Bundesliga: ez a Dárdai-fotó adhat reményt a Herthának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.19. 11:44
null
Dárdai örömmel csinálta a fekvőtámaszokat (Fotó: bild.de)
A Bild fekvőtámaszozás közben kapta lencsevégre Dárdai Pált a Hertha edzésén. A berlini csapat vezetőedzője újabb speciális motivációs játékot talált ki, amely reményt adhat a szurkolóknak a Wolfsburg elleni, keménynek ígérkező összecsapás előtt.

 

A Herthának az utóbbi időszakban meggyűlt a baja a gólszerzéssel, de még sok edzés is úgy ért véget, hogy a csatárok képtelenek voltak betalálni. Erre próbált megoldást találni most Dárdai Pál.

„A gyors támadásvezetést gyakoroltuk, négy csatár vitte rá a labdát két védőre. Tíz másodperc alatt gólt kellett elérnie a játékosoknak. Felajánlottam, ha kilenc kísérletből legalább három góllal ér véget, az egész szakmai stáb lenyom húsz fekvőtámaszt.”

Ez pedig úgy tűnt, megtette a hatását, a támadók nagyon összekapták magukat, csak hogy láthassák az edzőt fekvőtámaszozni. Kedden a Kalou, Haragucsi, Stocker, Ibisevic négyes háromszor, míg szerdán négyszer talált be, a stáb pedig teljesítette vállalását.

„Ha ezt a kilenc támadást leképezzük a kilencven percre, azt jelenti, minden tíz percre jut egy. Kilenc támadásból három gól, az nagyon jó arány, a négy pedig egészen kiváló. Ha ezt a meccsre is át tudjuk menteni, szuper lenne” – tette hozzá a magyar szakember.

A gyors támadásokra a Wolfsburg ellen is szükség lesz, Dárdai reméli, meglephetik a „farkasokat”. Kalou, Haragucsi és Stocker minden bizonnyal ott lesz a kezdőben is a fél négykor kezdődő mérkőzésen, míg Ibisevic csereként juthat szóhoz. Egy győzelem új klubrekordot jelentene, mióta három pont jár a győzelemért, a Hertha még sohasem szerzett az első öt meccsén tíz pontot.

NÉMET BUNDESLIGA
5. FORDULÓ

15.30: Wolfsburg–Hertha BSC
15.30: Hamburg–Eintracht Frankfurt
15.30: Werder Bremen–Ingolstadt
15.30: Köln–Mönchengladbach
15.30: Darmstadt–Bayern München (Tv: Eurosport2)

Az állás
1. Borussia Dortmund 4 4 15–3 +12 12
2. Bayern München 4 4 12–2 +10 12
3. Wolfsburg 4 2 2 6–2 +4 8
4. Eintracht Frankfurt 4 2 1 1 12–6 +6 7
5. Schalke 4 2 1 1 6–5 +1 7
6. Werder Bremen 4 2 1 1 6–6 0 7
7. Hertha 4 2 1 1 5–5 0 7
8. 1. FC Köln 4 2 1 1 8–9 –1 7
9. Ingolstadt 4 2 1 1 2–4 –2 7
10. Mainz 4 2 2 6–4 +2 6
11. Darmstadt 4 1 3 4–3 +1 6
12. Hamburg 4 2 2 7–9 –2 6
13. Bayer Leverkusen 4 2 2 3–5 –2 6
14. Augsburg 4 1 3 2–5 –3 1
15. Hoffenheim 4 1 3 3–7 –4 1
16. Hannover 4 1 3 4–10 –6 1
17. VfB Stuttgart 4 4 5–12 –7 0
18. Mönchengladbach 4 4 2–11 –9 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik