Lazio: A következő célom? Még egy Aranycipő! – Immobile

– Beletelt egy kis időbe, de most már átvehette az Aranycipőt...
– Várni kellett rá, ez rendben van, de a lényeg, hogy most már nálam van – felelte mosolyogva Ciro Immobile, aki a Serie A előző kiírásában szerzett 36 találatával érdemelte ki az európai Aranycipőt, megelőzve a rangsorban Robert Lewandowskit (34 gól, Bayern München) és Cristiano Ronaldót (31, Juventus).

– Luca Toni és Francesco Totti után ön a harmadik olasz győztes. A Roma legendája után egy Lazio-futballista sem maradhat le, nem?
– De (nevet). Mindketten világbajnokok és kivételes játékosok voltak, ezért mérhetetlen büszkeséggel tölt el, hogy csatlakozhattam hozzájuk, továbbá jó látni a nevemet egykori nagyszerű futballisták mellett, akik korábban szintén elnyerték a díjat.

– Ez a díj válasz azokra a kritikákra, amelyeket pályafutása során kapott?
– Hívhatjuk egyfajta bosszúnak is, de személyesen nem szól senkinek sem. A labdarúgásban mindenkinek eljön az ideje, az enyém a legutóbbi idényben jött el.

– A mostani senkinek az életében sem jó időszak a világon. Hogyan élte meg a tavalyi évet?
– Mindenkinek nehéz időszak volt, nekem is. Hiányzik a társasági élet, a találkozások a családommal és a barátaimmal, akiket sokkal gyakrabban szoktam látni.

– És milyen a futball a koronavírus-járvány alatt?
– Kevesebbet ad, mint amihez hozzá vagy szokva. A szurkolók távollétében borzasztóan hiányzik a szenvedély, az érzelem, a gólok utáni őrjöngés a stadionban, a győzelmek megünneplése a drukkerekkel. Éppen ezért ezt a díjat nemcsak a klubnak és a csapattársaimnak, hanem a Tifosinak (a Lazio szurkolói csoportja – a szerk.) is ajánlom.

– Azzal, hogy több időt tölt otthon, talált magának új szenvedélyeket?
– Mindenekelőtt főzni és kertészkedni szoktam otthon. Valamint táncolok a feleségemmel és a gyerekeimmel. Főzés, kertészkedés, tánc, ezek ismétlik egymást (nevet).

– Tizenhét évesen elköltözött otthonról, a Nápoly melletti Torre Annunziatából, hogy a Juventushoz igazoljon. Gyökeres változás volt ez az életében.
– Nehéz átmenet volt két teljesen különböző világ között. Akkoriban fiatal voltam, és arról álmodtam, hogy a Serie A-ban játszhatok majd. Ehhez áldozatokat kell hoznod és nagyon kell szeretned a labdarúgást. Keményen dolgoztam, amíg eljutottam addig, hogy aranycipős legyek. Tudom, hogy sok fiatal álmodik még erről, de a mostani nehéz időszak számukra. Szorítsák össze a fogukat, és ne adják fel! Mindenkinek van esélye arra, hogy megvalósítsa az álmát.

– Igaz, hogy az édesanyja egyszer ön után ment Torinóba?
– Igen. Azt hiszem, a születésnapomon történt. »Igyekezz, és gyere haza! Mit csinálsz még itt?« – kérdezte (nevet). Szerencsére most az egyszer nem hallgattam rá.

– Nagyon vallásos családból származik. A mai napig hívő embernek tartja magát?
– Egyértelműen. Egy hónappal ezelőtt Claudio Lotito elnök úrral audiencián voltunk a pápánál. Nagyon érzelmes nap volt számomra.

– És mit mondott önnek?
– Tetszett neki, hogy van három gyermekem. Szereti a nagy családokat, azt mondta, legyen még több gyerekem.

– Mostanság elég időt tölt otthon...
– Igen, jobb, ha nem utasítom el a pápa kívánságát.

– Nyolc év alatt nyolc klubnál játszott, 2016 óta viszont a Lazio játékosa. Miért döntött úgy, hogy itt gyökeret ereszt?
– Boldogok vagyunk Rómában. A családom imád itt élni, a klubbal és Simone Inzaghi vezetőedzővel pedig évek óta olyan projektet építünk, amely számos sikert hozott már a konyhánkra. És még többet akarunk dolgozni.

– A Laziónál Miroslav Klose örökségét kellett továbbvinnie...
– Hihetetlenül nehéz volt, mert Miro (Klose beceneve – a szerk.) bálvány Rómában. Kicsit a dortmundi időszakomra emlékeztetett a helyzet, ahol Robert Lewandowskit követtem a csapatban. Ilyen kivételes játékosokat lehetetlen pótolni, legfeljebb megpróbálhatsz a saját utadon sikeres lenni.

– Nos, a gólok számában már lehagyta Klosét.
– Nem szeretem az ilyesfajta összehasonlításokat. Ráadásul Miro nem volt olyan hosszú ideig a Laziónál, mint én.

– Az imént szóba került a Dortmund. A külföldi tapasztalatai nem annyira jók, igaz?
– Nem voltak annyira rosszak, mint amilyennek gyakran tálalják. Sokat tanultam Németországban és Spanyolországban (a Sevilla játékosa volt 2015 őszén – a szerk.) is. Más kultúrák és gondolkodásmódok elsajátítása mindig hasznos emberileg és szakmailag is. Még akkor is, ha a futball szempontjából az élet nem alakult optimálisan.

– Több edzői személyiséget is megismerhetett. Milyenek a benyomásai például Jürgen Kloppról?
– Jürgen elég hatásos volt. Égett a szemében a harci tűz, amikor beszélt hozzád.

– És Thomas Tuchel?
– Vele nem sokat dolgoztam együtt, de nagyon aprólékosnak tűnt. Ha úgy tetszik, amolyan „olaszos” edző volt.

– Zdenek Zeman?
– Támadás a végtelenségig. Az ő filozófiája hozta meg nekem az első gólkirályi címet, még a 2011–2012-es idényben a Pescara a játékosaként a másodosztályban. Akkor amúgy Lorenzo Insignével és Marco Verrattival is együtt játszottunk.

– Dolgozott Roberto Mancini kezei alatt is a válogatottnál. Mielőtt kinevezték volna, ön lemaradt a legutóbbi világbajnokságról...
– ...ami pályafutásom egyik legnagyobb csalódása és legsötétebb pillanata. Az ilyesmi gyakran előfordul az életben, ilyenkor le kell vonnod a tanulságokat, hogy még egyszer ne ismétlődjön meg. Mancinivel 2018 óta fantasztikus munkát végzünk, az eredmények önmagukért beszélnek. Érezhető, hogy a szurkolók ismét izgatottak a nemzeti csapat szereplése miatt.

– Hogyan jellemezné az olasz válogatott új generációját?
– Nagyon erős a csapatunk, a fiatalok készen állnak arra, hogy a válogatottban futballozzanak. Nagyon jók a kilátásai ennek az együttesnek.

– És ez elég lehet a közelgő Európa-bajnokságon?
– Optimisták vagyunk. A csoportmeccsekre Rómában kerül majd sor, ami pluszmotivációt ad nekünk.

– A válogatottban az eddigi negyvenkét mérkőzésén csak tíz gólt szerzett, ami kicsit kevés, nem?
– Nyilvánvalóan a klubcsapatomban ellőttem az összes puskaporomat (nevet). Való igaz, javítanom kell a gólátlagomon.

– Mi a következő célja az Európa-bajnoki kerettagság mellett?
– Még egy Aranycipő (mosolyog).