Hollandia: Fantasztikus eredményeket ér el Magyarország! – Erwin Koeman

– A Nemzetek Ligájában csúcsra érhet a holland válogatott?
– A Holland Labdarúgó-szövetség azt várja, hogy valamelyik sorozatban tornagyőztesek legyünk, ami nagy kihívás – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Erwin Koeman, aki testvére, a holland válogatott szövetségi kapitánya, Ronald Koeman oldalán dolgozik másod­edzőként. – Bár úgy tűnhet, nem feltétlenül reális cél, a futballban évről évre változnak az erőviszonyok. A Nemzetek Ligájában a négy között vagyunk, és az az elvárás, hogy megnyerjük a kiírást. Megvan a játékrendszerünk, amihez a megfelelő futballistákat keressük – bízom benne, hogy jó szemmel válogattuk össze a keretet, és sikeresek leszünk a négyes döntőben, valamint az Európa-bajnoki selejtezőben. Ígéretes az U21-es válogatottunk, nem zárható ki, hogy a fiatalítást szem előtt tartva a közeljövőben többeket meghívunk abból a korosztályból.

– Márciusban az oranje négygólos vereséget szenvedett Párizsban, ami alapján úgy tűnhet, nincs a legjobb formában.
– Talán éppen a megfelelő időben kaptuk a pofont, felnyithatta a szemeket, hogy keményen kell küzdenünk az Eb-kvalifikációért. Erős riválisokkal mérkőzünk a kijutásért, hiszen Írország és Görögország is ott van a csoportunkban, egyetlen pontot sem kapunk ajándékba. A Franciaország elleni mérkőzés hetében sok problémánk volt, öt játékosunkra vírusos megbetegedés miatt nem számíthattunk. Ne feledjük, ellenfelünk a világ második legjobb együttese volt a világbajnoki helyezése alapján, rengeteg nagyszerű futballistával, mi pedig jelenleg sajnos nem vagyunk ezen a szinten. Nagy különbség volt a két csapat között, de bízom benne, a hazai meccsen visszavágunk.

– Milyen a munkakapcsolata a nemzeti csapatot szövetségi kapitányként irányító testvérével? Nem okoz nehézséget konfrontálódni vele?
– Nem, hiszen jó a kapcsolatunk a pályán és azon kívül is. Bár a munkában alá-fölé rendelt a viszonyunk, ebből nincs probléma, gördülékenyen dolgozunk. Angliában három és fél évet töltöttünk együtt, sokat megéltünk egymás oldalán. Időnként persze vannak nézeteltéréseink, vitatkozunk is, hiszen nem lennék jó segédje, ha mindig csak bólogatnék arra, amit mond. Ugyanakkor bármit is javasolok, akármi is az álláspontom, végül a vezetőedző dönt, ez így természetes.

– Egykori vezetőedzőként nem igényli, hogy jobban előtérben legyen?
– Másodedzőként megközelítőleg sem olyan stresszes a munkám, mintha vezetőedzői feladatokat látnék el – mindkét szerepkört betöltöttem már, van tapasztalatom. A túl sok idegeskedés hosszú távon nem tesz jót az egészségnek, ezért is döntöttem úgy a távozásomkor az izraeli Beitar Jeruzsálemtől, hogy nem vállalok már klubcsapatnál vezetőedzői munkát. Két és fél évvel ezelőtt volt egy műtétem, a szívemmel volt gond – sajnos az édesapám családi ágán sokan küszködtek hasonló problémával, ahogyan a testvéremnek is volt infarktusa – s miután a testem jelzett, jobbnak láttam meghozni ezt a döntést. Válogatottnál talán még vállalnék munkát, akár segédedzőként is, de meglehet, hogy a mostani az utolsó állomáshelyem. Egyáltalán nem hiányzik a vezetőedzői szerepkör és a rivaldafény, az elhatározásom óta egyetlen pillanatra sem gondoltam arra, milyen jó lenne ismét ilyen pozícióban dolgozni.

– Mivel telik év közben a munkája?
– Heti két megbeszélésem van a stábtagokkal, a hét többi napján mérkőzéseket nézek a helyszínen vagy felvételről. A tavasszal Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Angliában is jártam. Testközelből felmértem légiósaink teljesítményét, s mérlegeltem, a formájuk alapján segíthetnek-e a válogatottnak. Persze a legtöbbjük meccseit televízión követem, de jobban szeretem személyesen megnézni a játékosokat, helyben tájékozódni róluk. Természetesen adatelemző rendszerekkel is dolgozom, amelyek segítségével is elemzem a futballistákat, a statisztikák azonban nem feltétlenül adnak teljes képet: hiába van valakinek hatvan passza, látni akarom, milyen irányba játszik, hiszen nem mindegy, hogy a játékos merre továbbítja rendszeresen a labdát: oldalra és hátrafelé, vagy előrefelé próbálja juttatni. Éppen ezért óvatos vagyok a mérésekkel is, hiszen futhat valaki tizenhárom kilométert, ha nem helyezkedik jól, lehet, hasznosabb annak a játéka, aki csak nyolc kilométert tesz meg, de tartja a kért pozíciót.

– Csaknem tizenhárom éve távozott a magyar válogatott éléről. Figyelemmel követi még hazánk labdarúgását?
– Igen, az eredményeket és a csapatokat, valamint a válogatottat is, de nem csak azokban az országokban és egyesületekben zajló történéseket kísérem figyelemmel, ahol megfordultam, igyekszem a világ labdarúgásával képben lenni – ez a hozzáállás világéletemben jellemzett. A magyar nemzeti tizenegy fantasztikus eredményeket ért el, jó volt látni, ahogy legyőzi Németországot vagy éppen Angliát. Egyre több játékos, mint például Szoboszlai Dominik, Szalai Attila vagy Kerkez Milos játszik hétről hétre magas szinten, s ez biztosan hozzátesz ahhoz, hogy az együttes egyre eredményesebb – egy csapatnak kiváló erőnléti és mentális állapotban kell lennie ahhoz, hogy az imént említett válogatottakat két vállra fektesse. Ha összekerülnénk Magyarországgal, biztos vagyok benne, hogy küzdelmes mérkőzést játszanánk.

– Ennyi év távlatából megítélve, kétezernyolc áprilisa és kétezertíz júliusa közötti regnálása során mi hiányzott a sikeresebb magyar szerepléshez?
– Amikor én voltam a szövetségi kapitány, nem voltak az említettekhez hasonló kaliberű futballistáim, de az előttem, illetve utánam dolgozó szakembereknek sem. Emlékszem, mindenki azt remélte a válogatottól, hogy kijusson egy tornára, ám ez nem volt reális elvárás. Jó csapatunk volt, tizenhat pontot szereztünk a vb-selejtezőben, de ez nem volt elegendő. Szükségem lett volna három, a legmagasabb szinten futballozó játékosra a merészebb tervek megvalósításához, talán velük lett volna esély megfelelni a szurkolói elvárásoknak. A legnagyobb csalódottságot a Svédország elleni hazai, utolsó pillanatos vereség jelentette, hiszen jól teljesítettünk, ám nem volt szerencsénk – az erősebb válogatottak a tapasztalatuk miatt utasítottak minket maguk mögé. Minden pillanatával együtt szép emlékek fűznek a magyar válogatottnál töltött időszakomhoz, nagyszerűen éreztem magam Budapesten, jó embereket ismertem meg.