A Werder Bremen együttese a BL-győztes Carlos Albertóval erősített

Vágólapra másolva!
2007.07.13. 22:41
A német első osztályú Werder Bremen labdarúgócsapata péntek este bejelentette, hogy hosszú huzavona után sikerült négy évre szerződtetnie a brazil támadó középpályást, Carlos Albertót a Corinthians csapatától. Thomas Schaaf csapatának negyedik brazil játékosa a klub történetének legdrágább átigazolása.
Carlos Alberto újra Európában bizonyíthat
Carlos Alberto újra Európában bizonyíthat
Carlos Alberto újra Európában bizonyíthat
Carlos Alberto újra Európában bizonyíthat

Az átigazolás anyagi részletei nem kapta nyilvánosságot, de a német sportsajtó szerint a támadó szerződtetése 8,5 millió eurót ért meg az észak-németeknek.

A csatárként is bevethető Carlos Alberto négy évre igazol a Bundesliga legutóbbi idényében bronzérmet szerzett együtteshez.

A 22 éves játékos Németországba szerződése hetek óta napirenden volt, de a Corinthians elnöke, Kia Joorabchian ellen indított jogi eljárások miatt a brazil klub illetékesei sokáig jegelték az ügyet.

Carlos Alberto a Fluminense csapatában kezdte meg pályafutását 2000-ben, hogy aztán négy év múlva Európába szerződjön az FC Porto csapatához.

Jose Mourinho gárdájával 2004-ben Bajnokok Ligája-győzelemig jutott, a Monaco elleni döntőben ráadásul ő szerezte az első találatot.

A portóiakkal a BL-cím mellett Interkontinentális Kupa-győzelemig, portugál bajnoki címig, portugál Szuperkupa-sikerig jutott a rio de janeirói születésű futballista.
Legfrissebb hírek

Bundesliga: sorozatban harmadszor is kikapott a Bielefeld

Német labdarúgás
2020.10.25. 19:55

Bundesliga: Németországon belül váltott a korábbi Real-játékos

Német labdarúgás
2018.08.31. 16:51

Werder Bremen: a Real Madrid is érdeklődik a portugál csatár iránt

Német labdarúgás
2010.12.02. 07:52

Werder Bremen: Daniel Jensen számára véget ért az idény

Német labdarúgás
2009.04.09. 06:28

Portugália: helyi lapértesülések szerint Queiroz lesz a kapitány

Minden más foci
2008.07.03. 14:06

Vaszilij Kirjienka győzött; alig maradt Contador előnyéből

Kerékpár
2008.05.30. 20:13

Dopping: a Bernabeuban tér vissza az eltiltott bilbaói

Spanyol labdarúgás
2008.04.21. 22:14

A Bremen öt gólt rúgott a Schalke ellen, és könnyedén nyert

Német labdarúgás
2008.04.12. 17:32
Ezek is érdekelhetik