Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.02.24. 23:13

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk: 

 

Exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak Marco Rossi, akit először arról kérdeztünk, mit szól Szoboszlai Dominik pazar játékához a Manchester City elleni rangadón? „Elképesztően nagyot játszott. Azért is nagy szó a játéka, mert nekem nem kérdéses, a Liverpool jelenleg Európa legjobb csapata, Szoboszlai Dominik pedig ennek az együttesnek a vezéregyénisége. Mindent tud a labdával, rengeteget fut és sohasem feleslegesen. Technikai tudása a Premier League szintjén is kiemelkedő, edzője, Arne Slot sem véletlenül emeli ki sokszor a nyilatkozatában. Ami még jót tenne a játékának, ha némileg önzőbb lenne, ne mindig másokat akarjon kiszolgálni.” Beszélt arról is, hogy fordulónként minimum négy NB I-es mérkőzést a helyszínen néz meg (a nagy hidegben meg is betegedett), és mindenkit megnyugtatott, hogy Gulácsi Péter továbbra is a válogatott rendelkezésére áll.

„A találkozó nagy részében megvalósítottuk, amit szerettünk volna – mondta Gasper Okorn, a vasárnap Olaszországban négy ponttal nyerő, de az augusztusban kezdődő Európa-bajnokságról így is lemaradó magyar férfiválogatott szlovén szövetségi kapitánya. – Nagyon büszke is vagyok a csapatra. Nyilván figyelembe kell venni a képességeinket, amelyek alapján nem tartozunk Európa elitjéhez. Az utolsó három találkozón megmutattuk a szebbik arcunkat, ide számítom a törököktől elszenvedett a hazai vereséget is.” A szakembert arról is megkérdeztük, mikor tudta meg, hogy nem lesz elég a győzelem az Eb-kvalifikációhoz, mert Izland legyőzi Törökországot? „A kispadon egyedül Plézer Gábor technikai vezető tudta, mi történik, és csak az utolsó percben szólt. A játékosok csak a lefújás után értesültek a párhuzamosan folyó selejtező végeredményéről.” Ami a jövőt illeti, ezt mondta: „Szívesen dolgoznék tovább a csapattal és jó lenne, ha én vezényelhetném le a generációváltást, ami a nyakunkon van.”

Zalánki Gergő a hétvégén Görög Kupa-győztes lett az Olympiakosszal. „A döntőben a Panathinaikosszal találkoztunk, szerencsére sokan kíváncsiak voltak a mérkőzésre, kitettek magukért a szurkolók – mondta lapunknak a 29 éves pólós, aki csapata 22 góljából hetet vállalt. – Hatalmas a rivalizálás a két klub között, a meccs előtt százszor elmondták, hogy revansot kell vennünk, mert egy héttel korábban a Panathinaikosz nyerte meg a kosárlabdakupát.” Zalánki hosszú távra tervezett Olaszországban, de az olimpia előtt néhány héttel kiderült, hogy a Pro Recco anyagi nehézségekkel küzd. „Azt az infót kaptuk, hogy aki tud, nézzen új klub után… Nem volt könnyű a váltás, még ki kellett menni Reccóba a cuccokért, aztán költöztünk Athénba a családommal. A játékomon is érződött, hogy mentálisan megviselt ez a kálvária, de már magam mögött hagytam, ami tavaly történt, tiszta lappal indítottam az új évet. Úgyis most jön a java, szóval csak előre tekintek.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
6 órája

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
2025.04.15. 23:55

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
2025.04.14. 23:17

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
2025.04.13. 23:40

Mohamed Szalah Liverpoolban marad; A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

E-újság
2025.04.11. 23:32

Bubu, az istenadta zseni – 75 éve született Mészáros Ferenc

Népsport
2025.04.11. 07:01

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39

Kollégánk, Csillag Péter is versenyben az AIPS-médiadíjért

Egyéb egyéni
2025.04.10. 22:13
Ezek is érdekelhetik