Bundesliga: ezért kezdett Szalai a Hertha ellen – edzője dicsérte

Vágólapra másolva!
2020.02.10. 18:06
null
Szalai Ádám is kivette a részét a Mainz hétvégi győzelméből (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Szalai Ádámmal a kezdőcsapatban győzte le a Mainz a Herthát a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában szombaton. Achim Beierlorzer elárulta, miért a magyar játékos mellett döntött, amikor kijelölte kezdő tizenegyét.

 

Kétségkívül a triplázó Robin Quaison volt a 3–1-es mainzi győzelem legfontosabb láncszeme, de Szalai Ádám is extra dicséretet kapott edzőjétől.

A rutinos magyar támadó kezdett Jean-Philippe Mateta helyett, aki 14 góljával az előző idény leggólerősebb mainzi játékosa volt. „Ádám még inkább kiveszi a részét a védekezésből, ebből sokat tanulhat Jean-Philippe” – indokolta döntését az 52 éves szakember a Kickernek.

A Niklas Stark, Dedryck Boyata, Jordan Torunarigha belső hármas a védelem közepén, illetve Santiago Ascacíbar a hatos pozícióban próbálta elkezdeni felépíteni a berliniek támadásait, ennek megakadályozására a Quaison, Szalai, Öztunali támadóhármas volt kijelölve.

„Egyáltalán nem volt könnyű, a Hertha sokat próbálkozott, de Ádám Levinnel (Öztunali) és Robinnal (Quaison) nagyon jól végrehajtották a feladatukat” – dicsérte játékosait Beierlorzer.

Szalai 10.66 kilométert futott 81 perc alatt, ami szintén kiemelendő.

NÉMET BUNDESLIGA
21. FORDULÓ

Hertha BSC–Mainz 1–3 (Bruma 84. – öngól, ill. Quaison 17., 82., 94. – a harmadikat 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 21 13 4 4 58–23 +35 43
2. RB Leipzig 21 12 6 3 53–25 +28 42
3. Borussia Dortmund 21 11 6 4 59–32 +27 39
4. Mönchengladbach 20 12 3 5 38–23 +15 39
5. Bayer Leverkusen 21 11 4 6 35–27 +8 37
6. Schalke 04
21 9 8 4 32–27 +5 35
7. Hoffenheim 21 10 3 8 31–32 –1 33
8. Freiburg 21 9 5 7 30–30 0 32
9. Eintracht Frankfurt 21 8 4 9 37–31 +6 28
10. Wolfsburg 21 7 7 7 25–26 –1 28
11. Union Berlin 21 8 2 11 25–32 –7 26
12. Augsburg 21 7 5 9 33–44 –11 26
13. 1. FC Köln 20 7 2 11 27–38 –11 23
14. Hertha BSC
21 6 5 10 25–37 –12 23
15. Mainz 21 7 14 31–48 –17 21
16. Fortuna Düsseldorf 21 4 5 12 20–42 –22 17
17. Werder Bremen 21 4 5 12 25–48 –23 17
18. Paderborn 21 4 4 13 26–45 –19 16

A Borussia Mönchengladbach–1. FC Köln mérkőzést a Sabine vihar miatt elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.04. 09:30

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
2025.03.04. 06:58

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
2025.03.03. 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18
Ezek is érdekelhetik