„Sosem adtam fel!” – exkluzív interjú a 60 éves Lothar Matthäusszal

You can read the interview in English here!

– Elrepült a hatvan esztendő?
– Sokan mondják, hogy repül az idő, de szerintem nem – felelte lapunknak Lothar Matthäus, korábbi szövetségi kapitány, aki 2003 és 2006 között irányította a magyar válogatottat, és vasárnap ünnepli a hatvanadik születésnapját. – Élvezem az életet, minden egyes pillanatát. Telik az idő, mennek a napok, de még véletlenül sem mondanám, hogy rohannak.

– Különleges a hatvanadik születésnap?
– Sokan szeretnek nagy feneket keríteni az évfordulóknak, ám ez nálam ugyanolyan, mint az ötvennyolcadik vagy az ötvenkilencedik volt. Arról nem is beszélve, hogy abszolút nem érzem magam ennyi idősnek. Vasárnap betöltöm a hatvanat, de hétfőre virradóra semmi sem változik az életemben.

– Kis túlzással semmit sem változott az elmúlt évtizedekben: miként tartja karban magát, hogy ilyen fantasztikusan fitt?
– Nincs benne semmi mágia. Hacsak annyi nem, hogy fizikailag és lelkileg is frissen tartom magam. Ha az ember nem figyel magára, ha nem szán elég időt a testére, a szellemi frissességére, előbb-utóbb fásult lesz. Sokkal fiatalabbnak érzem magam a koromnál, talán azért is, mert rendszeresen edzem a felsőtestemet, eljárok futni, kerékpározni. Hol a Margitszigeten, hol a Normafánál futok vagy éppen tekerek. Ha ezt titoknak lehet nevezni, az lenne a tanácsom: figyeljünk oda magunkra!

– Hol ünnepel vasárnap?
– Németországban.

– Családi körben?
– Három találkozót szerveztek nekem a hétvégén. Szombaton a Bayern München vezetői láttak vendégül, többek között Franz Beckenbauer és Uli Hoeness köszöntött. Az Allianz Arena egyik különtermében ültünk le, az érvényben lévő korlátozások miatt nagy felhajtásról nem lehetett szó. Tervezik, ha néhány héten belül enyhülnek a korlátozások, és a vírushelyzet megengedi, nagyobb szabású összejövetelt is szerveznek.

– És a másik két találkozó?
– Szombat este a televízióban készítettek velem anyagot, vasárnap pedig előbb a gyermekeim köszöntenek közös családi ebéddel, délután pedig a barátok közül néhányan. Nagyon jó lesz a gyermekeimet együtt látni, két lányom és két fiam van. Alighanem meglepnek egy tortával, de nekem az a legfontosabb, hogy együtt legyünk és nagyot beszélgessünk.

– Az ötvenedik születésnapjára emlékszik?
– Naná!

– Százötven fős vacsorát adott a müncheni Lenbach étteremben. Az nagy buli volt.
– Fogalmazhatunk így is. Más idők voltak. Tényleg nagy bulit lehetett csapni, feledhetetlen este volt, annál is inkább, mert aki számított, ott volt, sok-sok labdarúgó, klubvezetők, sztárok. Élő zene és lemezlovas is volt.

– Igaz, hogy amikor újságírók megkérdezték, ki volt a leghíresebb futballistavendége, azt felelte, hogy Lothar Matthäus?
– Valóban így volt. Szerencsére mindenki értette a poént. A második leghíresebb exfutballista a partin Hriszto Sztoicskov volt. Jó barátok vagyunk. Most többek között ő is köszöntött telefonon.

– Erlangen mellett, egy kis faluban nőtt fel. Milyen volt a gyerekkora?
– Mesébe illő. Tényleg. Egyszerűen imádtam. A család mindig fontos volt nekem, a szüleim biztonságot adtak. Aztán hamar a labdarúgás rabja lettem, egész nap a kertben futballoztam. Volt egy kiskapum, órák hosszat képes voltam célozgatni rá. A család még manapság is ott él, ha tehetem, meglátogatom őket.

– Ha valaki gyerekkorában azt mondja, hogy a kis Lotharból aranylabdás és világbajnok futballista lesz, elhitte volna?
– Fenéket! Kinevetem. Persze voltak álmaim, a fantáziám gyakran elkalandozott, de eszembe sem jutott, hogy egyszer a világ legjobbja lehetek. Gyerekként a helyi csapatba szerettem volna bekerülni, tinédzserként már a német válogatottba, tizennyolc évesen pedig világraszóló karrierről álmodtam. És sikerült!

– Minek köszönheti?
– Az elhivatottságomnak. Nem én voltam korosztályom legtehetségesebb tagja, de hogy én akartam legjobban a sikert, az biztos. Sosem adtam fel. Edzések után is kint maradtam melózni, akkor már tisztában voltam vele, mindenben én szeretnék a legjobb lenni. A lépcsőfokokat is jókor vettem, és valahogy mindig a legjobb pillanatban váltottam. Mönchengladbachból a Bayern Münchenbe, majd az Interbe igazoltam, mehettem volna hamarabb is, de mindig megvártam, amíg úgy éreztem, készen állok az újabb kihívásra.

– Sok pénzt keresett?
– Sokkal többet kereshettem volna... Sokan azt hiszik, nekem a pénz a legfontosabb, pedig ez nem így van. Tizenkilenc évesen szerződhettem volna olyan klubhoz is, amelyben tízszer annyi pénzt kínáltak. Én mégis a karriert, a fejlődésemet tartottam szem előtt. Sőt, a boldogságomat. Mindig úgy váltottam klubot, hogy a szerződésem mellett azt is megnéztem, milyen lesz ott élni, milyenek lesznek a hétköznapjaim, egyszóval, boldog leszek-e. Utólag mondhatom, jó döntéseket hoztam.

– Ha nem a pénz, akkor mi a legfontosabb az életben?
– Az egészség. És a család. A pénz mindössze kényelmi eszköz.

– A Bajnokok Ligája-győzelmen kívül mindent elért, amiről futballista álmodhat. Nagyon hiányzik a BL-trófea?
– Mindent nem nyerhet meg az ember, az csak nagyon keveseknek adatik meg. Huszonkét évig játszottam a legmagasabb szinten, ennyi idő alatt rengeteg trófeát nyertem. Egyértelmű, a BL-győzelemmel lett volna teljes a karrierem, de így is büszke lehetek arra, amit a sorstól kaptam. Szóval, semmilyen hiányérzetem sincs a pályafutásommal kapcsolatban.

– Rendszeres résztvevője volt az Oktoberfestnek. Melyik a legjobb sör?
– A bajor söröket kedvelem, de nem az a kedvencem. Nálam a Paulaner a favorit, ha kellően hideg és megfelelő mennyiségű habbal csapolják, egyszerűen verhetetlen.

– A futballisták között ki a favorit?
– Az elmúlt egy évben Robert Lewandowski volt a legjobb. Zseniális játékos, kis túlzással eddig is már minden hétvégén gólt szerzett. Mindent kihozott magából, nagyon kedvelem a játékát. Sok mérkőzésen ő jelentette a két csapat közötti különbséget.

– S ha az elmúlt tíz évet kérdezem?
– Lionel Messi.

– Nem Cristiano Ronaldo?
– Nálam Messi jobb. Sokrétűbb. Az ő stílusa közelebb áll hozzám. Nem mellesleg ő a futballistazseni.

– És a legfiatalabb Matthäus? Hét­esztendős kisfia, Milan szereti a futballt?
– Imádja! Budapesten hetente kétszer-háromszor jár edzésre, sok barátja van a csapatban. A budai oldalon vannak a tréningjei, gyakran meghúzódom a korlát mellett, és a távolból figyelem. Tiszteli az edzőjét, hallgat rá, elfogadja, amit mond neki, amit kér tőle. Persze otthon aztán engem is kifaggat, mit gondolok erről vagy arról. A futball nálunk örök téma.

(A Lothar Matthäus karrierjét bemutató sorozatunk szombatonként Képes Sport mellékletünkben olvasható, az első rész a szombati számban jelent meg.)