Tőzsér elmesélte, milyen volt De Bruyne csapattársának lenni

Az európai topfutball főszereplőit a labdarúgás szerelmesei többnyire csak a televízióban vagy a lelátóról csodálhatják – ám valamikor a legnagyobb klasszisok és a legzseniálisabb szakemberek is pályakezdőnek számítottak. A szárnypróbálgatásoknak olykor magyar szemtanúi is voltak, akik nem felejtették el a ma már ünnepelt labdarúgókhoz fűződő emlékeiket. A DVSC középpályása, Tőzsér Dániel is emlékszik, milyen volt együtt futballozni a Manchester City mostani ászával, Kevin De Bruynével.

Amikor a 18 éves, vöröses-szőkés srác megjelent a Genk felnőttcsapatának edzésén, hamar kiderült, gyémántra leltek. De az is, hogy a drágakő még csiszolatlan, sőt, olykor kifejezetten érdes.

„Az első emlékem róla? – kezdett bele Tőzsér Dániel, aki 2008 tájékán a Genk csapatkapitányaként ismerte meg az akkoriban feltörekvő belga középpályást. – Az akkori csapattársammal, Tóth Balázzsal cipeltük a kapukat az edzésre, miközben Kevin a kezdőkörben dekázgatott. Viccelődtünk, lám, mennyit változott a világ. Odaszóltam neki: Kevin, nem kellene segíteni? Rám nézett, nemmel felelt, majd labdázott tovább. Nevetgéltünk, hogy mit képzel magáról ez a srác, de ő ilyen karakter volt. A saját útját járta, nem lehetett megmondani neki, mit csináljon. A pályán ugyanezzel a felfogással futballozott: add ide a labdát, megoldom, mert jobban tudom, mint bárki más. Ami a különleges, hogy többségében tényleg jobban tudta.”

Bár a stílusa hagyott némi kívánnivalót maga után, a tehetséget gyorsan befogadta az öltöző, és fiatal kora ellenére hamar húzóemberré vált.

„Zseninek született – folytatta Tőzsér Dániel. – Négy–négy–kettes felállásban játszottunk, ő a bal szélen futballozott, én bal belső középpályásként. Egymás mellett szerepeltünk, kialakult a külön nyelvezet arra, hogyan kell vele beszélni. Belül olykor felrobbantunk, amikor elkezdett szórakozni, de ha túl durván szóltunk, az egész meccsre elvesztettük. Ha biztattuk, ha a rossz megoldás után sem korholtuk, rengeteget adott a csapatnak. Sajátos stílusa volt, de amikor labdához ért... Látszott, született tehetség. Végzett különmunkát, kint maradt szabadrúgásokat lőni, de semmivel sem gyakorolt többet, mint más.”

A virtuóz, öntörvényű és érzékeny zseni a 2009–2010-es idényben robbant be a belga élvonalba, a bajnoki címmel záruló következő idényt pedig négy góllal és kilenc gólpasszal zárta.

„Minden megvolt benne. Jobbal, ballal egyaránt remekül bánt a labdával, öröm volt nézni, ahogy hozzáért. Nekem is jó a rúgótechnikám, a távoli ívelések és keresztlabdák számítanak erősségeimnek, de Kevin ugyanazzal a technikával és pontossággal rúgott mindkét lábával. Ha megkapta a labdát, és lendületből a szélen rávitte az emberre. Eleinte próbálták keményebben szerelni, kicsit megfélemlíteni, de ha rávezette a hátvédre a labdát és bohócot csinál belőle, a védő másodszorra nem merte megtámadni. Ha megrúgni sem tudod az ellenfeled, másképpen állsz hozzá. A csapattársaimmal sokszor csak mosolyogtunk, amikor megkapta a labdát, rávezette lendületből a védőre, beültette a hintába, jobbal csinált egy lövőcselt, aztán ballal beverte a labdát a rövid felsőbe.”

A Debrecen középpályása szerint a világbajnoki bronzérmes középpályás nem viselkedett tiszteletlenül az idősebb játékosokkal szemben, egyszerűen nemigen fogadta meg a tanácsaikat. A pályán ugyanakkor beállt a sorba, ha elmagyarázták neki, hogyan és miért kell besegíteni a különböző csapatrészeknek, szó nélkül végrehajtotta az utasítást.

„Jó fej srác volt, sohasem volt vele gond, de a saját életét élte a saját szabályai szerint. Ha találkoznánk az utcán, örülnénk egymásnak, de nem voltunk olyan szoros viszonyban, mint Thibaut Courtois-val, akivel sokat jártunk össze, és a mai napig barátok vagyunk. Viszont nem volt olyan szegmense a futballnak, amelyben fejlődnie kellett volna. Úgy látott a pályán, olyan passzokat adott, hogy nem volt mit tanácsolni neki. Ami a védekezést illeti, miután elmagyaráztuk neki, hogyan helyezkedjen és zárjon területet, megértette, hogy ezt meg kell csinálnia, mert csak akkor segíthetünk neki, ha ő is segít a többieknek.”

Nem csoda, ha bejelentkezett érte a Chelsea, amely nem sokat várt az üzlettel, 2012 januárjában megvásárolta. Ám a londoni együttes akkor túl nagy lépcsőfoknak bizonyult, a középpályán dúló konkurenciaharc miatt nem fért az első csapat közelébe, így a Genknek, a Werder Bremennek, majd a Wolfsburgnak is kölcsönadták, végül az utóbbi 2014 januárjában végleg megvásárolta. A német együttesben aztán olyan kimagasló teljesítményt nyújtott, hogy 2015 augusztusában szerződtette a csúcsokat ostromló Manchester City, amelyben (már amikor egészséges) alapembernek számít – illetve most már a világ egyik legjobb középpályásának is.

„Amikor bajnokok lettünk, sok meccsen lecserélték, mert fizikailag még nem állt készen arra, hogy hétről hétre végigrobotolja a kilencven percet. Az évi hatvan meccs nagy terhelést jelentett neki, de aztán kellően megerősödött, az utolsó velünk töltött idényében már ezen a téren sem volt gond. Most pedig már a legmagasabb szinten teljesít kivételesen: a sebessége, a teherbírása, az ereje... Hibátlan labdarúgó.”