Hertha: Dárdai kubai szivart szívva adott interjút a tévében

Vágólapra másolva!
2021.05.16. 09:29
null
Dárdai Pál kiérdemelte a kubai szivart (Fotó: zdf.de)
Dárdai Pál, a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban való bennmaradást szombaton kiharcoló Hertha BSC vezetőedzője néhány órával az öltözőben tartott ünneplést követően a ZDF Sportnak adott interjúban égő szivarral a kezében nyilatkozott, s mosolyogva kijelentette: „Kiérdemeltem”.

 

Legutóbbi kinevezése óta, 15 meccsen szerzett 18 ponttal Dárdai Pál benntartotta a Hertha BSC-t a Bundesligában. E tény – ahogyan azt már megírtuk – a bajnokság utolsó előtti fordulójában, a Köln ellen szombaton elért 0–0-s döntetlennel vált biztossá. Dárdai a meccs után ajándékba kapott egy doboz kubai szivarkülönlegességet a klub sajtófőnökétől, Paul Keutertől. Kijelentette, büszke a tanítványaira, akik nehéz „munkát” teljesítettek, s szerinte a szurkolók ismét szerethetik őket, mert igazi csapattá váltak.

 


 

A mester néhány órával az öltözőben tartott ünneplést követően a ZDF Sportnak adott interjúban égő szivarral a kezében nyilatkozott, s mosolyogva kijelentette: „Kiérdemeltem”.

 


S ha már említettük az öltözőben tartott ünneplést:


 

A pályán úgy is tűnhetett, Dárdai nem szeretné megosztani ajándékát a Hertha sportigazgatójával, Arne Friedrichhel, ám a magyar tréner leszögezte: „Ez tévedés, ha valaki igazán megérdemelné a szivart, az Arne. Hihetetlen munkát végzett, neki köszönhető, hogy a klubvezetés nyugodt maradt, és az is, hogy már az utolsó előtti fordulóban biztossá vált az élvonalbeli helyünk.”

Egyes hírek szerint Dárdaival csak akkor hosszabbítottak volna szerződést, ha 16 mérkőzésen összesen 24 pontot szerez. A ZDF stúdiójában erről is kérdezték, ám egyértelmű választ nem kaptak a nézők.

„Semmit nem tudok megerősíteni. A helyzet az, hogy Dárdai Pál a következő évadban is a Herthánál dolgozik, azt azonban még nem tudni, hogy a profi csapatban vagy az utánpótlásban, meglátjuk. Mindenesetre ma este én vagyok a főnök, ami annyit tesz: jó borral és szivarral ünneplek” – nyilatkozta Dárdai.

A berliniek a Hoffenheim otthonába látogatnak a liga záró fordulójában, jövő szombaton.

NÉMET BUNDESLIGA
33. FORDULÓ
HERTHA BSC–KÖLN 0–0

Berlin, Olimpiai Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette:Aytekin
HERTHA: Schwolow – Alderete, Boyata, Dárdai M. (Stark, 67.) – Klünter, Ascacíbar, Dilrosun (Michelbrink, 67.), Torunarigha (Plattenhardt, a szünetben) – Leckie, Ngankam (Winkler, 90+1.), Radonjics (Zeefuik, 79.). Vezetőedző: Dárdai Pál
KÖLN: T. Horn – Schmitz (Ehizibue, 87.), Bornauw, Czichos, Jakobs – Szkiri, Duda – Drexler (M. Wolf, 60.), Rexhbecaj (Özcan, 71.), Kainz (J. Horn, 60.) – S. Andersson (Thielmann, 71.). Vezetőedző: Friedhelm Funkel

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 33 23 6 4 94–42 +52 75
2. RB Leipzig 32 19 7 6 57–28 +29 64
3. Wolfsburg 32 17 9 6 57–32 +25 60
4. Borussia Dortmund 32 18 4 10 69–44 +25 58
5. Eintracht Frankfurt 33 15 12 6 66–52 +14 57
6. Bayer Leverkusen 33 14 10 9 52–36 +16 52
7. Union Berlin 33 11 14 8 48–42 +6 47
8. Mönchengladbach 33 12 10 11 60–54 +6 46
9. VfB Stuttgart 33 12 9 12 56–53 +3 45
10. Freiburg 33 12 9 12 51–49 +2 45
11. Hoffenheim 33 10 10 13 50–53 –3 40
12. Augsburg 33 10 6 17 34–49 –15 36
13. Mainz 32 9 9 14 35–51 –16 36
14. Hertha 33 8 11 14 40–50 –10 35
15. Arminia Bielefeld 33 8 8 17 24–52 –28 32
16. Werder Bremen 33 7 10 16 34–53 –19 31
17. 1. FC Köln 33 7 9 17 33–60 –27 30
18. Schalke33372325–85–6016
Legfrissebb hírek

Ez volt az év meccse a Bundesligában: történelmi csatában harcolta ki a biztos bennmaradást az Union Berlin

Német labdarúgás
7 órája

Gulácsi megsérült, odahaza botlott a ligautolsóval meccselő RB Leipzig

Német labdarúgás
10 órája

Hordágyon kellett levinni a pályáról az ellenféllel ütköző Gulácsi Pétert

Német labdarúgás
11 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
18 órája

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

Német labdarúgás
2025.04.18. 17:50

Szerződést hosszabbított Schäfer András klubrekorder csapattársa

Német labdarúgás
2025.04.18. 11:06

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
2025.04.17. 18:48

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05
Ezek is érdekelhetik