Született: 1979. május 29., Bad Oeynhausen (Nyugat-Németország) Nemzetisége: német Posztja: hátvéd Válogatottság/gól (2002–2011): 82/1 Klubjai: SC Verl (német, 1999–2000), Arminia Bielefeld (német, 2000–2002), Hertha BSC (német, 2002–2010), VfL Wolfsburg (2010–2011), Chicago Fire (amerikai, 2012–2013) Kiemelkedő eredményei: 2x vb-3. (2006, 2010), Eb-2. (2008), Konföderációs Kupa-3. (2005), német Ligakupa-győztes (2002) |
– Korábbi Hertha-játékosként mit gondol a csapat mostani vezetőedzőjéről?
– Dárdai Pál nemcsak fontos láncszeme volt a középpályánknak, hanem igazi vezér is – válaszolta lapunknak Arne Friedrich, a németek korábbi vb-bronzérmes hátvédje, aki együtt futballozott a berliniek jelenlegi vezetőedzőjével. – A kilencven percen keresztül robotoló középpályások közé tartozott, élveztem együtt játszani vele. Edzőként is bizonyított, és nagyon eltökélt, hogy sikeres Herthát építsen. Folyamatosan fejlődik a csapat, bátran támaszkodik a tehetségekre. Egyébként a másik magyar csapattársamat, Király Gábort is kedveltem. Az első idényemben szobatársak voltunk, úgyhogy a pályán kívül is jól kijöttünk egymással. Fiatal játékosként felnéztem rá, és a mai napig fantasztikus kapusnak tartom.”
– Dárdai Pállal barátok voltak?
– Jól kijöttünk egymással, de számomra a barát szó nagyon erős kifejezés. A futball világából nincs túl sok barátom.
– Az állandó rivalizálás miatt?
– Egyáltalán nem. Amikor a barát szót használom, azokra az emberekre gondolok, akikhez bármikor fordulhatok, és ha bajba kerülök, azonnal ott teremnek, hogy segítsenek – természetesen ők is számíthatnak rám. Számomra ezt jelenti a barátság, és ebben az értelemben mindenkinek legfeljebb maréknyi barátja van. A hozzám igazán közel álló embereket a futballpályán kívül ismertem meg, néhányukat még a profi karrierem előtt.
– Ha jól tudom, nemcsak a barátaihoz, Berlinhez is elszakíthatatlan szálak fűzik.
– Már a Hertha játékosaként is úgy éreztem, pályafutásom befejezése után Berlinben szeretnék élni. Annak idején a Bayern München és a Dortmund mellett külföldi csapatok is érdeklődtek irántam, de mivel nagyon kötődöm a városhoz, nem akartam váltani.
– Nyolcvankét meccset játszott a válogatottban, két világbajnokságon és két Európa-bajnokságon szerepelt, mindezt a Hertha BSC játékosaként. Hogyan tudta éveken keresztül megőrizni a helyét a csapatban?
– Berliniként nem volt egyszerű, mert a válogatott gerincét a Bayern és a Dortmund játékosai alkották. Talán azért sikerült, mert már fiatal futballistaként akadályokkal kellett megküzdenem. Az utánpótlásmeccseken tizenhat esztendős koromig mindig a legkisebbnek számítottam, rendre magasabb és erősebb ellenfelekkel csatáztam, így megtanultam megvédeni magam. Mindig követtem az edző utasításait, nem engedtem a csábításnak. Amikor mások lenéztek a közeli bárba, akár csak egy pohár borra, én kimaradtam belőle. Arra fókuszáltam, hogy a legtöbbet hozzam ki a karrieremből – nem gyakori, hogy valaki a Hertha játékosaként jut el ennyi válogatottságig.
– Melyik a legszebb emléke a válogatottról?
– Kettőt említenék. Az első az Argentína elleni világbajnoki negyeddöntő Dél-Afrikából: négy-nullára nyertünk, és megszereztem az első gólomat a válogatottban. A másik a két évvel korábbi Európa-bajnokság, amikor a portugálok elleni negyeddöntőben Cristiano Ronaldót kellett semlegesítenem. Végül három-kettőre nyertünk, és megoldottam a feladatot.
– Melyik a legkeserűbb emlék?
– Amikor a hazai rendezésű vébén Costa Rica ellen négy-kettőre nyertünk. A meccs előtt az akkori szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann azt kérte, ne próbálkozzunk az ellenfél támadóinak lesre állításával. Követtem az utasításait, a többieknek viszont nem sikerült, s mindkét Costa Rica-i gólért engem hibáztattak, mondván, nem léptem ki idejében. Az volt karrierem legkeserűbb pillanata, de a legtöbbet is abból tanultam. Az egész világ leírt, arról cikkeztek, hogy nincs helyem a válogatottban. Kemény kritikákat kaptam, viszont utána sohasem izgultam, mert mindig az járt a fejemben: a Costa Rica elleni meccsnél rosszabb nem történhet velem.
– Honnan merített erőt?
– Az egyik amerikai barátom sokat segített. Ő mondta, két-három napnál tovább úgysem beszélnek a történtekről, mert következik az újabb meccs. Ha ismét lehetőséget kapok, mindent jóvátehetek, és akkor senki sem foglalkozik azzal, mi történt az előző meccsen.
– Átélte, ahogy a német válogatott kiesett a csoportból a 2004-es Európa-bajnokságon, és azt is, ahogy az azt követő két világbajnokságon egyaránt az elődöntőig jutott. Minek köszönhették a bukás utáni felemelkedést?
– Annak, hogy Jürgen Klinsmann, Joachim Löw és a stáb nagyszerű szakmai munkát végzett, fiatal csapatunk volt, és folyamatosan fejlődni akartunk. Ha a fiatal, tehetséges és motivált játékosok megfelelő szakemberrel készülnek együtt, nem maradnak el az eredmények.
Lobogó szőke haj, masszív, robusztus testalkat és az örömtől vagy dühtől eltorzult arc. Arne Friedrich több meccsen is együtt játszott a korszakos német kapusnak számító Oliver Kahnnal, akiről többen úgy beszéltek, hogy amikor kieresztette a hangját, még saját csapattársai is féltek tőle. Valóban ez volt a helyzet? „Éppen ellenkezőleg! – mondta Friedrich. – A harmadik válogatott meccsemen ő állt a gólvonal előtt, és a fejemről a saját kapunkba került a labda. Az öltözőben éppen Oliver segített a legtöbbet, a szünetben nyugtatott, hogy semmi gond. Amikor csapatban játszol, nincs értelme a társaiddal kiabálni és leüvölteni a fejüket. Abban viszont biztos vagyok, hogy az ellenfelek tartottak tőle.” |
– A legutóbbi világbajnokság ismét bukással végződött, Németország a csoportkörben kiesett. Mi történt?
– Sok összetevő vezetett a korai búcsúig. A regnáló világbajnok mindig szenved a következő tornán, az utóbbi húsz évben Franciaország, Olaszország és Spanyolország is címvédőként esett ki a csoportkörben, sajnos tavaly Németország is. A világbajnok játékosok talán nem voltak elég éhesek a sikerre, és nyilván az is problémát jelentett, hogy Mesut Özil és Ilkay Gündogan a torna előtt a török miniszterelnökkel, Erdogannal fotózkodott. Ez megosztotta a csapatot, a sok apró repedés pedig bukáshoz vezetett. Ugyanakkor a torna után a válogatottnál szembenéztek a gondokkal, és a német csapat jó úton jár, hogy visszatérjen a világ élvonalába.
– Miért döntött úgy, hogy profi karrierje előtt tizenhárom hónapot önkéntesként dolgozik egy szív- és cukorbetegekkel foglalkozó intézetben?
– Választanom kellett a katonaság és az egészségügyi munka között, az utóbbira szavaztam. Kíváncsi voltam, milyen kórházban dolgozni, és az akkori tapasztalatok hatására később saját alapítványt hoztam létre Berlinben. A szívbetegeken, a beteg kisgyermekeken, valamint az integrációs problémákkal küzdő fiatalokon segítünk.
– Ami a személyiségét illeti, nem volt olyan német újságíró, aki ne szerény, kedves emberként beszélt volna önről. Pedig kevesebbtől is megszédülhet a labdarúgó, mint nyolcvankét válogatott meccs, két vb-bronz és egy Eb-ezüst.
– A szüleimtől kapott értékek és a neveltetésem mellett a hála és a jótékonyság segített abban, hogy megmaradjak hétköznapi embernek. Ezért működtetem az alapítványt, ezért szeretnék beteg gyerekeken segíteni. Minden reggel, amikor felébredek, hálát adok az életemért, a profi karrieremért és a válogatottságért. Miután a kórházban beteg gyerekekkel találkozol, megváltozik az értékrended. Ezért szoktam minden klubnak és edzőnek javasolni: fontos lenne, hogy a játékosok valamit visszaadjanak a társadalomnak.