A Leverkusen kétszer is vezetett a Dortmund ellen, mégsem nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.26. 18:25
null
Lars Bender (középen) nyitotta meg a gólok sorát (Fotó: Reuters)
A Bayer Leverkusen 2–2-es döntetlent játszott a Borussia Dortmunddal a Bundesliga 32. fordulójában, így nem tudott ellépni a Wolfsburgtól, amelyik szintén ikszelt a fordulóban. Rossz hír a hazaiak számára, hogy Stefan Kiessling megsérült. 

Gólokban gazdag első félidőt produkáltak a csapatok, a sort a Leverkusen nyitotta a 7. percben: Szon Hung Min szöglete után Kiessling fejese a keresztlécet találta el, a kipattanóra Lars Bender ért oda a leggyorsabban, az ő fejese már utat talált a kapuba Sahin vállán megpattanva (1–0). A Dortmund persze ettől még nem rendült meg, ment előre az egyenlítésért, Reus szabadrúgását pedig Oliver Kirch csúsztatta a bal felső sarokba hat méterről háttal a kapunak állva. 1–1

Nem sokkal később újra a vendéglátóknál volt az előny, gyorsan végigvitt kontra végén Gonzalo Castro fejelt öt méterről a bal alsó sarokba, sokat elárul a vendégek védekezéséről, hogy egyetlen védő sem jutott rá a tizenhatoson belül (2–1). Nem sokáig örülhettek azonban ennek a hazai szurkolók, három perccel később ugyanis Hilbert ütött bele a labdába teljesen feleslegesen a tizenhatoson belül. A jogosan megítélt büntetőt Marco Reus váltotta a gólra, a labda a bal alsó sarokban kötött ki. 2–2

A második játékrész korántsem hozott akkora iramot, mint az első félidő, jelentősen visszaesett a játék színvonala, úgy tűnt, mintha a csapatok belenyugodtak volna a döntetlenbe. Sokat elárul az a tény, hogy az első kapura tartó lövést a 60. percben jegyezhettük fel…

A Leverkusen megpróbált ezen változtatni, főleg Szon volt nagyon elemében, de igazán nagy helyzetbe nem ő, hanem Kiessling került, a 72. percben azonban Weidenfeller hatalmas bravúrt bemutatva mentette meg csapatát az újabb góltól.

Az eredmény végül nem változott, a Leverkusen sorozatban a hetedik alkalommal maradt nyeretlen a Dortmunddal szemben hazai bajnoki meccsen, de ennél is rosszabb hír, hogy Stefan Kiesslinget sérülés miatt le kellett cserélni a hajrában, ami nem túl jó előjel a hátralévő két forduló előtt.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
32. FORDULÓ
Leverkusen–Dortmund 2–2
(L. Bender 7., Castro 35., ill. Kirch 29., Reus 39. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 27 3 2 89–22 +67 84
2. Borussia Dortmund 32 20 5 7 73–36 +37 65
3. Schalke 04
31 17 7 7 57–41 +16 58
4. Bayer Leverkusen 32 17 4 11 56–40 +16 55
5. Wolfsburg 32 16 6 10 58–48 +10 54
6. Mainz 32 15 5 12 48–49 –1 50
7. Mönchengladbach 31 14 7 10 54–39 +15 49
8. Augsburg 31 12 7 12 41–45 –4 43
9. Hoffenheim 32 10 11 11 67–66 +1 41
10. Hertha BSC
32 11 8 13 40–42 –2 41
11. Eintracht Frankfurt 32 9 9 14 39–53 –14 36
12. Freiburg 32 9 9 14 41–56 –15 36
13. Hannover 32 10 6 16 41–57 –16 36
14. Werder Bremen 32 9 9 14 39–64 –25 36
15. VfB Stuttgart 32 8 8 16 48–59 –11 32
16. Hamburg 31 7 6 18 47–65 –18 27
17. Nürnberg 32 5 11 16 36–64 –28 26
18. Braunschweig 32 6 7 19 28–56 –28 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik