Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

SZ. M.SZ. M.
2025.09.11. 23:40

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék. A Portugália ellen 29 évesen bemutatkozó támadó, Lukács Dániel a válogatottságig vezető göröngyös útról és a vb-selejtező jelentette élményről beszélt lapunknak. Borsos László interjúja

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél. A 25-szörös portugál válogatott Marco Caneira hazája csapatáról, illetve a magyarról is beszélt Borsos Lászlónak – szerinte Roberto Martínez együttese versenyben lesz a vb-címért, a mieink kijutásában azonban nem biztos

Brazília: cseberből vederbe. Hiába tűnt úgy, hogy az új szövetségi vezérkar felállásával és Carlo Ancelotti érkezésével helyreáll a béke a brazil válogatottnál. A világbajnoki selejtezőt ugyanolyan veszekedés zárja, mint amilyen nyitotta. Gyenge Balázs háttéranyaga

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik. Osztálykülönbség van a Tatabánya és a Soroksár között, nem a Bányász javára, Horváth Ferenc vezetőedző véleménye ennek ellenére az, ha játékosai az edzéseken mutatott sebességgel futballoznak, nehézséget okozhatnak az NB II-es riválisnak. A szakemberrel Zombori András beszélgetett

Pénteken berobban a jégkorong új idénye, a magyar központú Erste Liga mellett az ICEHL pontvadászata is elindul, nem is akárhogyan, hiszen történetében először két magyar csapatnak szurkolhatunk a sógorok bajnokságában. A történelmi idényt a Hydro Fehérvár AV19 Klagenfurtban, az FTC-Telekom hazai pályán a Villach ellen kezdi el. Beke Zsombor és Kapolcsi-Szabó Bence összeállítása

A nagy párharcok világbajnoksága jöhet. Bemutatjuk a szombaton kezdődő tokiói atlétikai világbajnokság hat legizgalmasabbnak ígérkező párharcát. Szendrei Zoltán beharangozója

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
22 órája

Futballtörténelem a fiók mélyén – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:52

Sallai Roland még gyűjteni akar a bajnoki trófeákból; Kásás Tamás néha azért nosztalgiázik

E-újság
Tegnap, 0:50

Jön a spanyol–argentin labdarúgó-vb-döntő; Jerzy Dudek exkluzív interjút adott lapunknak

E-újság
2026.07.18. 23:58

Luis de la Fuente: A futball az értékek iskolája; Lionel Scaloninak a mesterét kell legyőznie a vb-aranyért

E-újság
2026.07.17. 23:35

Szívből jön az argentinok ereje: a válogatott többet jelent nekik a klubcsapatnál; Piros lap és sima győzelem az Üllői úton

E-újság
2026.07.16. 23:27

Viadal és diadal – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.07.16. 23:21

Vb-láz Pesten – Csillag Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.16. 23:07