Remény a falusi futballnak: indul a megszűnt csapatok kísérleti versenysorozata

Megállítható-e a falusi labdarúgás leépülése? Van-e esély a több mint húsz éve tartó negatív tendencia visszafordítására? Valós lehetőség-e egy-egy helyszínen az évek vagy akár évtizedek óta nem működő csapat újjászervezése?

Noha a faluszéli pályákról, kültelki grundokról felemelkedő játékoscsillagok mítosza a sportújságírás romantikus és világszerte népszerű motívuma, a kistelepülések futballélete elsősorban nem sportszakmai ügy. Sokkal inkább társadalmi kérdés, a helyi közösség megtartása szempontjából érdekes terület, ezért is húsba vágó az írásainkban már többször hivatkozott adat: Magyarországon az ezredforduló óta eltűnt a felnőtt férfi nagypályás bajnokságokban szereplő csapatok negyede. Az elsősorban a megyei bajnokságokban szereplő együtteseket érintő jelenség okaival, a vidék demográfiai változásainak hatásaival, a modern kor kihívásaival, a falusi futball szerepének átalakulásával sokat foglalkoztunk a Hátsó füves riportjaiban, elemzéseiben. Az elmúlt években a Magyar Labdarúgó-szövetség is igyekszik tudatosan gyűjteni, rögzíteni a tapasztalatokat, és ahol lehet, a kialakult helyzethez szabott megoldásokat találni, amilyen például a„csapatmaradványokat” vagy „csonka csapatokat” és a baráti futballtársaságokatcélzó, az utánpótlás-korosztálynak is ösztönzést adó kispályás KALAP-program (Kistelepülések Alternatív Labdarúgó Programja). A két éve induló, egyelőre kísérleti, felfutó fázisban, egy-egy régióban – legintenzívebben Baranyában és Békésben – működő kezdeményezés általános tanulságairól, lehetséges kifutásáról még talán korai beszélni. A kompromisszumkeresés a folyamatokat ismerve a korhoz igazodó szükséglet, jelen cikkünkben mégis a hagyományos, nagypályás változat megmentésének, újjá­élesztésének esélyeit firtatjuk.

Furcsa átmeneti időszakot élünk: miközben játékoshiányra, csapatszervezési nehézségekre, érdektelenségre hivatkozva számos település csapata feloszlott, a többnyire önkormányzati tulajdonban lévő sportpályák még a helyükön vannak, némi gondozással ismét használatba vehetők. Hangsúlyozzuk: még. Ha eltelik néhány futballmentes év, előbb-utóbb logikusan felvetődik az ötlet az elhagyott, parlagon heverő terület funkciójának újragondolására, értékesítésére, felszántására, beépítésére, vagyis a sportterep megszüntetésére. Márpedig ahol nincs többé pálya, ott bajos csapatot szervezni.

A Nemzeti Sport felületein 2015-től publikált Hátsó füves országjáró sorozat és a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban nyílt Hátsó füves – egy eltűnő futballvilág képei című kiállítás a legérzékenyebb időben tárja fel a vidéki labdarúgás szociológiai mélyrétegeit: az átalakulás kellős közepén vizsgálja, mutatja be a szemünk láttára pusztuló régi falusi futballszokásokat, egyúttal dokumentációs keretet, ösztönző fórumot ad az átmenthető értékek megőrzésére. Nincs értelme mellébeszélni, hagymázas álmokat kergetni, a futballpiramis alsó szintjein, a láthatatlan végeken az őszinteségnek nincs ellenfele. Szembe kellett nézni a rideg valósággal akkor is, amikor a sátoraljaújhelyi Harmadik félidő bisztró beszélgetéssorozat egyik 2021. decemberi alkalmán előkerült a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei III. osztály Zemplén csoportjának 2006–2007-es tabellája a következő szereplőkkel: Ricse, Györgytarló, Füzér, Vámosújfalu, Kenézlő, Mikóháza, Hercegkút, Nagyrozvágy, Makkoshotyka, Sárazsadány, Hollóháza, Kovácsvágás, Vajdácska, Bodrogolaszi.

Mellbevágó volt látni az Atlantiszként elsüllyedt zempléni régió maradéktalanul odaveszett szereplőit, rögzíteni a tényt, hogy a tizennégy csapatból mind a tizennégy megszűnt (a megfigyelés ihlette Ringer István múzeumigazgató Rekviem egy bajnokságért című, lapunkban közölt szubjektív írásait). Ha itt véget ért volna a gyászos történet, cikkünk témája sem lenne releváns, az érintett vidék kapcsán csak a nagypályás futballélet kimúlásáról írhatnánk.

A legkilátástalanabb helyzetben, a legreménytelenebb pillanatban és talán az egyik legnehezebb sorsú terepen azonban elindult egy kísérlet arra, hogy kimozduljon dermedt, tetszhalott állapotából a falusi futball, újraélhető legyen a meccsekhez kapcsolódó közösségi élmény, kerüljenek napvilágra a kistelepülések labdarúgómúltjának emlékei, egyúttal megmutatkozhassanak a helyszín kulturális, néprajzi sajátosságai. Megalakult a Hátsó füves-kiállítás falai között a Zempléni Főnix nevű missziós csapat, és 2022 tavaszán elindult, hogy a környék elhagyott pályáin meccset játsszon sok-sok éve megszűnt csapatokkal. A Hátsó füves futballmentő túra a zempléni és bodrogközi terepen immár tizennyolc állomást érintett, a mozgalom amatőr, tiszta szándékaihoz pedig jó szívvel csatlakozott védnökként Egervári Sándor és Pisont István, valamint résztvevőként – ábécésorrendben – Csank János, Csábi József, Gellei Imre, Gera Zoltán, Erős Károly, Farkas Simon, Kondás Elemér, Mészöly Géza, Mracskó Mihály, Nagy Gábor, Petry Zsolt, Salamon József, Sándor György, Sisa Tibor, Telek András, Temesvári Miklós, Veréb György, Vitelki Zoltán, Wukovics László. Valamennyien fizetség nélkül, az ügy melletti személyes elköteleződésből, ahogyan az egész eddigi programsorozat egyéni áldozatból, önkéntes felajánlásokból, a társadalmi, közösségi ügyek iránt érzékeny segítők támogatásából futhatott. A szellemi élet és a sport hátországának jó néhány ismert képviselője is erősítette vendégjátékosként vagy játékvezetőként a világnézeti szempontoktól független kezdeményezést, így – a Kazinczy Ferenc Múzeumot és a Zempléni Főnix csapatát vezető, társszervező Ringer István régész-múzeumigazgató mellett – Benedek Szabolcs író, a Magyar Hang publicistája, B. Kovács Gergely, a Rézbong Kiadó vezetője, Böcskei Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének munkatársa, Gáncsos András, az MLSZ grassroots-igazgatója, Majtényi György történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, Orosz Zsolt, a Futballkutató blog szerkesztője, Pető Péter újságíró, a 24.hu főszerkesztője, Sajó László író, költő, a Magyar Narancs publicistája, Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője és Szöllősi György sportújságíró, a Nemzeti Sport főszerkesztője. Lapunk szerepvállalása kulcsfontosságú, hiszen a nyilvánosságban megjelenő fényképek, videók, riportok révén jut méltó figyelem a falusi labdarúgás témájára, amellyel a kezdeményezés kapcsán mások mellett a Magyar Nemzet, az Index.hu és a 24.hu is hangsúlyosan foglalkozott.

A zempléni futballszociológiai kísérlet mintája máshol is ösztönzést adott. Hatására egy elkötelezett zalavári pár, Hegedüs Enikő és Szabó Zoltán a zalai vidéken is elindította civil kezdeményezését: az Újra a pályán néven kezdett, hamarosan már a Hátsó füves futballmentő túra keretei között folytatódó zalai regionális mozgalom során a Zalai Főnix öt helyszínt érintve segített egy-egy alkalomra feléleszteni a megszűnt csapatokat, összehozni a faluközösséget. Hasonló ösztönzésből, Tukacs László túristvándi edző-tanító szervezésében már formálódik a Szatmári Főnix, hogy a szatmári vidéken segítsen feléleszteni a tüzet – első alkalommal október 8-án Panyolán. Baranyában is megmozdult valami: a Hátsó füves futballmentő túra rendhagyó ormánsági állomásán – az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóságával együttműködve – a hét éve megszűnt felsőszentmártoni csapat állt össze, hogy a sport és a kultúra találkozásának jegyében horvát zenekari felvezetéssel játsszon egy mérkőzést Hercegszántó ellen.

Miközben újabb és újabb helyszínek vesznek részt a programban (amelyet időközben az Európai Labdarúgó-szövetség az év társadalmi kezdeményezésének ezüst fokozatával ismert el), kimondott szándék, hogy a már érintett kistelepüléseken is maradjon életben a láng. Ennek szellemében októberben elindul a zempléni körzetben a Hátsó füves-kupa, amely mérsékelt mérkőzésszámmal, a bajnoki szereplés adminisztratív és anyagi terheit minimalizálva biztosít alkalmi játéklehetőséget a megrogyott falusi csapatoknak. Az országos leépülési folyamatot és a zempléni nehezített terepet ismerve szinte hihetetlen fordulat következett: a túra során érintett tizenkét önálló település közül tizenegy benevezett megszűnt csapatával a nagypályás versengésre.

A Hátsó Füves Alapítvány szervezésében, a Magyar Labdarúgó-szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei igazgatóságának partneri közreműködésével meghirdetett, 2024 nyaráig tartó kupa nyilvános sorsolására szeptember 19-én nyílt alkalom a sátoraljaújhelyi Hátsó füves-kiállításon, a Kazinczy Ferenc Múzeumban, a Harmadik félidő bisztró „futballkultúrest” keretében. A csapatok nevét Borbás Barna, az Első gól című kötet szerzője, a Válasz Online újságírója, a magyar válogatott első gólját szerző Borbás Gáspár déd­unokája húzta ki és olvasta fel, erősítve a szimbolikus párhuzamot a századelő tiszta amatőr szellemisége, a jeles futballista felmenő által is képviselt gondolkodásmód és a Hátsó füves törekvései között.

„Ma egyetlen sportlétesítmény őrzi a válogatott első gólszerzőjének nevét: a kerekegyházi sporttelep – mondta el a sorsolás előtt Borbás Barna. – A család valamikor sok nyarat töltött a Kecskeméthez közeli településen, innen a kapcsolat. Ha arra gondolok, hogy Borbás Gáspár nevét csak a kerekegyházi pálya viseli, és nem, mondjuk, egy budapesti modern létesítmény, azt teljesen önazonosnak és helyénvalónak tartom. Az az ethosz, amelyet a magyar futball első időszakának nemzedéke megtestesített, ma abban a világban él tovább, amelyet Kerekegyháza is képvisel. A környékbeli falvak fiataljait összegyűjtve, inkább lelkesedésből, mintsem pénzből szervezik a helyi futballt és állják meg a helyüket a megyei bajnokságban. Amit Kerekegyházán láttam, hasonló ahhoz, amit a Hátsó füves kutat és mutat be történeteiben, itt él tovább az amatőr eszme. Eszembe juttatja Angliát, ahol tudomásom szerint az amatőr futball a tömeg és a média erejével majdhogynem konkurál a professzionális változattal. Magyarországon viszont érzésem szerint a profi labdarúgás messze több figyelmet, pénzt vonz. Pedig itt kell megtalálnunk a gyökereket, innen lehet erőt meríteni.”

A kérdést, hogy megfordítható-e a kistelepülések labdarúgásának leépülési folyamata, nehéz pozitívan megválaszolni. Az viszont a tapasztalatok alapján már biztosan elmondható, hogy az építő szándék, az összefogás, a közösségi akarat kicsiben csodákra képes. Érdemes megnézni egyenként a cikkben említett, eltűnt zempléni harmad­osztály csapatait!

Bodrogolaszi, Györgytarló, Hercegkút, Hollóháza, Makkoshotyka, Mikóháza, Nagyrozvágy és Ricse csapata újraszerveződött, elindul a nagypályás Hátsó füves-kupában. Kenézlő újjáalakult, benevezett a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei harmadosztályba, Vajdácska szintén talpra állt, edzőmeccsekkel készül a visszatérésre az MLSZ-bajnokságba. Füzér újraverbuvált csapata részt vett a Hátsó füves futballmentő túrán, Sárazsadányról, Kovácsvágásról pedig jelentkeztek a régi labdarúgók, hogy kipucolnák, felújítanák az elhagyott pályát és csatlakoznának a programsorozathoz. Egyedül Vámosújfaluról nem érkeztek jó hírek, de talán csak idő kérdése, hogy a tizennégy éve csapat nélküli falu vonatsínek melletti pályáján eltűnjön a magyar futball csúfságaként éktelenkedő látvány, kiegyenesedjen az összeroskadt futballkapu.