Bundesliga: döbbenet, a politikai véleménye miatt Petry Zsolttól megválik a Hertha

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.04.06. 13:59
null
Petry Zsolt (Fotó: Dömötör Csaba – archív, 2019)
Menesztik a Hertha Berlintől Petry Zsoltot, a csapat kapusedzőjét, aki 2015 óta dolgozott az együttesnél – mindezt a Bundesliga-klub hivatalos honlapja jelentette be. A klub vezetősége azt követően döntött úgy, hogy megválik a magyar szakembertől, hogy a Magyar Nemzetnek adott hétfői interjújának fordítása több német portálon is megjelent, és annak tartalma miatt kritikák kereszttüzébe került.

 

You can read the story in English here!

A Hertha a kapusedző Magyar Nemzetben megjelent hétfői interjúja után döntött úgy, hogy megválik Petry Zsolttól. Mint a klub hivatalos közleményében Carsten Schmidt vezérigazgató fogalmaz, Petry munkáját mindig is nagyra értékelték a csapatnál, megértő, segítőkész emberként ismerték meg, aki egyszer sem viselkedett idegengyülölő módon.

„Annak ellenére, hogy figyelembe vettük a fordítás sajátosságait, valamint azt, hogy Zsolt egyes gondolatait egyeztetés nélkül kihagyták a megjelent interjúból, arra a következtetésre jutottunk, hogy az elhangzott állítások nem felelnek meg a Hertha BSC értékeinek. Petry Zsoltnak köszönjük az eddigi munkáját és minden jót kívánunk neki a továbbiakban” – mondta a döntés hátteréről Schmidt.

A Magyar Nemzetnek adott interjúban
, amely többnyire a futballról szólt, egy-két politikailag szenzitív témában is megfogalmazta gondolatait a magyar szakember.

A Hertha korábban aláírta a sokszínűség chartáját és aktívan elkötelezett a sokszínűség, valamint a tolerancia mellett, mert ezek az értékek fontosak a számukra. Ezek pedig nem találhatóak meg Petry Zsolt nyilatkozataiban, amelyeket nyilvánosan tett – ráadásul nem is egyeztetett erről a berlini klubbal.

Petry 2015 óta volt a Hertha szakmai stábjának tagja, s még azt követően is maradt Berlinben, hogy Dárdai Pál vezetőedzőt 2019 nyárán leváltotta a klub. Egyedül Jürgen Klinsmann edzői megbízatása alatt nem volt az első keret szakmai stábjának tagja, ekkor bő fél éven keresztül az utánpótlásban dolgozott. Korábban a Paderbornnál és a Hoffenheimnél edzősködött, illetve 2008-ban Erwin Koeman irányítása mellett a magyar válogatott stábtagja is volt.

A közleményben megszólalt Petry Zsolt is, aki az alábbi szavakkal köszönt el a Herthától:

„Szeretném hangsúlyozni, nem vagyok sem homofób, sem idegenellenes. A bevándorlási politikával kapcsolatban tett kijelentésemet nagyon sajnálom, szeretnék minden olyan embertől bocsánatot kérni, aki nálunk menedéket keres, és akit a kijelentésemmel ezáltal megsértettem. Nagyon szerettem a Hertha BSC-nél dolgozni, és tiszteletben tartom a klub döntését. Mindenkinek sok sikert kívánok a jövőben a Hertha BSC-nél!”

A történtekkel kapcsolatban próbáljuk mi is megszólaltatni Dárdai Pált és Petry Zsoltot, de úgy tudjuk, a klubnál nyilatkozatstopot rendeltek el az ügyben.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Schäfer András klubrekorder csapattársa

Német labdarúgás
1 órája

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
17 órája

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
22 órája

Marco Rose lehet Dárdai Bencéék edzője a következő idényben – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:56

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:34

Fredi Bobic Lengyelországban kap sportvezetői állást – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.15. 19:45

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Elúszóban a bajnoki cím, a Bayer Leverkusen csak döntetlent játszott Schäfer Andrásékkal

Német labdarúgás
2025.04.12. 17:36
Ezek is érdekelhetik