Freiburg: visszatért a világbajnok játékos – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.05.04. 15:26
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, a Sallai Rolandot is foglalkoztató, német Bundesligában szereplő Freiburg a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a következő idénytől visszatér saját nevelésű játékosa, a 28 éves Matthias Ginter, akinek idén nyáron jár le a szerződése a Borussia Mönchengladbachnál.

A Freiburg nem árult el részleteket a kontraktusról, de azt tudni lehet, hogy a német válogatottal 2014-ben világbajnok Ginter nem hosszabbította meg júniusban lejáró szerződését a Mönchengladbachhal, így ingyen csatlakozhat nevelőegyütteséhez.

A Freiburgnál a szintén válogatott Nico Schlotterbeck pótlása lesz Ginter feladata, előbbi játékos a Borussia Dortmundhoz szerződött.

A 46-szoros német válogatott labdarúgó 2005-ben került a Freiburg utánpótlásába, és az összes korosztályos csapatban játszott, a felnőttegyüttesben három idényen át szerepelt. A Borussia Dortmund 2014 nyarán 10 millió euróért szerződtette, míg a Mönchengladbach három évvel később 17 millió eurót fizetett a játékjogáért, és azóta 178-szor lépett pályára a gárda színeiben. A labdarúgó piaci értékét jelenleg 24 millió euróra becsüli az erre szakosodó Transfermarkt.


Legfrissebb hírek

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
1 órája

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27
Ezek is érdekelhetik