Bundesliga: „csokisdoboz" ihlette a Hertha új stadionját

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.11. 12:49
null
A La Bombonera adta az új berlini stadion mintáját (fotó: AFP)
Dél-amerikai mintára meredek lelátókkal készülhet el a német Bundesligában szereplő Hertha BSC új stadionja, amely bajnoki mérkőzéseken 45 ezer, válogatott találkozókon 36 500 néző befogadására lehet alkalmas.

A Kicker számolt be róla, hogy az argentin Boca Juniors által használt La Bombonera (azaz csokisdoboz) alapján készülhet el a Hertha BSC új stadionja. A Bundesliga legutóbbi kiírásában a 16. helyen végző fővárosiak egy sportbizottsági ülésen mutatták be az Olimpiai Parkba tervezett stadion terveit.

„A modellünk a Buenos Aires-i La Bombonera, amely egy lakónegyed közepén van és ennek megfelelően alakították ki a szerkezetét. A mi stadionunk is hasonló” – fogalmazott Ingo Schiller, a Hertha BSC pénzügyi igazgatója a pénteki bemutatón, ahol kitért arra is, az új stadion költségét 250 millió euróra becsüli.

Iris Spranger, a berlini belügyért, digitalizációért és sportért felelős szenátor leszögezte:
„a Herthának egy futballstadiont kell kapnia” – húzta alá Spranger.

Ingo Schiller ismertette azt is, a tervek szerint a Hertha topmérkőzéseit továbbra is a berlini Olimpiai Stadionban játszaná le.

A Kicker beszámolója kitér arra is, hogy a parlament nyári szünete után egy irányító projektcsoportot hívnak össze, ahol többek között az olyan fontos kérdésekről tárgyalnak a stadionnal kapcsolatban, mint a zajvédelem, a klímavédelem, a közlekedési kapcsolatok és a műemlékek védelme.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
14 órája

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
19 órája

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39
Ezek is érdekelhetik