Német Kupa: a tetoválása miatt nem játszhat a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 15:41
Guillermo Varela, az Eintracht Frankfurt labdarúgója tetoválása miatt nem lép pályára szombaton a Német Kupa döntőjében. A Manchester Unitedtől kölcsönbe érkezett a játékos 2016 nyarán, így ez lett volna az utolsó mérkőzése a német csapatban.

A 24 éves uruguayi mindenképp szeretett volna egy tetoválást. A klub orvosai azt mondták neki, hogy várjon még néhány napot a varratással. Varela nem várt, hétfőn elkészíttette a tetkó egy részét, az azonban elfertőződött – ezért nem léphet pályára szombaton.

A Kicker információi szerint a tetoválás még nem készült el, így néhány alkalommal majd vissza kell térnie a művészhez a labdarúgónak.

A szélsőként is bevethető védő egyébként nem sokat játszott a szezonban, szinte végig sérülések hátráltatták. A Bundesliga első harminc játéknapját figyelembe véve csupán háromszor lépett pályára, viszont az utolsó négy forduló mindegyikén szerepelt, kétszer kezdő is volt.

Magatartása miatt a klub most idő előtt felbontotta a szerződését.

Az idényének tehát vége, irány Manchester!

MÁJUS 27., SZOMBAT
NÉMET KUPA
DÖNTŐ
20.00:
Eintracht Frankfurt–Borussia Dortmund (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27
Ezek is érdekelhetik