Bundesliga: Németországon belül váltott a korábbi Real-játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.31. 16:51
A 29 esztendős Nuri Sahin ingyen került a Werder Bremenhez, miután a Dortmund vezetősége eddigi szolgálataiért cserébe, kérésére felbontotta a szerződését.

A Bundesligán belül váltott, és a Werder Bremennél folytatja pályafutását Nuri Sahin. A korábban a Real Madridot és a Liverpoolt is megjáró török középpályás 2014-ben tért vissza nevelőegyesületéhez, amellyel 2017-ben Német Kupa-győztes lett. Sahin 2005 és 2011, valamint 2014 és 2018 között két ciklusban összesen 172 Bundesliga-mérkőzésen viselte a BVB mezét, és 21 gólig jutott. Tagja volt a fekete-sárgák 2011-ben bajnoki címet nyerő együttesének is.

„Biztos vagyok benne, hogy Nuri életében továbbra is központi szerep jut a Dortmundnak, és bízunk benne, hogy idővel még visszatér a klubhoz, pályafutása befejeztével bármilyen feladatkörben szívesen látnánk" – mondta a BVB honlapjának az együttes ügyvezető-igazgatója, Hans-Joachim Watzke.

A Dortmund sajtóhírek szerint felbontotta Sahin szerződését, szabad utat adva a Werder számára.

„Ritka, hogy olyan jól álljanak a csillagok, mint most, abszolút elégedettek lehetünk a Nurival és a Dortmunddal kötött megállapodással. Örülök, hogy egy ilyen szintű játékost meg tudtunk győzni arról, hogy érdemes a Werdert választania" – kommentálta Sahin átigazolását zöld-fehér oldalról Frank Baumann, a brémaiak vezérigazgatója.

Sahin a BVB hivatalos honlapján köszönetet mondott nevelőegyesületének, kiemelve Jürgen Klopp szerepét, az ő vezetése alatt lett alapember a csapatnál, felkeltve a Real Madrid érdeklődését is. A Werder számára adott nyilatkozatában pedig már a jövőbe tekintett.

„Úgy érzem, nagy dolgok vannak alakulóban Brémában, és megtiszteltetés, hogy ennek a folyamatnak én is részese lehetek" – nyilatkozta a kétéves szerződést aláíró török válogatott középpályás.

Legfrissebb hírek

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
13 órája

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39
Ezek is érdekelhetik