Hertha: ha kiesnek a kupából, csak Dárdai lesz a hibás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.09. 15:40
A Hertha BSC hétfőn játssza szezonbeli első tétmeccsét a 2015–2016-os szezonban: Dárdai Pál csapata a Német Kupa főtáblájának első fordulójában az Arminia Bielefeld otthonában lép pályára.

„Nem szeretnék a múlttal foglalkozni. Nulláról indulunk, új szezon kezdődik” – mondta Dárdai a meccset megelőző sajtótájékoztatón, utalva rá, aligha számít már bármit is az ősz során, hogy tavasszal csak jobb gólkülönbségével maradt bent az élvonalban csapata.Dárdai a meccset megelőző sajtótájékoztatón, utalva rá, aligha számít már bármit is az ősz során, hogy tavasszal csak jobb gólkülönbségével maradt bent az élvonalban csapata.

„Fizikailag rendben vagyunk. Keményen dolgoztunk, hiszek benne, hogy emiatt nem kell aggódnunk” – idézi a DPA hírügynökség Dárdait, aki megismételte, hogy berliniként a kupadöntő elérése az egyik célja a szezonra. „De addig mindegyik meccsünk nagyon nehéz lesz” – tette hozzá a vezetőedző.

A magyar szakember szerint, ha kiesnek a kupából, kizárólag ő lehet a hibás. „Van tizenhat-tizennyolc bevethető játékosom, aki jó formát mutatott az edzőtáborban és az utolsó három előkészületi mérkőzésen. Bielefeldben is győzelemre kell játszanunk, és jó rajtot kell vennünk. Ha nem, lehet engem hibáztatni, nem a klub vezetőségét és nem a játékosokat. Én vagyok a vezetőedző” – hangoztatta Dárdai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik