Női Eb: a franciák nagy csatában kiejtették a címvédőt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.23. 23:43
null
Eve Perisset lábáról már a hálóba tart a labda, ez a gól döntött (Fotó: AFP)
Franciaország válogatottja 1–0-ra legyőzte a címvédő Hollandiát az Angliában zajló női labdarúgó Európa-bajnokság hosszabbításba torkolló szombat késő esti negyeddöntőjében, és története során először bejutott a legjobb négy közé, ahol Németország lesz az ellenfele.

 

Nagyszerű első félidőt produkáltak a franciák Rotherhamben, csupán egyvalami hiányzott a játékukból: a gól. Delphine Cascarino távoli kapáslövéssel eltalálta a kapufát, kétszer pedig Stefanie van der Gragt mentette meg a hollandokat – a védő előbb a gólvonalon blokkolt egy fejest, majd nem sokkal később az utolsó pillanatban szabadított fel Melvine Malard elől a kapu torkában.

A franciáknak olyasmit kellett tenniük, ami a tornán eddig nem sikerült nekik: gólt szerezni a szünet után.

Nem ígérkezett könnyűnek a feladat, hiszen a hollandok is csavartak egyet a tempón, sokkal nyíltabban futballoztak, mint korábban. A legnagyobb helyzet azonban megint a franciák előtt nyílt, a 86. percben Grace Geyoro három méterről a kapu mellé fejelt – sőt a sérülések miatti hosszabbításban is adódott lehetőségük, Daphne van Domselaar két nagyot is védett, megalapozva a hosszabbítást.

A ráadás első félidejének derekán érkeztek el a meccs legfontosabb pillanatai: Dominique Janssen szabálytalanul szerelte Kadidiatou Dianit, hosszas VAR-ozás következett, majd tizenegyes, amelyből Eve Périsset a kapu jobb oldalába lőtt – Van Domselaar beleütött a labdába, ám megállítani nem tudta… 1–0

A ráadás második félidejében is akadtak lehetőségeik a franciáknak, de nem tudták növelni előnyüket, így az utolsó pillanatokig izgalmas volt a mérkőzés.

A „kékek” először jutottak elődöntőbe Európa-bajnokságon, a fináléért a németekkel csapnak össze.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
NEGYEDDÖNTŐ
Franciaország–Hollandia 1–0
(Périsset 102. – 11-esből) – hosszabbítás után

13. NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ANGLIA
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ PROGRAMJA
NEGYEDDÖNTŐ
Július 20., Brighton & Hove
Anglia–Spanyolország2–1 – h. u.
Július 21., London (Brentford)Németország–Ausztria2–0
Július 22., Leigh
Svédország–Belgium1–0
Július 23., Rotherham
Franciaország–Hollandia1–0 – h. u.
ELŐDÖNTŐ
Július 26., 21.00, Sheffield
Svédország–Anglia
Július 27., 21.00, Milton Keynes
Franciaország–Németország
DÖNTŐ
Július 31., 18.00, London (Wembley Stadion)
1. elődöntő győztese–2. elődöntő győztese

 

Legfrissebb hírek

Mbappé: Egyik nap te vagy az isten, másnap pedig már az ördög

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 11:56

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

A francia válogatottól távozó Deschamps a lehetséges utódjáról, Mbappéról és a saját jövőjéről is beszélt

Francia labdarúgás
2025.02.14. 09:30

A franciák, a dánok és a németek is ott vannak már a kézilabda-vb negyeddöntőjében

Kézilabda
2025.01.23. 22:06

Imre Bence elmondta, Fazekas Gergővel hogyan kezelik azt, hogy „ez nem az ő világbajnokságuk”

Kézilabda
2025.01.22. 16:47

Ónodi-Jánoskúti Máté elnézést kért a magyar szurkolóktól, üzent is nekik

Kézilabda
2025.01.22. 08:39
Ezek is érdekelhetik