Enrico Lanzi (jobbra) öngólja jelentette az első lépést az egyetlen keletnémet kupasiker felé
Enrico Lanzi (jobbra) öngólja jelentette az első lépést az egyetlen keletnémet kupasiker felé
Heinz Krügel edző csak győztes döntőben vezette a Magdeburgot
Ahhoz képest, hogy Magdeburg városában a II. világháború előtt nem volt jelentős futballélet, majd az első „egységes” helyi csapat is csak 1952-ben alakult meg Motor Mitte Magdeburg néven, alig két évtizeddel később már európai hírű együttest lehetett ünnepelni. Néhány mérföldkő mellett már a dicsőséges hetvenes évek előtt is elhaladt a gárda, így például megszerezte első kupagyőzelmét (1964ben 0:2-ről nyert a fináléban az SC Leipzig ellen), majd a futballtörténelem talán egyetlen klubcsapataként másodszorra bukott el egy éremfeldobást.
A KEK első fordulójában a Galatasaray ellen háromszor játszott 1:1-et (akkor még ismeretlen fogalom volt a tizenegyespárbaj), jöhetett a pénzfeldobás. Csakhogy elsőre az érme megállt az élén… Másodszorra meg a Galatának kedvezett a fej vagy írás játék.
Az akkor éppen Aufbau Magdeburgként futó alakulat újabb kupagyőzelemmel vigasztalódott (első keletnémet gárdaként jött össze neki a címvédés), majd immár közismert nevén, 1. FC Magdeburgként hajszál híján csodát tett a KEK negyeddöntőjében. A Bobby Moore-ral és Geoff Hursttel (két későbbi világbajnokról beszélünk!) felálló West Ham Uniteddel szemben csupán egy góllal (0:1, 1:1) maradt alul. Csakhogy a nagy nemzetközi vitézkedés közben a hazai bajnokságról megfeledkezett, aminek kiesés lett a vége.
A pokolból gyorsan meglelte a kiutat, 1969-től pedig a sikeredző Heinz Krügel vezetésével beköszöntött az aranykor. Ráadásul kizárólag saját erőkre építve! Az 1974-es bajnokságot és a KEK-et megnyerő csapatban például kizárólag olyan futballisták szerepeltek, akik Magdeburgban vagy a város vonzáskörzetében születtek. A keletnémet futball egyetlen nemzetközi sikere volt ez a diadal, amelyet úgy sikerült elérni, hogy az utolsó két párharcban a portugál Sporting (1–1, 2–1) és az olasz Milan (2–0) sem tudta feltartóztatni a kilenc NDK-válogatottat adó együttest.
Ami nem ment a pályán, ment azon kívül: a politikusok (papíron persze a keletnémet szövetség) meggátolták az FCMet abban, hogy megmérkőzzön a Bayern Münchennel az európai Szuperkupáért. A BEK 1974–75ös kiírásában viszont nem volt mit tenni, a második körben sor került a Bayern–Magdeburg derbire, a világ- és Európa-bajnokok sorával felálló müncheniek annak rendje és módja szerint kiejtették (3–2, 2–1) keleti riválisukat. A politika és a klub kapcsolata azonban nem merült ki ennyiben, 1976-ban ugyanis Krügel edzőt a kommunista rendszer megbízhatatlannak találta (állítólag nem volt hajlandó kémkedni), és ezzel „megágyazott” a mélyrepülésnek.
Még három kupagyőzelem (meg egyetlen csapatként a Schalke régi arénájában, a Parkstadionban nemzetközi kupameccsen aratott siker) belefért a következő időszakba, de az újraegyesítés utáni első „közös” bajnokság már csak a harmadik vonalban találta az együttest. Mindeddig az első osztálynak még a közelébe sem jutott a Magdeburg, a másodikba is most próbál felkerülni.
Bár már az is csoda, hogy egyáltalán létezik, 2001-ben ugyanis óriási anyagi válságba került, a tervezett hatmillió márkás költségvetéséből egyre volt fedezet. Kétnapos szurkolói gyűjtés során összejött a második millió is, erre a bankok is meglágyultak, és pótolták az összeget. Egy évvel később mégis elkerülhetetlen lett a csődeljárás, ezzel együtt a harmadosztálytól való kényszerű búcsú.
Azóta legalább oda sikerült visszakerülni, és most főleg az új, multifunkcionális stadion adta lehetőségekben bízva a klub igyekszik bekapcsolódni a profi futball vérkeringésébe. Ilyen élményben még úgysem volt része, elvégre az NDK-ban és a volt szocialista országokban mindenről lehetett beszélni, csak professzionális labdarúgásról nem.