Hertha: az osztályozó másnapján bejelentette lemondását az elnök

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 19:15
null
Werner Gegenbauer 14 éven keresztül volt a berlini klub elnöke (Fotó: herthabsc.com)
Werner Gegenbauer, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) bennmaradó Hertha BSC első embere hivatalos levélben jelentette be, hogy lemond elnöki tisztségéről.

 

A 71 éves üzletember 2008 óta volt a berlini klub elnöke, ám úgy érzi, eljött az ideje, hogy új korszak köszöntsön a Herthára.

„Hálás és büszke vagyok, hogy tizennégy éven keresztül lehettem a csodálatos klubunk elnöke. Megtiszteltetés volt szolgálni az egyesületet és a tagjait. Együtt sok mindent elértünk, a Hertha szilárd alapokkal rendelkezik, de itt az ideje az újrakezdésnek, most értünk el eddig a pontig. A döntésemmel szeretném szolgálni a Hertha jövőjét. Szeretném leszögezni, hogy a befektetőkkel fennálló jelenlegi nézeteltérések egyáltalán nem játszottak szerepet a döntésemben. Szeretnék köszönetet mondani minden Hertha-szurkolónak, a klub rendkívüli stábjának, akik mindent elsöprő szenvedéllyel dolgoznak a Hertháért. A szívem örökké kék-fehér lesz!” – búcsúzott Werner Gegenbauer.

Nem sokkal később a Hertha a hivatalos Twitter-oldalán bejelentette, közös megegyezéssel Michael Preetz sportigazgató is távozik a klubtól, míg Felix Magath távozásáról már kedd délelőtt beszámoltak.

A berliniek hétfőn a Hamburg elleni 2–0-s sikerrel biztosították be, hogy a következő idényt is az élvonalban kezdik meg.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
Tegnap, 9:30

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
Tegnap, 6:58

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
2025.03.03. 13:46

Kiesőjelölttől kapott ki a Schäfert nélkülöző Union Berlin

Német labdarúgás
2025.03.02. 18:06

Az Elversberg jól elverte a Herthát

Légiósok
2025.03.02. 16:07

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18
Ezek is érdekelhetik