Hová lettek? Világ- és Európa-bajnok is állt már postásnak

Például Berry van Aerle és Neil Webb. Egy holland bekk és egy angol középpályás. Hogy miért e szokatlan árukapcsolás? Megtudják, ha kiderül, milyen civil karriert futott be a két sokszoros válogatott játékos, miután szögre akasztotta cipőjét.

Az egykori remek, hovatovább legendás holland jobbhátvéd és jobb oldali középpályás, az 1962-ben született Hubertus Aegidius Hermanus van Aerle 1981 és 1994 között (egy röpke antwerpeni kitérőt kivéve) szolgálta a PSV-t, majd levezetett szülővárosában, Helmondban. Az eindhoveni gárdával többszörös bajnok és kupagyőztes lett, 1988-ban pedig Bajnokcsapatok Európa-kupája-aranyos.

Csak a múltidézés és a fiatalabbak kedvéért: Guus Hiddink professzor a Benfica elleni fináléban a Hans van Breukelen – Eric Gerets, Ivan Nielsen, Ronald Koeman, Jan Heintze – Berry van Aerle, Gerald Vanenburg, Edward Linskens, Sören Lerby – Willem Kieft, Hans Gillhaus csapatot küldte harcba.

A válogatottban, a tulipánok között 35 alkalommal szerepelt Van Aerle, itt olyan klasszisokkal óvta Van Breukelen hálóját, mint R. Koeman, Frank Rijkaard, „ikertestvére”, Adri van Tiggelen vagy Danny Blind. Az 1988-as kontinensbajnokságról arannyal tért haza, az 1992-esről harmadik hellyel, az 1990-es világbajnokságról pedig keserű szájízzel.

Egy humorista szerint Van Aerle fizetett egyedül adót a korabeli hollandus futballsztárok közül, és talán éppen ennek köszönhető, hogy „Turbó Berry” 1995-ös visszavonulása után Helmondban felcsapott postásnak; minden bizonnyal villámgyorsan kézbesítve a küldeményeket, frenetikus testcselekkel becsapva a kutyákat, kíméletlen belemenésekkel leszerelve a nyugdíjkor lesben álló tolvajokat, a szabálytalanságok utáni kötelező védőfaarccal zsebre vágva a borravaló guldeneket, gyermeki ártatlansággal és hitetlenkedéssel csóválva fejét az elveszett levelekről érdeklődő ügyfelek előtt.

Meglepően sokáig, 2001-ig húzta az igát, ekkor került vissza a PSV-hez, ám „csak” mint szurkolói koordinátor. 2008-tól személyében tisztelhetjük a 15 és 16 évesekkel foglalkozó játékosmegfigyelőt is, másodállásban, emellett a helyi öregfiúkat is erősíti, oldalán például Frank de Boerral.

Kora leggyorsabb fapapucsos bekkje ugyanazon a nagy nemzetközi tornákon szerepelt, amelyeken az angol Neil Webb is részt vett.

Az 1963-ban napvilágot látott középpályás, védő a Reading neveltje, innen került a Portsmouthba, majd a Nottingham Forestben faragott belőle angol klasszist Brian Clough mester.

A gólérzékeny játékosért 1989-ben 1.5 millió fontot adott a Manchester United, ám Webb egy válogatott találkozón olyan súlyos Achilles-ín-sérülést szenvedett, hogy korábbi remek formáját sohasem érte újra el, még ha ezután sokáig tagja is volt a válogatottnak. Miután (az akkor még Sirtelen, de igen hirtelen) Alex Fergusonnal összerúgta a port, visszatért a Nottinghamhez, ám újabb sérülések miatt kisebb klubokban (köztük egy kínaiban) jutott már csak lehetőséghez.

1997-ben vonult vissza, majd a Weymouth, később a Reading Town menedzsere lett, de egyik helyen sem maradt sokáig (a „nagy” Readingnél csak programszervezői tisztségig vitte, így nem lett belőle Webb mester). 2004-ben, másfél éves munkanélküliséget követően jobb híján a readingi postán helyezkedett el, ahol hajnali 5 órakor kezdődött munkaideje.

„Hajnali kelés, egész napos robot, ha így folytatom, elhagy minden remény…” – mondta már az ó-Pokolgép is, és bizony az angol munkásosztály élete sem fenékig tejfel. Webb, aki a ManU-nál heti 5000 fontot keresett, kézbesítőként 200-at. Hősünk édesapja egyébként az 1960-as években szintén profi labdarúgó volt, ő később sörgyári munkás lett.

Egy kanadai televíziós társaságnál viszont örömmel alkalmazták, hosszabb távra, ifjabb Webbet, itt futballműsorokat vezetett és mérkőzéseket kommentált. Egy ideig reménykedett abban, hogy a Charlton Athletic alkalmazza, mégis egy szállítási cégnél helyezkedett el. Targoncavezetőként, ennek ellenére nem vetődött fel, hogy egy magyar élvonalbeli klubba igazol csatárnak… Nem éppen fényes anyagi körülmények között él, mint „virgoncás”, hiszen FA-kupa-aranyérmét 2009-ben tízezer fontért volt kénytelen eladni. Webb első felesége, Shelley szintén műsorvezető volt, sőt egy könyvet is írt a futballistafeleségekről. Volt miről mesélnie neki is, hiszen néhány év múlva elvált Webbtől…

Nem csak e duó menekült a profi labdarúgás gyötrelmei után a Posta puha, vigasztalóan ölelő karjaiba, hiszen például a hétszeres angol válogatott (nem mellesleg 1966-os világbajnok) kapus, Peter „Macska” Bonetti is postásnak állt visszavonulása után egy időre a skóciai Mull-szigeten, minden bizonnyal különös gonddal kézbesítve önmaga számára a behívókat az angol veteránválogatottba.

Triplán kollégája az exkapuvédő David Harvey: az egykori skót válogatott az Orkney-szigeteken farmerkodik, de mellékállásban ő a helyi postás is. Kétszer is szerepelt anno a „háromoroszlánosok” között Kevin Hector, aki azzal emelte a labdarúgóból lett postások fényét, hogy a támadó a Derby County öregfiúk színeiben 59 évesen ollózott egy igen szép gólt. Az egykori kőkemény skót bekk (bár milyen legyen egy skót bekk, ha nem kőkemény?), a Stranraerben vitézkedő Keith Knox szintén a helyi levélszállítókat erősítette – élvonalbeli labdarúgói pályafutása közben!

A cikket elveszett küldeményeink emlékének ajánljuk.