Helmes vezérletével parádézott a Leverkusen a Hannover ellen

Vágólapra másolva!
2008.09.19. 22:22
Nagyon sima, 4–0-s győzelmet aratott a Bayer Leverkusen a Hannover 96 ellen a Bundesliga ötödik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A „gyógyszergyáriak” parádés támadójátékot mutattak be, míg a Husztival felálló Hannover játéka ötlettelen volt – a magyar középpályást a szünetben lecserélte Dieter Hecking.
Patrick Helmes (kilences mezben) három góllal terhelte meg a Hannover hálóját
Fotó: Imago
Patrick Helmes (kilences mezben) három góllal terhelte meg a Hannover hálóját
Patrick Helmes (kilences mezben) három góllal terhelte meg a Hannover hálóját
Fotó: Imago
Patrick Helmes (kilences mezben) három góllal terhelte meg a Hannover hálóját

Úgy tűnik, a Hannover múlt heti, mönchengladbachi parádéja múló fellángolás volt csupán: az alsó-szászországi csapat ugyanis ugyanolyan ötlettelen játékkal rukkolt elő a Bundesliga 5. fordulójának nyitányán, mint tette azt első fordulókban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Dieter Hecking dolgát sérülések nehezítették a kezdőcsapat összeállításakor, de ez még nem magyarázat arra, hogy a Leverkusen már az ötödik percben megszerezte a vezetést. Sőt, a 19. percben már kétgólos volt a „gyógyszergyáriak” előnye, és már ekkor tudni lehetett, hogy minden eldőlt.

Természetesen a kétgólos hannoveri hátrány önmagában nem lett volna ledolgozhatatlan, de az a játék, amit Husztiék mutattak, nem sok jót sejtetett a 96 drukkerei számára. Ezzel szemben a Leverkusen parádés támadójátékot mutatott be, már az első félidőben növelhette volna góljai számát.

Ez nem történt meg a szünet előtt, de fordulás után még kétszer nyúlhatott hátra a hálóba Enke – a Leverkusen a három gólt szerző Patrick Helmes vezérletével teljesen megérdemelten, 4–0-ra győzte le a Hannovert, a Bayer a játék minden elemében felülmúlta riválisát.

Huszti Szabolcs neve mellett nem jegyezhettünk fel emlékezetes megmozdulást, a magyar játékost a szünetben lecserélte edzője. A Leverkusen ezzel a győzelemmel a második helyre jött fel a tabellán, míg a Hannover a 13. helyen várja a folytatást.

BUNDESLIGA, 5. FORDULÓ

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Bayer Leverkusen–Hannover 96 4–0 (Rolfes 5., Helmes 19., 59., 66.)
A TOVÁBBI PROGRAM
Bayern München–Werder Bremen szombat 15:30
Schalke 04–Eintracht Frankfurt szombat 15:30
Cottbus–Bochum szombat 15:30
Bielefeld–Köln szombat 15:30
Mönchengladbach–Hertha szombat 15:30
Stuttgart–Karlsruhe vasárnap 17:00
Hoffenheim–Dortmund vasárnap 17:00
Wolfsburg–Hamburg vasárnap 17:00
Legfrissebb hírek

Harcosok alkonya… Szögre akasztotta Duff, Simunic és Szűcs Lajos is

Minden más foci
2016.01.04. 22:10

Wolfsburg: góllal tért vissza fél év után a válogatott csatár

Német labdarúgás
2013.02.05. 20:05

Wolfsburg: Súlyos sérülést szenvedett a „farkasok” támadója

Német labdarúgás
2012.08.06. 06:53

Bosszút állnak a németek vagy most is a spanyolok lesznek jobbak?

Foci vb 2010
2010.07.03. 03:25

Dárdai Pál rekorddöntés, Hajnal Tamás dortmundi centenárium előtt

Német labdarúgás
2009.08.07. 01:47

Assauer: „Ha a Schalke bajnok lesz, meztelenül rohangálok a stadionban”

Német labdarúgás
2009.08.06. 20:40

A közeledés első jele Münchenben: Beckenbauer bocsánatot kért Ribérytől

Német labdarúgás
2009.08.06. 15:02

Bár a Borussiánál eddig is megbecsülték, a centenárium őt is kötelezi

Német labdarúgás
2009.08.06. 12:29
Ezek is érdekelhetik