Németország: Marozsán-dupla, ami történt, azt nehéz jellemezni

Vágólapra másolva!
2015.11.21. 16:48
A Bajnokok Ligája-győztes 1. FFC Frankfurt káprázatos mérkőzésen 5–4-es győzelmet aratott a Jena otthonában a német női élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának szombati játéknapján. A vendégeknél a mérkőzést végigjátszó Marozsán Dzsenifer duplázott, a második gólját az utolsó, 93. percben szerezte.

Marozsán csapata a 72. percig 2–1-es hátrányban volt, a parádés végjáték után azonban begyűjtötte a három pontot. A magyar származású játékos a 80. percben huszonöt méterről leadott lövésével 3–3-ra módosította az állást, két perccel később pedig már a Frankfurt vezetett (3–4).

A LÜBARS PONTOT SZERZETT WOLFSBURGBAN
A Bundesliga 2. Északi csoportjának 8. fordulójában a Rácz Zsófiával, Csiszár Henriettával és Szabó Viktóriával felálló 1. FC Lübars gól nélküli döntetlenre végzett a Wolfsburg II vendégeként, és az ötödik helyről várhatja a folytatást. A berlini csapat nem cserélt a meccsen, ami azt jelenti, hogy mindhárom magyar válogatott játékos végig a pályán volt.

A hazaiak a 88. percben egyenlítettek (4–4), ám Marozsán lába a hosszabbításban ismét elsült (4–5), így a Frankfurt győzött, és véget vetett négymeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatának.

A Tóth Gabriellát végig a soraiban tudó Werder Bremen pénteken háromgólos vereséget szenvedett az Essen vendégeként, és az első forduló óta nyeretlen a bajnokságban. A brémai együttes öt idegenbeli találkozóján csak egy pontot szerzett.

A listavezető Bayern München rohamléptekkel halad a címvédés felé, a bajorok a 19 esztendős Vivianne Miedema mesterhármasának is köszönhetően 5–0-ra nyertek a Bayer Leverkusen otthonában. A vendégek ötödik gólját a német válogatott Melanie Behringer szerezte, aki harminc méterről bombázott a bal felső sarokba.

BEHRINGER ÓRIÁSI GÓLT RÚGOTT

NÉMETORSZÁG, NŐI BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Bayer Leverkusen–Bayern München 0–5
SGS Essen–Werder Bremen 3–0
Jena–1. FFC Frankfurt 4–5
VASÁRNAP JÁTSSZÁK
Hoffenheim–Wolfsburg
Turbine Potsdam–1. FC Köln
Sand–Freiburg

A NŐI BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 9
8
1 18–2 25
2. Wolfsburg
8
5
1
2
20–4
16
3. SGS Essen 9
5
1 3
17–14 16
4. 1. FFC Frankfurt 9
5
1 3
12–12 16
5. Sand
8
4
1
3
11–6
13
6. Hoffenheim 8
3 3
2 9–8 12
7. Freiburg 8
2
4 2 15–9 10
8. Jena 9
2 4
3
9–20 10
9. Bayer Leverkusen 9
2 2
5
9–21 8
10. Turbine Potsdam
8
2
1
5
6–8 7
11. Werder Bremen 9
1 3
5
10–17 6
12. 1. FC Köln 8
2
6 8–23 2
Legfrissebb hírek

Kiütötte a Ferencváros az eddigi éllovas ETO FC Győrt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 órája

Öngól után fordított a St. Mihály a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 19:48

Simán nyert az ETO a női NB I-ben, visszavette az első helyet a tabellán

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 18:36

Női NL: egy góllal kikaptunk Szerbiától

Magyar válogatott
2025.04.04. 21:55

Kulcsár Katalinra, Vad Anitára és Bognár Tamásra is számítanak a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.03.31. 15:49

Női NB I: győzött a PAFC és az FTC

Labdarúgó NB I
2025.03.29. 21:02

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Hosszabbított 105-szörös válogatott futballistájával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 19:46
Ezek is érdekelhetik