Bundesliga: így várják Dárdai Pálék a migránsokat a hétvégén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.15. 17:11
A német első és másodosztályú labdarúgócsapatok játékosai azzal fejezik ki együttérzésüket a menekültekkel, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban „Segítünk, üdvözöljük a menekülteket” feliratú mezekben lépnek pályára.

A Hermes logisztikai cég a hétvégére lemondott saját reklámjáról, így a futballisták a bal karjukon ezúttal a Bild című napilap által is támogatott akció üzenetét viselik majd.

„A menekültválság mindenkit érint, senki sem teheti meg, hogy nem foglalkozik vele. Nekünk, a Bundesligában szereplő kluboknak pedig ki kell használnunk a népszerűségünket, hatásunkat és lehetőségeinket arra, hogy segítsük a már eddig is sokat szenvedő bevándorlókat” nyilatkozta Michael Preetz, a Dárdai Pál vezetőedző által irányított Hertha BSC menedzsere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik