Bundesliga: öt gól a Dortmund stuttgarti vendégjátékán

Vágólapra másolva!
2015.02.20. 22:22
null
Marco Reus (jobbra) szerezte a Dortmund harmadik gólját (Fotó: Reuters)
A Borussia Dortmund sorozatban harmadik győzelmét aratva 3–2-re nyert a VfB Stuttgart otthonában a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának nyitó mérkőzésén.


Két nagy múltú klub összecsapásán a sereghajtó Stuttgart a szintén a kiesés elől menekülő Dortmundot fogadta. A nézők kifejezetten mozgalmas első félidőt láthattak, három góllal. Az elsőt Pierre-Emerick lőtte a Kagava Sindzsivel történő összjáték után, a japán játékos pedig ezután Ilkay Gündogannak is kiosztott egy gólpasszt (sarokkal). A kettő között betalált a Stuttgart is – Florian Klein tizenegyesből volt eredményes –, így a hazaiak helyzete nem volt reménytelen a második játékrész előtt.

Hiába próbálkoztak azonban az egyenlítéssel, nem jött össze nekik, a 89. percben pedig megpecsételődött a sorsuk, miután Marco Reus egy rövid hazaadásra lecsapva megszerezte a Borussia harmadik gólját is.

A hosszabbításban egy szöglet után még szépített a Stuttgart, de ez már nem változtatott a lényegen: a Dortmund sorozatban harmadszor nyert, a sváb csapat pedig egymás után a harmadik bajnokiját veszítette el.

A Dortmund jövő keddi BL-ellenfele, a Juventus is győzelemmel hangolt a nyolcaddöntő első felvonására.

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
VfB Stuttgart–Borussia Dortmund 2–3 (Klein 32. – 11-esből, Niedermeier 91. ill. Aubameyang 25., Gündogan 39., Reus 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 21 16 4 1 53–9 +44 52
2. Wolfsburg 21 13 5 3 46–23 +23 44
3. Mönchengladbach 21 10 6 5 28–17 +11 36
4. Schalke 21 10 4 7 31–23 +8 34
5. Augsburg 21 11 1 9 30–27 +3 34
6. Bayer Leverkusen 21 8 8 5 34–27 +7 32
7. Hoffenheim 21 8 5 8 33–34 –1 29
8. Werder Bremen 21 8 5 8 35–43 –8 29
9. Eintracht Frankfurt 21 7 7 7 39–41 –2 28
10. Borussia Dortmund 22 7 4 11 28–31 –3 25
11. Hannover 21 7 4 10 24–32 –8 25
12. 1. FC Köln 21 6 6 9 19–24 –5 24
13. Paderborn 21 5 8 8 23–35 –12 23
14. Hamburg 21 6 5 10 14–30 –16 23
15. Mainz 21 4 10 7 27–30 –3 22
16. Freiburg 21 4 9 8 23–30 –7 21
17. Hertha 21 6 3 12 26–40 –14 21
18. VfB Stuttgart 22 4 6 12 23–40 –17 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik