Dárdai Pál: Olykor kicsit szenvedni kell

– Melyik volt az elmúlt négy esztendő legszebb pillanata?
– Mindig az a legjobb érzés, amikor az idény utolsó meccse után lezárom a berlini teendőket, és indulok a Balatonra – felelte Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője, aki 2015 februárja óta irányítja a berlini együttest. – Egyetlen mérkőzést sem emelnék ki, mert nekünk minden győzelem fontos, valamint nehéz is egyben. Sokan csodát várnak, de ha végignézünk a keretünkön, korábbi válogatottakat találunk, valamint olyan játékosokat, akik most bontogatják szárnyaikat hazájuk nemzeti csapatában. Többnyire ismeretlen labdarúgókat fejlesztünk tovább, ezért a hatodik–nyolcadik hely megszerzése a realitás, az első négybe kerüléshez hatalmas szerencse is szükséges. Ennek tükrében az a legszebb pillanat, amikor a kemény munka után az első tízben végzünk, én pedig beülök az autóba, és a Balatonnál kiszállok a kocsiból. Abban a négy hétben jut idő a feltöltődésre, és aztán újra nekivághatok a munkának.

– Azért decemberben, az ünnepek tájékán is jutott némi idő a pihenésre?
– Elég sűrű napok voltak. Sok baráttal találkoztunk, meglátogattuk a nagyszülőket, nagynéniket, unokatestvéreket, Mázaszászváron pedig keresztapa vagyok. A programba egy kis foci is belefért, majd elmentünk a balatoni nyaralónkba, megünnepeltük a szilvesztert, Budapesten pedig színházban jártunk, hogy a gyerekek minél többet lássanak a magyar kultúrából. Kevés alvás, sok ital, sok nevetés, úgyhogy végül az első három napban a szabadságomat pihentem ki.

– Vasárnap Nürnbergben kezdik a tavaszi idényt. Veszélyes helyzet, ha a játékosok könnyű kilencven percre számítanak a sereghajtó otthonában?
– Azért nem veszélyes, mert a héten emlékeztettük a fiúkat, hogy a téli szünet előtti három bajnokin mindössze egy pontot szereztünk. Sajnos elfelejtették, hogy amikor az ellenfél birtokolja a labdát, kicsit szenvedni kell. Ebben az idényben nagy hangsúlyt fektettünk a támadásokra, ez a pályán is visszaköszönt, de amikor a két kreatív szervezőnk Javairo Dilrosun és Marko Grujics megsérült, a játékunk szürkébbé vált. A támadófutball a labdaszerzés rovására ment, emiatt több gólt kaptunk, s most próbáljuk egyensúlyba hozni a csapatot.

– A cél, hogy továbbra is stabil középcsapat legyen a Hertha?
– Berlinben általában az idény előtt meghatározzuk a célokat, aztán amikor kicsit jobban megy a csapatnak, mindenki a Bajnokok Ligájáról kezd el beszélni. Ez a játékosokhoz is eljut, és olyankor ahelyett, hogy egyet előre, a drukk hatására két lépcsőt visszalépünk. Talán elhisszük, hogy jók vagyunk, talán a nyomástól válunk görcsössé, ezt még nem tudtam megfejteni.

– Az Európa-ligában indulásra jogosító helyezés elérése motiválja a csapatot? Lerövidül a nyári felkészülés, az anyagiak és a színvonal terén sem lehet összehasonlítani a Bajnokok Ligájával, ráadásul kettős terheléssel jár.
– Persze, a gyakorlatban mindenki az Európa-ligáról beszél, de miután elindulunk, alig jönnek nézők a stadionba, és kiderül, senkit sem érdekel. Edzői szempontból viszont fontos lenne a részvétel, mert a tehetségek sokat fejlődhetnek az El-meccseken. Arne Maier, Maximilan Mittelstädt vagy Jordan Torunarigha az európai kupameccseken játszotta be magát a csapatba, a vezetőségből pedig senki sem szól, ha a meccseket feláldozzuk az építkezés oltárán. A fiataloknak adnánk lehetőséget, ahhoz pedig elég bő a keret.

– A tűz és a lelkesedés négy év után is töretlen?
– Ha nem így lenne, vagy azt érezném, hogy nem tudok hatni a futballistákra, már nem ülnék a kispadon. A héten egyszer odacsaptam, mert hatalmas kupleráj volt az öltözőben. Szóltam, hogy délután fél egykor bemegyek, és ha nincs rendben mindegyik szekrény, vagy szemetet látok a padlón, délután edzést tartok. Amikor besétáltam, katonás rend fogadott. Olykor muszáj meghúzni a vonalat, de még szót fogadnak. Ezt meg kell becsülni, mert négy esztendő sok idő ugyanannál a csapatnál. Talán nekem is az a legnehezebb, hogy mindig valami újat találjak ki, amitől a futballisták nem válnak fásulttá, s nem unottan mennek haza az edzésről. Mert ha a játékos kedvetlenül távozik, a következő tréningre ugyanúgy érkezik.

– Hogyan mérhető a fejlődés annál a csapatnál, amely éveken keresztül a középmezőnyben végez?
– Anyagilag megerősödött az egyesület, a játékosok nem eligazolni, hanem maradni akarnak, és képzett labdarúgók szeretnének hozzánk szerződni – pálfordulásnak is nevezhetjük, ami az utóbbi években a Herthával történt. Ezzel a játékosállománnyal nem egyszerű elérni a középmezőnyt, a Bundesligában öt-hat klub költségvetése és kerete kiemelkedő, miközben a többi tizenkét együttesből bármelyik kieshet. A tucatnyi csapat külön bajnokságot vív, és mi ebben a mezőnyben szinte mindig az első háromban végzünk, és ezt a stabilitást az utóbbi évek munkájával értük el.

– Bundesliga-edzőként mi ad örömöt és mi jelent idegeskedést?
– A meccseket mindig élvezem, a stresszről pedig a sajtó gondoskodik. Az utánpótlás- és a felnőttcsapat irányítása között a média jelenti a különbséget. Ha fiatalokkal dolgoznék, a délelőtti edzés után otthon ebédelnék a feleségemmel, és senkit sem érdekelne, hányadik helyen akarok végezni az idény végén. A játékosok képzése lenne a feladatom és az, hogy megnyerjem őket a klubnak. Reggel fél nyolckor kinyitnám az öltözőt, este nyolckor hazamennék, de cserébe a szurkolók és a média sem szekálna.

– Berlini klubikonként és sikeres vezetőedzőként a drukkerek aligha szekálják.
– Tíz Hertha-szurkolóból általában kettő elégedetlen, kettő nem tudja, mit akar, de szerencsére hat elégedett a munkámmal. Ha megnézzük, milyen eredményeket produkált a Hertha előttem, és hol tart azóta a klub – saját nevelésű tehetségekre alapozva –, büszke lehetek az eddigi négy évre.

– Az apa-fiú kapcsolatban változott valami, amióta legnagyobb fia, Pál az első csapat tagja?
– Nemigen. Nem morgok, ha aznap nem csipkedi magát eléggé az edzésen. Legfeljebb néha odaszólok neki, de otthon nem beszélünk a fociról. Mi jól kezeljük a helyzetet, de másoknak ez nem sikerül. A csapaton belül nincs ebből probléma, azért viszont szóltam, amikor az újságírók a cikkekben és a tudósításokban rendre odaírták Palkó neve mellé, hogy az edző fia. Szerencsére azóta leszoktak erről. Semmi gond, jön majd Marci, aztán Bence… Vagy megszokják a Dárdai fiúkat, vagy megint jönnek az irigy megjegyzések.

– Vagyis a Dárdai névvel még hosszú évekig találkozunk a német élvonalban?
– Az sem zavar, ha esetleg egyikükből sem lesz stabil Bundesliga-játékos. Jó tanulók voltak, megfelelő nevelést kaptak, sosem kell majd szégyenkeznünk miattuk.