Hertha: Dárdai már a nemzetközi szereplésről beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.27. 12:34
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője a nemzetközi porond jelentette kettős terhelés előnyeiről és hátrányairól is beszélt.

Bár az április eddig finoman szólva sem alakult fényesen a berliniek számára – a bajnokságban négy meccsen egyetlen pont (a kieső Hannover ellen otthon), búcsú a Német Kupától –, a gárda még jelenleg is a BL-indulást érő 4. helyen áll.

A hátralévő mérkőzések sem ígérkeznek könnyűnek, a harmadik helyen álló Leverkusenhez és a hatodik Mainzhoz is látogat a Hertha, otthon pedig a Darmstadtot fogadja, de ha legalább egy pontot szerez, akkor biztosan indulhat a nemzetközi kupában.

„A kettős terhelés nem könnyű, meg kell tanulni kezelni – idézi Dárdai Pált a bz-berlin.de. – A probléma a kettős terheléssel az, amikor sok sérülted van. Nem tudsz megfelelően rotálni, a játékosok elfáradnak, és nem tudnak a legmagasabb szinten teljesíteni.”

A közelmúltban a Hannover, a Mainz és az Augsburg esetében is előfordult, hogy a kettős terhelés következtében gyengébben teljesítettek. A magyar szakember ugyanakkor a nemzetközi kupaszereplés előnyeiről is beszélt.

„Minden srácom profitálhat belőle. Fiatal a csapatunk, és segítenek a nemzetközi mérkőzések, ezeken lehet fejlődni, s hamar nagy tapasztalatot szerezni” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik