Lipcsei, Julio Cruz, Chiesa és Borgetti is szögre akasztotta

NÉMETORSZÁG

A Bundesligából vonult vissza a pályája elején nagy ígéretként indult kapuvédő, Dimo Wache (37 éves), aki 1992 és 2010 között a Mönchengladbach, majd a Mainz játékosa volt, valamint kollégája, az egykori Bayern München-játékos Uwe Gospodarek (37), Raimond Aumann és Oliver Kahn hajdani tartalékja. Az egykori U-válogatott, első bajnokiján például Thomas Berthold, Stefan Effenberg, Jan Wouters, Olaf Thon, Brian Laudrup és Mazinho csapattársaként debütáló Gospodarek később megfordult a Bochumban, a Kaiserslauternben és a Mönchengladbachban is, majd visszavonult egy időre, de a Hannover reaktiválta 2009 decemberében.

Náluk jóval nevesebb futballista Diego Klimowicz (36), az argentin-spanyol támadó, aki a Rayo Vallecano, a Valladolid, a Lanús, a Wolfsburg, a Dortmund és a Bochum gárdáiban ontotta jobb napjaiban a gólokat. A 2003-2004-es idényben wolfsburgi színekben például 15-ig jutott, ezért is vetődött fel, hogy a lengyelek honosítják, és ezért fizetett érte a Dortmund 1.5 millió eurót. Már a Bochumból vonult vissza 2010 márciusában, csípősérülése miatt. Az év végén aztán leakasztotta a szögről cipőjét, és ha bírja az ominózus testrész, nevelőegyesületében, a másodosztályú Institutóban fog futballozni az idén.

Az Alemannia Aachenből vonult vissza a komáromi születésű, szlovákiai magyar Németh Szilárd (33), aki több mint 50 alkalommal szerepelt és 22-szer gólt is szerzett északi szomszédunk válogatottjában. Egykoron az Év játékosa volt Szlovákiában és kétszeres gólkirály. Aachenbe a Slovan Bratislava, Sparta Praha, Kosice, Inter Bratislava, Middlesbrough, Racing Strasbourg vonalon érkezett. Az angolok 6.75 millió eurót fizettek érte anno!

A német-magyar Marcel Rozgonyi (34) a Saarbrückenben hagyott fel a profiléttel, legismertebb kenyéradója a Schalke és az Energie Cottbus volt a védőnek. Nem rúg többé tétmérkőzésen labdába januártól a cseh Tomás Galásek (37), aki válogatottjával két Európa- és egy világbajnokságon is megfordult. A Baník Ostrava, a Willem II és az Ajax után érkezett a Bundesligába, ahol a Nürnberg és a Mönchengladbach színeiben a leghasznosabb szűrők egyike volt, majd a közelmúltban a sokadosztályú FSV Erlangen-Bruckban vezetett le.

Nem lohol a támadók után a veterán Markus Happe (38), aki a Leverkusen tartalékjaitól akasztotta szögre, és ugyanott lesz ifiedző. Korábban a Schalkét és az 1.FC Kölnt is erősítette, és sokáig a Bundesliga megbízható védői között emlegették. Megtalálta azt a bizonyos, a luxusöltözőkben minden bizonnyal csakis erre a célra fenntartott szöget „Fussballschuhéjának" a fájós térdű Alexander Meyer (27, legismertebb egyesülete a Leverkusen volt), a sportpszichológusnak álló Martin Meichelbeck (34, Bochum), Volker Schmidt (32, Hamburg), André Breitenreiter (37, Hamburg), Dieter Hoeness fia, és így Uli Hoeness unokaöccse, Sebastian Hoeness (28, Hertha), a horvát Ante Covic (35, Stuttgart), a magát az Arsenalból a német sokadosztályig leharcoló Alberto Méndez (36), Michael Anicic (36, Eintracht Frankfurt), a bosnyák válogatott védő Faruk Hujdurovic (40, Energie Cottbus) és az albán válogatott középpályás, Fatmir Vata (39, Bielefeld) is.

ANGLIA

A szigetországban hagyott fel eddigi jól fizetett szakmájával a 85-szörös walesi válogatott középpályás, Gary Speed, akit már meg is választottak azóta hazája szövetségi kapitányának. Az 1969-es születésű, a Leeds United, az Everton, a Newcastle United és a Bolton színeiben is megforduló Speedért karrierje során több mint 14 millió eurót fizettek, és a Premiership egyik emblematikus alakja, hiszen annak első tíz idényében (1992-2002) senki sem lépett nála többször pályára.

Összesen 535-ig jutott, mára is csak David James és Ryan Giggs előzte meg, míg nemzeti csapatában csupán Neville Southall szerepelt többször. A championshipbeli Sheffield Unitedben vezetett le, a vége felé játékos-edzőként.

Visszavonult még az egykoron 4.5 millió euróért csapatot cserélő Riccardo Scimeca (35, legnevesebb klubjai az Aston Villa, a Nottingham Forest és a West Bromwich voltak), Neil Clement (32, Chelsea, Reading, West Bromwich, Hull City), Matt Murray (29, Wolverhampton), Stephen McPhee (29, Coventry City, Hull City), a kiscsapatokban rendre gólerős „Legenda", azaz Peter Thorne (37, Blackburn, Wigan), az anno 2.85 millióért kenyéradót váltó balszélső, Stephen Clemence (32, Tottenham, Birmingham), a háromszoros válogatott balbekk, Michael Gray (36, Manchester United, Sunderland, Celtic, Blackburn, Leeds) és kollégája, a háromoroszlános címeres mezt szintén magára öltő Chris Powell (41, Crystal Palace, Charlton, West Ham) is.

Rajtuk kívül a 2002-es világbajnokságon is megfordult 63-szoros ír válogatott középső védő, Gary Breen (37, Charlton Athletic, Birmingham, West Ham, Sunderland, Wolverhampton), a „hatmilliós", azaz karrierje során összesen ennyiért klubot cserélő bekk, Ian Pearce (36, Chelsea, Blackburn, West Ham, Fulham) és a „tízmilliós" támadó Geoff Horsfield (37, Fulham, Birmingham, Wigan, Leeds) is letette a lantot. Egy nem mindennapi pályának vetett véget a fiatalabb korában elképesztő frizurákban harcoló, a nyáron a Boston Unitedből búcsúzó „Ananászfej", Jason Lee (39, Nottingham Forest, Charlton Athletic, Watford, Notts County).

A hatszoros brazil válogatott balhátvéd, a Corinthiansszal és a Barcelonával rengeteg nagy címet nyerő, az Arsenalban és a Celta Vigóban is megfordult Sylvinho (36) a nyáron nem hosszabbította meg szerződését a Manchester Cityvel, de nem tudni, hogy a könnyűsúlyú védő hivatalosan is visszavonult-é.

SPANYOLORSZÁG

Sorozatunk harmadik részére elfogytak a neves hispániai visszavonulók, de egészen biztosan sokan emlékeznek még ma is a katalán válogatott Barcelona-cserekapusra, a kétszeres BL-győztes Albert Jorquerára (31), egykori U-válogatott kollégájára, a Vikidál Gyula-állkapcsú Juan Morára (37, Espanyol, Levante, Valencia), az Alavésben és a Málagában is megforduló középpályásra, Santiago Carpinteróra (34) vagy Emilio Viqueirára (36), a Deportivo, a Recreativo és a Levante igen technikás ex-futballistájára.

FRANCIAORSZÁG

Gallföldön vonult vissza a Brest kapusa, Julien Lachuer (34), az egyszeres válogatott bal oldali védő, Franck Jurietti (35), aki a Lyon, a Monaco és a Marseille után a Bordeaux-ban élte legszebb napjait; valamint a vele egykorú és egy poszton játszó Cyril Rool (Lens, Marseille, Monaco, Bordeaux), akinek stílusáról mindent elmond a karrierje során kiérdemelt 187 sárga és 27 piros lap. Rool bajnokként tért meg a civil életbe a nyáron az érte egy évvel korábban 400 ezer eurót fizető OM-től.

Itt is megfordult egykoron a Ligue1 2005-ös, a Ligue2 2000-es ezüstcipőse, Mickaël Pagis (37), akit a jövőben strandfutballistaként láthatunk (apropó, a strandfocista mit akaszt szögre?), valamint Olivier Echouafni (38) is. Gérald Cid (27, Bordeaux, Bolton), az egykoron kétmillióért transzferált Ulrich Le Pen (36, Rennes, Ipswich), Tony Heurtebis (35, Rennes, Nantes), a gólerős dán válogatott védő Michael Gravgaard (32), akiért 3.2 milliót adott két éve a Nantes, Christophe Revault (38, PSG, Rennes), a 2006-os vb-résztvevő tunéziai David Dzsemmali (36, Bordeaux), valamint a Lyonban és a Tenerifében is szűrő David Linares (35) hasonló módon új kenyérkereseti forrás után nézhet.

OLASZORSZÁG

Csizmaországban, a Serie A-ban két egykori kiváló támadó is búcsút intett a publikumnak: Simone Inzaghi és Julio Cruz. Az olasz Inzaghi, Pippo három évvel fiatalabb öccse 1976-ban született, és bátyjához hasonlóan a Piacenza neveltje. 1999 nyarán, 15 bajnoki góllal a háta mögött (ennyit szerzett akkor a Serie A-ban Marcelo Salas és Giuseppe Signori is) a Lazióhoz igazolt, és a római gárdánál mesésen kezdett, a Marseille-nek például négyet vágott a BL-ben (e sorozat ezüstcipőse lett), a válogatottban is bemutatkozhatott. Fejlődése azonban megrekedt, 2005 elején kölcsön is adták a Sampdoriának, majd amikor visszatért, már csak elvétve lépett pályára.

Két idény múlva az Atalantában kölcsönjátékoskodott egyet, majd két újabb laziós szezon után 2010 nyarán megkereste elkallódott góllövő cipőjét, de csak azért, hogy végleg eltegye. Az ezredforduló táján az olasz futball nagy ígéretei közé is beférkőző, igen sérülékeny kis Inzaghi utolsó hat idényében írd és mondd négy gólt lőtt csupán. Első bajnoki mérkőzését a Piacenza színeiben a Lazio ellen vívta, és góllal debütált.

Az argentin „Kertész", azaz Julio Cruz a legenda szerint a Banfield egyik gondnoka volt (de az ifik között azért futballozott), amikor a felnőtt csapat egy edzésére beugrott létszámhiány miatt (talán éppen Javier Zanetti fogta őt?), és fel is fedezték azon nyomban. Nem kicsúszott mérkőzése lehetett, mert első bajnoki találatával legyőzték a Boca Juniorst. Később le is csapott rá a River Plate. A nem gyenge Bonano - Altamirano, Celso Ayala, E. Berizzo (Trotta), Sorín - Berti, Aimar (Gallardo), Astrada, Solari - Francescoli, Salas társaságban hősünk megtalálta a maga helyét, és 17 találattal zárt.

Le is csapott rá a Feyenoord, és mivel ott sem vallott szégyent, következett a Serie A, ahol a Bolognában olyan megbízhatóan termelte a gólokat, hogy a válogatottba is bekerült, majd 2003-ban 9.5 millió eurót fizetett érte az Inter. Milánóban az örök kiegészítő ember szerepét mondhatni tökéletesen töltötte be, volt házi gólkirály is, 190/75-ös mérlegére büszke lehet. Az Albicelestében már jóval kevesebbszer volt eredményes, mindössze háromszor, 22 találkozón, de a 2006-os vébén pályára léphetett. 2009 nyarán a Lazióhoz írt alá szerződése lejártával, de egy idény múlva, 35 évesen visszavonult sérülései miatt a Serie A egyik legalulértékeltebb gólvágója.

A támadópároson kívül a nyolcszoros válogatott balhátvéd, Giuseppe Favalli (38), 1992 U20-as Európa-bajnoka is retirált. Az örökifjú Favalli a Cremonese, a Lazio, az Inter és a Milan gárdáiban futballozott 1988 és 2010 között, közel ötszáz első osztályú bajnokin szerepelve. A megbízható védő még az elmúlt szezonban is 18 mérkőzésen játszott a Milanban. Szintén régi ismerősünk Antonio Chimenti (40), aki a Juventusban akasztotta szögre kesztyűjét, előtte például a Roma, a Lecce, a Cagliari és az Udinese hálóját is óvta.

A középső védő Sebastiano Siviglia (37) a legutóbbi öt idényt a Laziónál töltötte, a horvát Ivan Juric (35) legnevesebb egylete a Sevilla és a Genoa, Giovanni Tedescóé (38) és Andrea Sottilé (36) a Fiorentina, az U21-es válogatott egykori erősségéé, Massimo Brambilláé (37) a Parma, az 1996-os olimpiai résztvevő Raffaele Ametranóé (37) a Juventus és a Napoli, Marco Bernaccié (27) a 2008-ban érte 4.3 milliót fizető Bologna, Fabio Moróé (35) pedig a Milan volt. Nem nyuvasztja többé az ellen támadóit az a Fabio Galante (37), aki pályafutása hajnalán a jövő Franco Baresijének számított, később megfordult a Genoában, az Interben és a Torinóban, valamint bundázás miatt a talján Kék fényben is.

Ha nem ilyen szenilis a szerző, a sorozat első részében kapott volna helyet a nyáron játékos-pályafutását a harmadosztályú Figlinében befejező Enrico Chiesa (40). Az öregedéssel eredményes harcot vívó támadó 18 évesen került a Sampdoriához, és több kisebb klubban is (Chieti, Modena, Cremonese) eredményes kölcsönidényeket töltött el, majd az 1995-1996-os pontvadászatban 22 góllal zárt, egy bizonyos Roberto Mancini éktársaként.

Meg is vette az akkoriban még bombaerős Parma, alig 750 ezer mai euróért, hogy Hernán Crespo párja legyen elöl. A kiváló kezdés után (év végén megkapta az olasz Aranylabdát) némileg elszürkült 1999-re (bár tavasszal remekelt az UEFA-kupában, a sorozat aranyérmese és gólkirálya lett), de így is 10.75 milliót kellett fizetnie érte a Fiorentinának – itt Chiesa olyan társakkal operálhatott a csatársorban, mint Abel Balbo, Gabriel Batistuta, Predrag Mijatovics, Adriano vagy Nuno Gomes. Batigól távozása után Chiesának kellett volna pótolnia őt, de ennek az elvárásnak csak egyetlen idényben tett eleget.

Egy évre a Lazióba igazolva is elkísérték kellemetlen sérülései, de a Sienában már újra megbízhatóan termelte a gólokat három idényen át, jócskán 30-on felül is. Két hálórezgetés nélküli pontvadászat után 2008-ban váltott: az akkor a negyedik vonalban vitézkedő Figlinéhez írt alá, ahol 2010 nyarától edzőként számolnak vele. Az 1996-ban ezüst-, 2001-ben bronzcipőt kiérdemlő Chiesa a válogatottban mindössze 17 alkalommal kapott lehetőséget, amelyet hét találattal hálált meg. Láthattuk őt címeres mezben az 1996-os Eb-n és az 1998-as vb-n is.

NYUGAT-EURÓPA

Hollandiában fapapucsra váltott stoplisról többek között a valaha az Anderlechtben is szolgáló Yuri Cornelisse (35), a PSV-ben és a Wolfsburgban is szűrőként fungáló Tom van der Leegte (33), a legutóbb a PSV-kispadot fémjelző portás, Bas Roorda (37), az egyszeres válogatott jobbszélső, egykori AZ-menő Martijn Meerdink (34) és az 1997 és 2004 között a Manchester Cityben légióskodó Gerard Wiekens (37) is.

Roy Makaay és bandája utolsó bajnokiján azt a Henk Timmert (39) lepte meg egy hatossal búcsúajándékként a Feyenoord- Heerenveen találkozón, akivel korábban pedig csapattársak voltak a Feyenoordban. A jól megtermett, hétszeres válogatott Timmer kerettag volt az Oranjében a 2006-os vébén és a két év múlva rendezett Eb-n is.

Belgiumban nem látják többször gyepen tétmérkőzésen, hacsak fel nem csap németalföldi Jimmy Jumpnak, Nico van Kerckhovent (40): a 42-szeres válogatott játékos megfordult két világbajnokságon is, de alapember csak a félig hazai rendezésű kontinenstornán volt. 1998-ban 1.75 millió euróért vette meg a Schalke a Lierse-től, később a Mönchengladbachot és a Westerlót is segítette. Szakmai éleslátását bizonyítja, hogy a 2002-es vb-n elkérte az akkor még tejfölösszájú Kaká mezét.

Jóval fiatalabb a középső védőnél az argentin ék, Nicolás Frutos (29), akit 2.5 millióért vett az Anderlecht az Independientétől, de most Achilles-sérülése miatt fel kellett hagynia a profi futballal, és elhelyezkedett játékos-megfigyelőként a brüsszeli gárdánál. Svájc nagy búcsúzója a nagy munkabírású néhai Marseille-, Getafe és Levante-szűrő, Fabio Celestini (35) volt, de a finn Hannu Tihinen (34, Anderlecht, FC Zürich) és Patrick Foletti (Derby, Grasshopper) is az alpesi pontvadászatban fejezte be.

Portugáliában Bruno Ribeiro (35, legnagyobb egylete a Leeds volt), a 2008-as Eb-résztvevő Nuno Herlander Simoes do Espírito Santo, azaz a mezfeliratozók és riporterek legőszintébb örömére egyszerűen csak Nuno (36, Porto, Deportivo, Dinamo Moszkva), valamint Nuno háromszoros válogatott kollégája, a 2002-es vb-résztvevő Nélson (35, Sporting); Luxemburgban a húszszoros válogatott Stéphane Gillet (33, Standard Liege, PSG) alkotja az éves veszteséglistát.

ÉSZAK-EURÓPA

Izlandon, az ÍA Akranesből vonult vissza „Doddi" Thordur Gudjonsson (37), a Bochum, a Derby County és a Stoke City egykori támadója. Norvégiában fejezte be a profilétet a legendás „Moszkitó", a mindenkinek kellemetlen ellenfél Erik Mykland (39), akire emlékezhetünk az 1994-es és az 1998-as világbajnokságokról, valamint például az 1860 München vagy a Panathinaikosz mérkőzéseiről. A norvég futball legrosszabb életű, de legszórakoztatóbb alakja 78-szor szerepelt nemzeti csapatában.

Valamivel több mint fele ennyiszer a pályafutása során több mint ötmillió eurót „megmozgató" Martin Andresen (33), egykori Wimbledon és Blackburn-vízhordó, és „csak" kétszer a Lilleströmből anno a Frankfurthoz 1.88 millióért kerülő védő, Tommy Berntsen (37). 1994 és 2003 között szolgálta a válogatottat Roar Strand (40), 1989 és 2010 között pedig a Rosenborgot. A tizenhatszoros bajnok félezernél is több mérkőzést játszott szeretett klubjában, a BL-ben a selejtezőket is ideértve 100-nál is többet. Észak csillaga húsz idényben betalált legalább egyszer ugyanannak az első osztályú klubnak a színeiben: ebben a műfajban csak Ryan Giggs előzi meg, „összetettben" pedig csupán a 23 bajnoki szezonban eredményes Romário.

Finnország volt utolsó állomáshelye profiként a 103-szoros észt válogatott Indrek Zelinskinek (36) és a hazai Antti Sumialának (36), a nagy világvándornak, a hét országban is légióskodó támadónak. A szimpatikus nevű Jani Sipilä (33, Hämeenlinna) is szakmát változtatott. Svédországban több száz válogatottság lett inaktív: 109 Niclas Alexandersson (39, IFK Göteborg, Everton, West Ham, Sheffield Wednesday), kilenc Jo Tessem (38, Molde, Southampton), 74 a három Eb-n szereplő Marcus Allbäck (37, Bari, Heerenveen, Aston Villa), harminc Jesper Blomqvist (36) révén.

Utóbbi játékosnál álljunk meg egy pillanatra: a technikás középpályás az IFK Göteborg után a Milanban és a Parmában is futballozott, majd Alex Ferguson nagy fogásaként került 1998-ban az MU-ba, 6.5 millióért, Giggs vetélytársának. Ám több igen súlyos sérülést szenvedett, és később sem az Evertonban, sem a Charltonban, sem a Djurgardenben nem tudta feleleveníteni korábbi remek formáját. Az 1994-es vb-bronzérmes bal oldali középpályás a Hammarby IF játékos-edzőjeként küzdötte végig az elmúlt idényt.

Dániában is helyi idolok rekesztették be karrierjüket a mindössze 23 esztendős, sokszoros U-válogatott Sören Vestergaard (Viborg) mellett: Ulrik Laursen (34, Celtic), „Bomber" Bo Hansen (38, Bolton) és Kim Madsen (32, Wolfsburg).

KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPA

Ausztriában, az Austria Wiennél került sor a 96-szoros lengyel válogatott Jacek Bak (37) és a 74-szeres szlovén válogatott Milenko Acimovic (33) búcsúztatójára. Negyvenévesen hagyott fel e sportággal Gerhard Fellner (LASK Linz), 37 esztendősen a válogatott védő, Gilbert Prilasnig (Sturm Graz, Arisz). Szlovákiában az egyszeres válogatott hátvéd, Németh Krisztián (35, Tatabánya, DAC 1904), Szlovéniában a szerb válogatott kapuvédő, Dragan Zsilics (36, HIT Gorica) és a vb- ill. Eb-résztvevő Miran Pavlin (39, Porto) is szögre akasztotta az ilyenkor szokásosat.

A csehektől a nemzeti tizenegyben hétszer is szereplő kapuvédő, Martin Vaniak (40, Slavia Praha) és legfőképpen Patrik Berger (37) kívánkozott cikkünkbe. Utóbbi az 1996-os Eb-n tűnt fel remek játékával és a fináléban vágott góljával. Ekkoriban már az érte a Slaviának 900 ezer mai eurót adó Dortmundban légióskodott, innen vette meg 3.5 millióért a torna után a Liverpool. Berger 2003-ig játszott itt, ám nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A Portsmouthban, az Aston Villában és a Stoke Cityben is próbálkozott még az egy-két kiváló mérkőzést felmutatni mindig képes balszélső, majd 2008-ban hazatért nevelőegyesületéhez, a Sparta Prahához. Tulajdonképpen ő került be elsőként sorozatunkba, lévén 2010 legelején unta meg sorozatos sérüléseit. A válogatottban 44/18-as mutatóval jeleskedő Bergernek a 2000-es kontinenstornán is jelenése volt. 1996-ban az Év játékosának választották meg.

Kicsiny, de annál szebb hazánkban fejezte be pályafutását a Fradi-legenda Lipcsei Péter (38). Az 58-szoros válogatott középpályás a Kazincbarcikától került 1990-ben a Ferencvároshoz, ahonnan öt év múlva a Porto vette meg, ám itt éppen akkor sérült meg, amikor végre bombaformában futballozott. 2000-ben tért haza a Ferencvároshoz, már az osztrák Austria Salzburgtól, és 2010-ben vonult vissza. A csupaszív középpályás 648 díjmérkőzésen 170 gólt szerzett a zöld-fehéreknél, ahol jelenleg az NB II-ben szereplő B-csapat edzője.

Valósággal összeforrott Kuttor Attila (40) neve az NB I-gyel (rövid ideig a PNB-vel), hiszen a kitűnő védő körbefutballozta az élvonalat 1988 és 2010 között a Diósgyőr, a Videoton, a Győri ETO, az MTK, a Debrecen, a Siófok és a Haladás berkeiben. 19 alkalommal címeres mezben is szerepelt, és saját bevallása szerint soha nem kapott konkrét ajánlatot külföldről. Az 560 NB I-es mérkőzésen bevetett védő (rekordját Végh Zoltán döntötte meg nemrégiben) 2006-ban az Év játékosa lett.

Tavaly januárban fejezte be végleg pályán futását az elképesztő tehetségét csak aprópénzre váltó Dvéri Zsolt (34), a Gázszer, az Újpest és a Videoton egykori karmestere.

Az 1998 és 2001 között stabil válogatottnak számító Mátyus János (36, Honvéd, Ferencváros, Energie Cottbus, Hibernian, Admira Wacker, Győri ETO, Tatabánya) sem szívja már az általa fogott ékek vérét, de Molnár Leventét (38, Győri ETO, Honvéd), Mladen Lambulicsot (38, MTK, Matáv FC Sopron, Újpest, Kecskemét), Szkukalek Igort (34, Ferencváros, Lombard Pápa) és Paul Shaw-t (37, Arsenal, Ferencváros) is legfeljebb a nézőtéren láthatjuk hazai tétmérkőzésen.

Lengyelországban a fentiekkel egy követ (naná, majd vuvuzelát...) fújt két 38 esztendős helyi ikon, a 70-, illetve 62-szeres válogatott Piotr Swierczewski (St.-Étienne, Bastia, Gamba Oszaka, Marseille, Birmingham) és Tomasz Hajto (Duisburg, Schalke, Southampton, Derby County). A 28 éves válogatott középpályás, Konrad Golos (Wisla Kraków) is retirált, és sejtettük már régen, hogy majdan Radoslaw Majdan (38, PAOK Szaloniki) is megteszi ezt.

„Vagy Kompala, vagy semmi!" – halljuk majd, ha az Üvegtigris 4-ben Lali felcsap edzőügynöknek, és ragaszkodik ahhoz, hogy ő képviselje az egykori lengyel aranycipős Adam Kompala (37, Gornik Zabrze) mestert. A középpályás Radoslaw Kaluzny (36, Energie Cottbus, Leverkusen) 41, Dariusz Adamczuk (41, Eintracht Frankfurt, Udinese, Rangers, Wigan) 11 alkalommal szerepelt nemzeti tizenegyében.

Oroszországban a fehérorosz Szergej Stanyuk (37, Dinamo Moszkva, Stoke City, Alanyija Vlagyikavkaz), az orosz válogatott Denisz Laktyonov (33, Szuvon Bluewings, őt, mivel koreai állampolgár is, Li Szöng Nam (((Seong-Nam Lee)) néven is ismerik arrafelé), valamint az ukrán sztár, a 71-szeres válogatott gólerős védekező szakember, Andrij Huszin (38, Dinamo Kijev) is búcsút intett a profilétnek.

BALKÁN, DÉL-EURÓPA

Albániában a 68-szoros válogatott bekk, Altin Haxhi (35, Iraklisz, CSZKA Szófia) és a 28-szoros macedón válogatott kapus, Jane Nikolovszki (36, Apoel, Szlavia Szófia), Bulgáriában a szintén 36 éves Vladimir Manolkov (Lokomotív Szófia), Horvátországban a bosnyák Srdjan Pecelj (35, Crvena zvezda, Barcelona, Shimizu S-Pulse) és a 28-szoros válogatott hálóőr, Tomislav Butina (36, FC Bruges, Olimpiakosz, Dinamo Zagreb) búcsúzott. Butina három országban kilencszer ünnepelhetett bajnoki aranyat, és két vb-n is kerettag volt.

Törökországban a 71-szeres válogatott jobb oldali középpályás, a Galatasarayjal 2000-ben UEFA-kupa-győztes, három idényt az Interben is lehúzó Okan Buruk (37) és az 53-szoros válogatott középhátvéd, Emre Asik (37, unikumként négy isztambuli csapatban, a Galatában, a Fenerbahcében, az Istanbulsporban és a Besiktasban is profiskodott az acélkemény bekk) hagyta oda végleg a futballistaéletet. Mindketten 2002-es vb-bronzosok.

Görögországban, a Kavalában játszotta búcsúmérkőzését az ausztrál színekben kétszeres vb-résztvevő Craig Moore (35, Newcastle United, Mönchengladbach, Rangers) és a nigériai támadó középpályás, Wilson Oruma (34, Sochaux, Marseille, Lens) is. Az afrikai 1993-ban az U17-es világbajnokság aranyérmese és gólkirálya volt, 1996-ban olimpiai bajnok, két év múlva gólt szerzett a franciaországi vb-n, majd szép lassan elkallódott.

Mindössze 29 évesen kellett befejeznie az U20-as világbajnok, 13-szoros válogatott argentin szélsőnek, Luciano Gallettinek, aki az Olimpiakosz előtt a Parma, a Napoli, a Real Zaragoza és az Atlético Madrid együtteseiben is beszáguldotta a jobb oldalt. A Janninából vonult vissza szívbetegsége miatt Jannisz Szamarasz (27), míg önként, ha nem is éppen dalolva, a sokszoros válogatott bal oldali futó, Pantelisz Konsztantinidisz (35, AEK, Panathinaikosz), a ciprusi és hazai gólkirály, szlovák Jozef Kozlej (37, Sparta Praha, Kosice, Lárisza), Haralambosz Haralambakisz (30, OFI Kréta), az orosz válogatott Vladimir But (33, Dortmund, Freiburg, Hannover, OFI) és a 2004-es Eb-győztes hősök közé tartozó emberfogó, Mihalisz Kapszisz (37, AEK Athén, Bordeaux, Olimpiakosz).

AFRIKA, ÁZSIA, ÓCEÁNIA

Dél-Afrikában fújt visszavonulót a sokszoros Bafana-tag karmester, Teboho Mokoena (35, Mamelodi Sundowns, St. Gallen, Jomo Cosmos), Ghánában a Bayernnel BL-győztes kőkemény védő, Samuel Kuffour (34), akiről bővebbet ide kattintva olvashatnak, Egyiptomban a két Szabri, a támadó középpályás Abdelszatar (36, Tirol, PAOK, Benfica, ENPPI) és a szűrő Szamir (34, Wadi Degla, ENPPI).

Japánban néhány ismert gépjárműnévnek intettek búcsút, de nem a törlesztőrészletek emelkedése miatt: Sota Szuzuki (26, Kasiva Reysol), Maszahito Szuzuki (33, Cerezo Oszaka), Hideto Szuzuki (36, Jubilo Ivata) és Szeidzsi Honda (34, Vissel Kobe) fejezte be eddigi pályafutását, a válogatottban 29/11-gyel záró ék, Akinori Nisizava (34, Shimizu S-Pulse, Cerezo Oszaka, Bolton, Espanyol) mellett.

Ausztrália volt utolsó állomáshelye Steve Coricának (37, Sanfrecce Hiroshima, Wolverhampton, Sydney FC) és Robbie Middlebynek (35, Uerdingen, Newcastle United, Sydney FC), Új-Zéland a skót válogatott kapusnak, Jonathan Gouldnak (42, West Bromwich, Coventry, Celtic, Wellington Phoenix) és a két dél-afrikai válogatottnak, Keryn Jordannek (35, Auckland City) és Grant Youngnak (39, Gent, Auckland City). A hazai, a nyári vébén is megfordult félprofi, civilben befektetési bankár Andrew Barron (29, Team Wellington) és James Bannatyne (36, Team Wellington) is hasonló cipőben jár.

AMERIKA

Az Egyesült Államokban három sokszoros válogatott játékos is lefutotta utolsó tiszteletkörét: a 22-ig jutó Chris Klein (34, Los Angeles Galaxy) és két egykori csapattársa, a 82 válogatott szereplést számláló, kétszeres vb-résztvevő Eddie Lewis (36, Fulham, Leeds, Derby County), valamint az extravagáns frizurái miatt közismert, az US teamben 46-szor szerepelt Clint Mathis (34, Hannover, New York Red Bulls).

Brazíliában – a Cruzeiróban, sérülései miatt – retirált az a Fábio Santos (30), akiért három éve 4.2 millió eurót fizetett a Lyon, a 11-szeres válogatott karmester, Souza (35, Corinthians, Sao Paulo, Krilja Szovjetov), Márcio Mexerica (emlegetik Mixiricaként vagy Marcio Dos Santosként is, 35, Galatasaray, Boavista), a megbízható középső védő William (34, Gremio, Corinthians), a selecaóba 2000 körül néhányszor beférő és még gólokat is vágó ék, Euller (39, Sao Paulo, Atlético Mineiro, Palmeiras, Vasco da Gama) és a fiatalabb korában a Real Madridban és az Atlético Madridban is futballozó középpályás, Rodrigo Fabri (34), 1997-es Konföderációs-kupa-győztes, 2002 brazil gólkirálya. A 2002-es világbajnok, több egyéni címet is begyűjtő (brazil gólkirály, Év játékosa, a klub-világbajnokság aranylabdása) támadó, Edílson (40, Palmeiras, Benfica, Corinthians, Flamengo, Vasco da Gama), a nemzeti csapatban 25/6-os mérleget összelövő „Manó" is visszavonult.

Egy legendás történet is kapcsolódik a pehelykönnyű futballistához: 1999-ben addig dekázott a félpályánál a Corinthians-Palmerias bajnoki döntőn, hogy kis híján meglincselték a bohóccá tett ellenfelek. Talán emlékeznek még néhányan a 13-szoros válogatott Evanílsonra (35), aki 1999-ben hatmillió euróért került a Cruzeirótól a Dortmundba, onnan 17 millióért a Parmába. A sérülékeny játékos hamar visszakerült a Dortmundhoz, később az Atlético Mineiro, 1.FC Köln, Atlético Paranaense, Sport Recife, Vitória vonalon jutott el a visszavonulásig.

Chile veszteséglistáját a sokszoros válogatott, egyszeres gólkirály Héctor Tapia (33, Colo-Colo, Perugia, Lille, Cruzeiro, Universidad Católica) és a nemzeti tizenegyben szintén felbukkanó Sebastián Pardo (28, Universidad Chile, Feyenoord) fémjelzi. Legutóbbi hasonló témájú cikkünk óta kerített sort Kolumbiában pályamódosításra a lokális sztárnak semmiképpen nem nevezhető 70-szeres válogatott kapus, Óscar Córdoba (40), akire az őszülgető hajúak emlékezhetnek az 1994-es és az 1998-as világbajnokságokról, és arról a hibbantságáról, hogy a válogatottban a franciák címeres mezében védett egy ideig... A bolondos portás többek között a Deportivo Cali, a Millonarios, a Boca Juniors, a Perugia és a Besiktas gárdáiban kereste a kenyérre valót. Egyszeres Copa América-győztes volt, és pályára lépett a világválogatottban is, mégpedig Diego Maradona búcsúmérkőzésén. Az IFFHS szerint 2001-ben Oliver Kahn mögött az év második legjobbja volt posztján, a 2000 és 2010 közötti összetett rangsorban a 26., az utóbbi negyedszázadot tekintve a 38., Bernard Lamával holtversenyben.

Córdoba mellett az 1993-as U21-es vb gólkirálya, Henry Zambrano (37, Independiente Medellín, Atlético Nacional, New York Red Bulls, DC United, Colorado Rapids) és a 41-szeres válogatott középpályás, Freddy Grisales (35, Atlético Nacional, San Lorenzo, Barcelona SC, Independiente Medellín, Independiente) is más foglalkozás után nézett.

Visszavonult-címkét kapott az argentin futballisták közül a pár meccsen a válogatottban is balhátvédkedő Rodolfo „Vasco" Arruabarrena (35, Boca Juniors, AEK Athén, Villarreal), a szintén bekk Sebastián Méndez (33, Vélez Sársfield, Celta Vigo, San Lorenzo), a kétszeres argentin aranycipős José Luis Calderón (40, Independiente, Napoli, Estudiantes, América, Atlas Guadalajara) és Hugo Ibarra (36, Boca Juniors, Espanyol, Porto, Monaco). Tőlük eltérően nem szerepelt a címeres mezben a kiérdemesült gólvágó, Facundo Sava (36, Boca Juniors, Fulham, Celta Vigo, Racing Club), viszont divatot teremtett Zorro-maszkos gólörömeivel.

Egy igazi mexikói futballisten akasztotta szögre újfent szakmai alapkellékét: Claudio Suáreznél ugyanis csak Mohamed el-Diaja húzhatta magára több ízben válogatottja ruházatát. Az 1968-ban született Luis Claudio Suárez Sánchez 1988 és 1996 között az UNAM, 1996-tól 2000-ig a Guadalajara, onnan távozva 2005-ig az UANL színeiben kereste kenyerét, majd a Chivas USA-hoz szerződött. Innen kétszer is visszavonult a veterán védő, majd a Carolina Railhawkshoz igazolt, ahonnan immáron harmadszor vonult „nyugdíjba" 2010 márciusában, 41 esztendősen.

Suárez 1992 és 2006 között döbbenetes módon 178 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. A nemzeti csapattal öt Copán, három Konföderációs- és négy Arany-kupán, valamint három világbajnokságon vett részt. A kétszeres FIFA-világválogatott futballista nem hétköznapi karrierje során mindössze két mexikói bajnokságot nyert, 1991-ben és 1997-ben. Mellette a naposcsibének szintén nem aposztrofálható, félezernél is több mexikói bajnokin acélosodó Sergio Bernal (40, UNAM Pumas) is visszavonult, akárcsak a szintén válogatott Horacio Sánchez (32, Club León, UNAM Pumas), Sindey Balderas (34, Tigres) duó.

A 66-szoros válogatott Germán Villa (37, Club Necaxa, América, Espanyol) többeknek rémlik talán az 1998-as és a 2002-es vébékről. A sorozatunkba bekerültek közül talán éppen a perui Francisco Bazánt (30, Pontevedra, Anorthosis Famagusta, Olympiakos Nicosia) hiányolják majd legjobban a női szurkolók, míg Jorge Sotót (39, Alianza Lima, Sporting Cristal, Flamengo, Lanús) és Miguel Rebosiót (34, Sporting Cristal, Real Zaragoza, Almería, Alianza Lima, PAOK) a perui futball szerelmesei, ketten együtt ugyanis 161-szeres válogatottnak vallhatják magukat.

Zárjuk a sort Jared Borgettivel (37): a kiválóan fejelő támadó a Puebla, a Deportivo Guadalajara, a Cruz Azul, a Bolton, a Pachuca, a Santos Laguna, a Puebla, az Atlas és Club León gárdáiban profiskodott többek között. A „Sivatagi róka" igazi vadászterülete (bár kétszer volt gólkirály odahaza) a válogatott volt, amelyben 89 találkozón 46 alkalommal volt eredményes, utóbbi mexikói rekord. A 2002-es világbajnokságon két gólt szerzett, közte az olaszoknak postázott csodafejest.

Némi fejvakarás után rögzítsük a következőket: a Sylvain Wiltord, Rigobert Song, Patrick Müller, Steve Finnan kvartett klubnélküli éppen, és igen valószínű, hogy bár még nem vonultak vissza hivatalosan, professzionális karrierjüknek búcsút mondhatunk.

A cikk folytatását itt olvashatja.