Bayern: a BL-győztesnél folytatja a PSG távozó támadója – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.10.05. 15:58
null
Eric Maxim Choupo-Moting a Bayern Münchennél folytatja a pályafutását (Fotó: fcbayern.de)
Egyéves megállapodást kötött Eric Maxim Choupo-Motinggal a Bayern München. A kameruni válogatott számára egyáltalán nem lesz ismeretlen közeg a Bundesliga – túl azon, hogy Németországban született, korábban a Hamburg, a Mainz és a Schalke profija is volt.

 

A 31 esztendős támadó szerződése augusztus végén lejárt a PSG-nél, amelyben épp a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-döntőn futballozott utoljára.

Choupo-Moting a Hamburgnál lett profi futballista, később a Mainzhoz, majd a Schalkéhoz vezetett az útja. Angliában a Stoke City légiósa volt egy éven át, majd 2018 nyarán nem kis meglepetésre a PSG szerződtette – ingyen.

A párizsiaknál 31 bajnokin hat gólig jutott két idény alatt, összesen 51 tétmérkőzésen kapott szerepet.

Münchenben a 13-as mezt kapta, a feladata pedig egyértelműen Robert Lewandowski, illetve a támadószekció tehermentesítése lesz. „Jól ismeri a Bundesligát, és a PSG-vel a nemzetközi porondon is kellő tapasztalatot szerzett. A támadósor bármelyik pontján bevethető, akár a szélen, akár középen. Örülök, hogy sikerült megegyeznünk egymással” – így Hasan Salihamidzic, a bajorok sportigazgatója.


 

Legfrissebb hírek

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43

Lőw Zsolt az NS-nek: „Azt gondolta a klubvezetés, hogy bennem látják a megoldást”

Német labdarúgás
2025.04.12. 08:15

Megvan Lőw második győzelme a lipcsei kispadon – Gulácsi bravúrja is kellett hozzá

Német labdarúgás
2025.04.11. 22:25

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

Világbajnok középpályás lehet Lőw Zsolt utódja Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.10. 18:07

Lőw Zsolt: Kilencven percig ellenfelek leszünk, de a barátságunk örök

Német labdarúgás
2025.04.10. 14:11
Ezek is érdekelhetik