Hertha: Akik itt maradtak, jót szórakoztak – Dárdai

Vágólapra másolva!
2015.11.20. 20:18
Dárdai Pál tartalékos csapattal készül a Hertha Hoffenheim elleni vasárnapi német bajnoki mérkőzésére, de nem aggódik, mert a védelem tengelye összeáll, a középpályáról hiányzó Mitchell Weisert pedig könnyebben pótolja. A rivális vezetőedzőjét pedig még mindig mesternek szólítja.

„Huub Stevens kiváló edző, furcsa lesz a Hoffenheimnél látni, tavasszal még a Stuttgart elleni meccsünkön találkoztunk – mondta Dárdai. – A játékosa is voltam, nagyon kemény edzéseink voltak. Máig mesternek szólítom.”

Stevens viszonzása sem maradt el.

„A Hertha nagyon szervezett játékot játszik, Pál kiváló munkát végzett. Amikor az edzője voltam Berlinben, látszott rajta, mennyire értelmes, és fogékony az edzői munkára” – mondta a szakember.

Dárdai Pál és a Hertha szurkolótábora a válogatott szünet után az amerikai U23-as csapatban megsérülő John Brooks miatt aggódhatott, de úgy tűnik minden rendben, a Hoffenheim ellen is a Brooks, Sebastian Langkamp védőpáros kezd középen.

„Régóta nem játszottunk bajnokit, akik a válogatott szünetben itt maradtak, jót szórakoztak – mondta Dárdai. – A héten jól mozogtak a srácok az edzéseken. Mitchell Weiser megpróbált mozogni, de nem ment neki, nem kockáztatunk. Vannak opcióink a szélen, Valentin Stocker, Tolga Cigerci, Roy Beerens vagy Alexande Baumjohann helyettesítheti.”

Weiser mellett továbbra sem játszhat Niklas Stark, Peter Pekarík és Thomas Kraft.

Dárdait a párizsi merényletsorozat után elmaradt német–holland felkészülési meccset követő fokozott biztonsági intézkedésekről is kérdezték. „Nekünk a futballal kell foglalkoznunk, csak arra gondolhatunk. Nem érzem úgy, hogy bármitől félnem kellene” – mondta Dárdai.

Michael Preetz sportigazgató elmondta, a Hertha meccsei előtt mindig megbeszélik a biztonsági intézkedéseket, mert az a céljuk, hogy a szurkolóknak is csak a mérkőzéssel kelljen foglalkozniuk. A klub 40 ezer nézőre számít, s Preetz szerint nem meglepő, hogy nem telik meg a vendégszektor.

„Hétezer férőhelyes az a szektor, a Hoffenheim elleni meccseken egyébként sem szokott megtelni” – mondta Preetz.

NÉMET BUNDESLIGA
13. FORDULÓ
PÉNTEK

20.30: Hamburg–Dortmund (Tv: Eurosport2)
SZOMBAT
15.30: Mönchengladbach–Hannover
15.30: Wolfsburg–Werder Bremen (Tv: Eurosport2)
15.30: Stuttgart–Augsburg
15.30: Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen
15.30: Köln–Mainz
18.30: Schalke–Bayern München (Tv: Eurosport2)
VASÁRNAP
15.30: Hertha–Hoffenheim (Tv: Eurosport2)
17.30: Ingolstadt–Darmstadt (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 12 11 1 37–4 +33 34
2. Borussia Dortmund 12 9 2 1 35–15 +20 29
3. Wolfsburg 12 6 3 3 17–15 +2 21
4. Hertha 12 6 2 4 17–15 +2 20
5. Schalke 12 6 2 4 16–16 0 20
6. Mönchengladbach 12 6 1 5 23–18 +5 19
7. 1. FC Köln 12 5 3 4 15–18 –3 18
8. Bayer Leverkusen 12 5 2 5 14–16 –2 17
9. Mainz 12 5 1 6 18–19 –1 16
10. Ingolstadt 12 4 4 4 7–9 –2 16
11. Hamburg 12 4 3 5 11–16 –5 15
12. Eintracht Frankfurt 12 3 5 4 16–17 –1 14
13. Darmstadt 12 3 5 4 13–16 –3 14
14. Werder Bremen 12 4 1 7 13–19 –6 13
15. Hannover 12 3 2 7 12–22 –10 11
16. VfB Stuttgart 12 3 1 8 17–27 –10 10
17. Hoffenheim 12 1 5 6 12–19 –7 8
18. Augsburg 12 1 3 8 13–25 –12 6

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik