Bundesliga: Klopp szerint majdnem tökéletes meccset játszottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.13. 09:47
null
Robbenék (jobbra) csődöt mondtak a Dortmund ellen (Fotó: Action Images)
A bajnoki cím csaknem négy héttel ezelőtti besöprése óta nem nyert meccset a Bundesligában a Bayern München, egy-egy döntetlen, illetve vereség után megint kikapott, most éppen hazai pályán a Dortmundtól, méghozzá 3–0-ra! Jürgen Klopp szerint majdnem tökéletes meccset játszottak, míg Pep Guardiola a barcelonai időszakával vont párhuzamot.

A Dortmund négy idegenbeli bajnoki óta őrzi veretlenségét a bajorokkal szemben, ilyenre 26 éve nem volt példa. Ha a Bayern szempontjából nem is volt különösebb tétje az összecsapásnak, dortmundi részről feltétlenül. Közelebbről Henrih Mhitarjan számára.

„A héten maga alatt volt, nem tudta megemészteni, hogy kettő nullánál kihagyta a ziccerét a Real Madrid ellen, azt mondta, miatta buktunk el a BL-negyeddöntőben – elevenítette fel a kedd óta történteket Jürgen Klopp vezetőedző. – Nincs igaza. Számos helyzetet puskáztunk el Madridban, a visszavágón pedig nem csupán ő lőhetett volna gólt. Érzékeny srác, aki ráadásul borzasztóan peches időszakot él meg, van ilyen. Lépnem kellett. Lelket öntöttem belé, de ezt az aktát neki kellett lezárnia.”

Klopp a találkozó után érthető módon elégedetten értékelt:

„Ha három nullára legyőzöd a Bayernt, beszélhetsz majdnem tökéletes meccsről. Most már arra koncentrálunk, hogy bejussunk a kupadöntőbe, ott már mindegy, melyik csapat lesz az ellenfél.”

A Dortmund elleni mérkőzés szünetében le kellett cserélni Manuel Neuert, a Bayern München első számú kapusa a vádliját fájlalta. Mivel a második számú kapus, Tom Starke könyöksérüléssel bajlódik, Lukas Raeder kapott lehetőséget Josep Guardiola vezetőedzőtől, a húszéves fiatalember először védett a Bundesligában, a gólokról nem tehetett. Guardiola a barcelonai időszakával vont párhuzamot:

„Az első félidőben nem hajtottunk eléggé, és a másodikban sem találtuk meg a játékunkat. Ez a probléma, ha már megnyerted a bajnokságot, megtörtént már velem a Barcelonánál is. Idáig egy jól védekező csapat voltunk, most ezt nem tudtuk megmutatni.”

Matthias Sammer, a Bayern sportigazgatója kritikusabb hangot ütött meg:

„Problémánk volt a ritmussal és a támadásépítéssel. Nem koncentráltunk eléggé, nem a jó döntéseket hoztuk meg. Mi vagyunk a német bajnokok, de vigyáznunk kell, és újra fel kell építenünk a játékunkat.”


Bayern Munich 0-3 Borussia Dortmund All Goals by all-goals

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
30. FORDULÓ

Bayern München–Dortmund 0–3 (Mhitarjan 20., Reus 49., Hofmann 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 25 3 2 82–20 +62 78
2. Borussia Dortmund 30 19 4 7 67–32 +35 61
3. Schalke 30 17 7 6 56–38 +18 58
4. Wolfsburg 30 15 5 10 53–45 +8 50
5. Mönchengladbach 30 14 7 9 52–35 +17 49
6. Bayer Leverkusen 29 15 3 11 48–36 +12 48
7. Mainz 30 14 5 11 44–45 –1 47
8. Augsburg 29 12 6 11 41–43 –2 42
9. Hoffenheim 29 9 10 10 64–63 +1 37
10. Hertha 29 10 7 12 37–40 –3 37
11. Eintracht Frankfurt 30 9 8 13 37–50 –13 35
12. Werder Bremen 30 8 9 13 34–58 –24 33
13. Hannover 30 9 5 16 38–55 –17 32
14. Freiburg 30 8 8 14 35–52 –17 32
15. VfB Stuttgart 30 7 7 16 45–58 –13 28
16. Hamburg 30 7 6 17 46–62 –16 27
17. Nürnberg 30 5 11 14 35–58 –23 26
18. Braunschweig 30 6 7 17 28–52 –24 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik