Konf. Kupa: a GoalControl nevű technológiát alkalmazzák

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 18:11
A GoalControl elnevezésű német gólbíró-technológiát használják majd az idei brazíliai Konföderációs Kupán – döntött kedden a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA).

A szervezet bejelentése szerint a négy, FIFA-engedéllyel rendelkező rendszer közül ugyanezt alkalmazzák majd a jövő évi világbajnokságon is, ha a vb főpróbájának tekinthető Konföderációs Kupán jól működik.

A 14, nagy sebességű kamerával működő GoalControlra a szintén kamerarendszerrel dolgozó brit Hawk-Eye, valamint a mágneses mezőket alkalmazó német-dán GoalRef és a német Cairos helyett esett a FIFA választása.

„A végső döntés meghozatalában az játszotta a legfőbb szerepet, hogy a licenccel rendelkező négy technológia közül melyik tud a leginkább alkalmazkodni a brazíliai tornákhoz, a helyi körülményekhez, valamint a mérkőzések FIFA által előírt lebonyolításához" – áll a nemzetközi szövetség közleményében, amelyből az is kiderül, hogy a GoalControlt az „éles bevetés" előtt még egyszer tesztelik majd a brazíliai stadionokban.

A gólbíró- vagy gólvonal-technológiákat azért alkalmazzák, hogy minden kétséget kizáróan el tudják dönteni, egy adott helyzetben áthaladt-e a labda teljes terjedelmével a gólvonalon, így elejét vegyék az emberi tévedésnek. A fejlesztések között van magyar is: Maruzsi László és csapata több mint tíz éve dolgozik saját rendszerén, amely azonban nem jutott tovább a tavaly márciusi tesztelésen. Maruzsiék azóta is fejlesztik találmányukat, amely akkor kaphat licencet, ha teljesíti a FIFA technikai előírásait.

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Az elmúlt év rekordszámú átigazolást és a második legtöbb költést hozta a nemzetközi futballban

Minden más foci
2025.01.30. 20:54

Nem változott a magyar válogatott helyezése a FIFA világranglistáján

Magyar válogatott
2024.12.19. 11:20

Mbappé, Rodrygo és Vinícius Júnior is betalált, megnyerte az Interkontinentális Kupát a Real

Minden más foci
2024.12.18. 20:00

Így szavazott Marco Rossi a FIFA-díjátadón

Minden más foci
2024.12.18. 14:31

Az elúszott Aranylabda után a FIFA-nál Vinícius Júnior nyert

Minden más foci
2024.12.17. 19:28
Ezek is érdekelhetik