Hertha: A Bayern ellen több kockázatot vállalhatunk – Dárdai

Vágólapra másolva!
2015.11.23. 14:51
Dárdai Pál vezetőedző szerint a Hertha BSC a korábbiakhoz képest több kockázatot vállalva játszhat szombaton az éllovas Bayern München ellen a Bundesliga 14. fordulójában.

A berlini együttes vasárnap 1–0-ra legyőzte a Hoffenheimet, ám következő két mérkőzését a címvédő bajorok, majd pedig a Bayer Leverkusen ellen játssza.

„Másként állunk hozzá ehhez a két meccshez, ilyenkor egy kicsit több kockázatot lehet vállalni – közölte a korábbi magyar szövetségi kapitány. – Úgy alakítjuk az edzéseket, hogy Münchenben se valljunk szégyent. A Bayern a világ legjobb csapata, számunkra jó összehasonlítási alap lesz az összecsapás.”

A 39 éves tréner közölte, tiszteli a bajorokat, de jókedvűen utazik Münchenbe, elvégre 23 pontjukkal a berlinieknek sem kell szégyenkezniük.

A Hertha hét győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel a negyedik helyen áll. A veretlen Bayern 37 ponttal vezeti a tabellát.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA – EMLÉKEZTETŐ
13. FORDULÓ

Hamburg–Dortmund 3–1 (Lasogga 19. – 11-esből, Holtby 41., Hummels 55. – öngól, ill. Aubameyang 86.)
Schalke–Bayern München 1–3 (M. Meyer 17., ill. Alaba 9., Javi Martínez 69., Th. Müller 92.)
Mönchengladbach–Hannover 2–1 (I. Traoré 34., Raffael 84., ill. A. Sobiech 65.)
Wolfsburg–Werder Bremen 6–0 (Galvez 11. – öngól, M. Kruse 44., 87., Vieirinha 56., Guilavogui 67., Dost 78.)
Stuttgart–Augsburg 0–4 (Esswein 11., 17., Callsen-Bracker 36., Ku Dzsa Csol 54.)
Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen 1–3 (Medojevics 45., ill. J. Hernández 23., 39., Calhanoglu 72.)
Köln–Mainz 0–0
Hertha–Hoffenheim 1–0 (Polanski 30. – öngól)
Ingolstadt–Darmstadt 3–1 (Bauer 58., Hartmann 61., 88. – az elsőt 11-esből, ill. Sulu 9.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 13 12 1 40–5 +35 37
2. Borussia Dortmund 13 9 2 2 36–18 +18 29
3. Wolfsburg 13 7 3 3 23–15 +8 24
4. Hertha 13 7 2 4 18–15 +3 23
5. Mönchengladbach 13 7 1 5 25–19 +6 22
6. Bayer Leverkusen 13 6 2 5 17–17 0 20
7. Schalke 13 6 2 5 17–19 –2 20
8. 1. FC Köln 13 5 4 4 15–18 –3 19
9. Hamburg 13 5 3 5 14–17 –3 18
10. Mainz 13 5 2 6 18–19 –1 17
11. Ingolstadt 12 4 4 4 7–9 –2 16
12. Eintracht Frankfurt 13 3 5 5 17–20 –3 14
13. Darmstadt 12 3 5 4 13–16 –3 14
14. Werder Bremen 13 4 1 8 13–25 –12 13
15. Hannover 13 3 2 8 13–24 –11 11
16. VfB Stuttgart 13 3 1 9 17–31 –14 10
17. Augsburg 13 2 3 8 17–25 –8 9
18. Hoffenheim 13 1 5 7 12–20 –8 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik