Bundesliga: horrorisztikus balesetet úszott meg a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.13. 11:10
Christian Strohdiek, a német labdarúgó-bajnokság élvonalában (Bundesliga) szereplő Paderborn 27 éves védője rendkívül szerencsésnek mondhatja magát – és a vele utazó édesanyját –, szerda este ugyanis brutális karambolja után sértetlenül szállt ki totálkárosra tört Jaguarjából.

A Bild jelentése szerint a német Christian Strohdiek volt a sofőr, és egy másik autó átsodródott a sávjába, ami miatt a futballista elrántotta a kormányt ˜– ezek után azonban összeütközött egy teherautóval, majd a Jaguarja megpördült és a korlátnak csapódott.

A 27 éves játékos és édesanyja csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta az incidenst, és saját Twitter-csatornáján keresztül osztotta meg az autójáról készült képeket.

„Féltem, hogy meghalunk. Még mindig sokkhatás alatt vagyunk, több ezer őrangyalunk lehet – mondta Strohdiek a történtek után. – Egy fekete kocsi áttért a sávomba, így én reflexszerűen elrántottam a kormányt, és nem tudtam elkerülni az ütközést a teherautóval. Szerencsére a légzsák azonnal kinyílt, én és édesanyám pedig rögtön kiugrottunk a járműből.”

André Breitenreiter, a Paderborn vezetőedzője is rögtön értesült a balesetről. „Christiannak szerencséje volt, mindannyian örülünk, hogy jól van” – mondta.

A rendőrség szerint a kár egyébként mintegy 130 ezer euróra tehető, ám ez Strohdieket most minden bizonnyal nem érdekli…

Christian Strohdiek Jaguarja totálkárosra tört (Fotó: 101greatgoals.com)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik