Bundesliga: Szalai betalált; a Hertha idén először nyert otthon

Vágólapra másolva!
2018.04.14. 17:26
null
Szalai Ádám mutat rá a gólpasszt adó Nico Schulzra (Fotó: AFP)
Szalai Ádám góllal járult hozzá a Hoffenheim győzelméhez a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, míg a Dárdai Pál által irányított Hertha a Köln ellen aratta első hazai győzelmét 2018-ban.

A végig pályán lévő Szalai Ádám majdnem két hónap után kezdett újra a Hoffenheimben, és fél óra sem kellett neki ahhoz, hogy megszerezze idénybeli negyedik bajnoki gólját. Nico Schulz centerezése után közelről volt eredményes.

SZALAI ÁDÁM GÓLJA

Ezzel már 2–0-ra vezetett a Hoffenheim, a HSV pedig még csak szépíteni sem tudott. A hamburgi Aaron Hunt a 300. mérkőzését játszotta a Bundesliga első osztályában, de ezenkívül nem volt oka az örömre, csapata lassan kezdhet készülni a Bundesliga 2.-re – története során először.

A leverkuseni Kai Havertz még csak 50. alkalommal lépett pályára a Bundesliga 1.-ben, 18 évesen és 307 naposan azonban rajta kívül még senki sem érte el ezt a mérföldkövet a liga történetében. A fiatal középpályás rászolgált a bizalomra, ő adta a Frankfurt ellen 4–1-re nyerő Bayer első két találatánál a gólpasszt. A Leverkusen hőse azonban nem ő, hanem a mesterhármast jegyző Kevin Volland volt.

A Hertha 2018-ban eddig még nem nyert mérkőzést hazai pályán, és a Köln ellen sem állt győzelemre a szünetben. Sőt, egy kapuskirúgás utáni góllal a vendégek vezettek 1–0-ra. A második félidő elején azonban Davie Selke négy perc alatt kétszer is betalált, minimális előnyét pedig meg is tartotta Dárdai Pál csapata. Az már csak hab a tortán, hogy a győztes találat volt a Hertha 1000. gólja a Bundesliga 1.-ben.

Dárdai Pál az egyenlítő góljuk után: Szép munka, Davie, most csináld meg még egyszer…


NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Hoffenheim–Hamburger SV 2–0
(Gnabry 18., Szalai 27.)
Hertha BSC–1. FC Köln 2–1 (Selke 49., 52., ill. Bittencourt 29.)
Bayer Leverkusen–Eintracht Frankfurt 4–1 (Brandt 20., Volland 71., 77., 88., ill. Fabián 23.)
VfB Stuttgart–Hannover 1–1 (Thommy 53., ill. Füllkrug 91.)
Bayern München–Borussia Mönchengladbach 5–1 (Wagner 37., 41., Thiago 51., Alaba 68., Lewandowski 82., ill. Drmic 9.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Wolfsburg–Augsburg 0–0

VASÁRNAP
15.30: Schalke–Borussia Dortmund (Tv: Eurosport2)
18.00: Werder Bremen–RB Leipzig (Tv: Eurosport2)
HÉTFŐ
20.30: Mainz–Freiburg (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 24 3 3 81–22 +59 75
2. Schalke 29 15 7 7 45–33 +12 52
3. Borussia Dortmund 29 14 9 6 57–39 +18 51
4. Bayer Leverkusen 30 14 9 7 55–37 +18 51
5. Hoffenheim 30 12 10 8 55–42 +13 46
6. Eintracht Frankfurt 30 13 7 10 41–37 +4 46
7. RB Leipzig 29 13 7 9 44–41 +3 46
8. Mönchengladbach 30 11 7 12 39–48 –9 40
9. Hertha 30 9 12 9 35–35 0 39
10. VfB Stuttgart 30 11 6 13 27–35 –8 39
11. Augsburg 30 9 10 11 38–40 –2 37
12. Werder Bremen 29 9 9 11 33–35 –2 36
13. Hannover 30 9 9 12 38–44 –6 36
14. Wolfsburg 30 5 15 10 30–37 –7 30
15. Freiburg 29 6 12 11 26–48 –22 30
16. Mainz 29 6 9 14 30–47 –17 27
17. Hamburg 30 5 7 18 23–48 –25 22
18. 1. FC Köln 30 5 6 19 29–58 –29 21
Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
14 órája

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
17 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
2025.03.03. 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18
Ezek is érdekelhetik