmazkodni a környezetükhöz” – vázolta a helyzetet a VICE-nak a sportigazgató Rui Costa.

Januárban az innen-onnan összegereblyézett, még teljesen összeszokatlan Chapecoense barátságos mérkőzést játszott a bajnoki címvédő Palmeirasszal. A csapatnak a találkozó előtt adták át a Copa Sudamericana trófeáját, melyet a szerencsétlenségben lábát vesztő kapus, Jakson Follmann vehetett át. A tolókocsiban betolt sportember zokogott, amikor felemelte a kupát. Az elhunyt játékosoknak járó érmeket partnereik vették át.

A mérkőzés 71. percében egy percre megállt a játék: mindenki a tragédia 71 áldozatára emlékezett. Azóta is minden Chapecoense-mérkőzés 71. percében egy perc taps és a „Vamo, vamo Chape!” (Gyerünk, gyerünk, Chape!) rigmus jelenti a megemlékezést.

EGY TRÓFEA AZ ELHUNYTAKÉRT

„Nagyon nehéz látni a feleségeket és a gyerekeket. Sok kisgyerek fel sem fogta, mi történt, azt várják, hogy az édesapjuk hazajöjjön egy hosszú útról. Megrendítő látni a családokat. Azt viszont érezzük, hogy szerte a világból mennyi támogatást kapunk. A szurkolók is mellettünk állnak, más csapatok drukkerei is: a Chapecoense, mondhatni, minden futballbarát második csapatává vált” – vallott érzéseiről Túlio de Melo, miután visszaigazolt a Chapecoensébe.

A reflektorfény továbbra is a klubon volt. A brazil futballnaptár sajátosságai a Chapecoensét segítették: nem a kíméletlen konkurenciaharcot hozó országos, hanem az állami bajnoksággal kezdődik a szezon. Márpedig a színvonal itt jóval alacsonyabb, mint a Série A-ban, volt tehát ideje összeszokni a Chapénak – kvázi felkészülési időszak volt számukra az alapszakasz 36 mérkőzése. A Chapecoense az első szakaszban még az állam legerősebb csapatának számító Avaí mögé szorult, ám megnyerte a másodikat, ezzel kivívta a bajnoki döntőben szereplés jogát.

A Chape győzött Florianópolisban, a bajnoki döntő első mérkőzésén, így a visszavágón már annak tudatában játszhatott, hogy egy 1–0-s hazai vereség is elég, mert az alapszakaszbeli mérleg a javára dönt. Ez is történt: az Avaí 1–0-ra nyert, de a Chapecoense lett az állami bajnok – fél évvel a tragédia után.

„Ilyet még nem látott a futballvilág. A tragédia után újjáépítettük a csapatot és néhány hónappal később bajnoki címet ünnepelhettünk” – mondta a meccs után Vágner Mancini vezetőedző.

NEM HÁLÁS FELADAT

Az állami bajnokság után kezdődött a Série A, melyet bátran nevezhetünk a világ egyik legnehezebb bajnokságának. Óriási távolságok, kőkemény harc a helyezésekért. Az első öt helyezett a Libertadores-kupába kerül, kettőnek a selejtezőn át lehet útja Dél-Amerika elitligájába, hat csapat a Copa Sudamericanába kvalifikálja magát, négy kiesik. Csak három olyan csapat van a húszból, melyet sem a nemzetközi kupaszereplés, sem a kiesés nem érint.

Márpedig lehet, hogy a brazil drukkerek második számú kedvenc csapata a Chapecoense lett, de ettől függetlenül a saját csapatánál mindenki szívesebben látta volna alászállni a zöld-fehéreket a Série B purgatóriumába.

A csapat veszélyesen a vonal környékén ingadozott, márpedig a kieséssel flörtölés Brazíliában nem munkahelyi biztosítás – a Série A a világ leghírhedtebb edzőmenesztő helyei közé tartozik, ebben az idényben tizennégy klub váltott szakvezetőt. A Chapecoense kétszer is: Vágner Mancinit – állami bajnokság ide, újjáépítés oda – minden ceremónia nélkül kirúgták júliusban, majd utódját, Vinícius Eutrópiót is menesztették. Ő szeptemberig húzta, de miután a klub a 18. helyig süllyedt, őt is elküldték.

KLUBREKORDDAL ZÁRNAK

Utódja Gilson Kleina lett, aki pályafutása egy pontján egy éven belül négy különböző csapat edzője volt – ennyit a brazil klubelnökök türelméről... Telitalálatnak bizonyult: kritikus helyzetben ült le a kispadra, és azóta a Chapecoense élvonalbeli klubrekordnak számító veretlenségi szériát állított fel. A sorozat az Atlético Mineiro otthonában aratott meghökkentő győzelemmel kezdődött, majd a Fluminense hazai leigázásával folytatódott, s immár kilenc mérkőzés óta tart.

A szezon végén a Chapecoense csapatát nemhogy a kiesés nem fenyegeti, de a 9. helyről várja a kiesés ellen küzdő Coritiba elleni bajnokit. Ha nyer a Chape, a Flamengo, Vasco da Gama, Botafogo hármas két tagja pedig megbotlik, akkor a zöld-fehérek kvalifikálják magukat a Libertadores-kupába. A Copa Sudamericana-szereplés pedig – bármi is történik – már biztos. A klub története során először végezhet az első tízben a brazil első osztályban.

Még az is lehet, hogy a Chapecoensének elég lesz egy győzelem is. A Gremio ugyanis a Lanús ellen 1–0-s előnyről várja a Libertadores-kupa döntőjének visszavágóját, a Flamengo pedig elődöntős a Copa Sudamericanában, és szintén fórból várja a kolumbiai Junior elleni második meccset. Ha mindkét dél-amerikai kupát brazil csapat nyeri meg, akkor a Libertadores-kupa-kvalifikáció a Chape ölébe hullik.

A brazil bajnokság utolsó előtti fordulójában a Chapecoense Salvador városába, a gyönyörű Arena Fonte Novába látogatott – ebben a stadionban fejelte „repülőemberes” gólját Robin van Persie Spanyolországnak a 2014-es világbajnokságon. A házigazda Bahia szurkolói egy gigantikus zöld-fehér transzparenssel várták vendégeiket, mely beterítette az ultrák szektora fölötti karzatot. A felirat: „Mindannyian (a) Chapecoense vagyunk. Nyugodjatok békében!” A Bahia-drukkerek ezzel arra is utalhattak, hogy ők ugyancsak halottaikra emlékeznek: 2007. november 25-én a régi Fonte Nova stadion egy szektora leomlott és heten életüket vesztették.

November 28-án a Chapecoense a Coritiba elleni bajnokira készül, annak reményében, hogy története során másodszor kivívja az indulás jogát a Libertadores-kupában. Egy éve a klub szinte összes felnőtt játékosa és teljes szakmai stábja odaveszett. Hasonló újjáépítésre alig van példa a futballtörténelemben. A Chape szurkolói szentül állítják, a Condá Stadion szelleme „költözött át” az új játékosokba is, akik a 2933-as járaton odaveszett labdarúgók helyébe léptek.

„Lenyűgöző, ahogy a klub újjáépítette magát. Játékosok, edzők, stábtagok, klubvezetők, szurkolók, mind kellettek hozzá, hogy a Chapecoense magához térjen. Nem kutatom, miért történt meg ez a tragédia. Isten nem azért hagyott ezen a földön, hogy örökké a társaimat, barátaimat, szeretteimet sirassam. Azért hagyott itt, hogy példa legyek mások számára. Ha a kitartásom és a munkám segít más embereknek, az már csodálatos. Amikor elhagyhattam a kórházat, megfogadtam: mindent megteszek, hogy méltóképpen tisztelegjek az elhunytak és családjuk előtt. Ezért küzdöttem teljes erőbedobással a rehabilitáció alatt. A futballban lelt örömöm pedig megkétszereződött” – vallja egy évvel a katasztrófa után Alan Ruschel, a hét túlélő egyike.

A 71 életet követelő légi katasztrófa első évfordulóján a Chapecoense és Chapecó városa halottaira emlékezik. Aztán megkezdődik a felkészülés – december 3-án a Coritiba elleni mérkőzés egyszerre lesz rendkívül fontos bajnoki, megemlékezés és a talpra állás ünnepe.

Egy éve, a teljes sokk után talán senki sem gondolta, hogy ma itt fognak tartani.