Bundesliga: Manét és Cancelót sem marasztalja a Bayern – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 13:28
null
Sadio Mané és Joao Cancelo is távozhat a Bayern Münchentől (Fotó: AFP)
A Sky Sports német kiadásának értesülései szerint a tavaly nyáron a Liverpooltól megszerzett Sadio Manéval és a télen a Manchester Citytől kölcsönvett Joao Cancelóval sem számol hosszú távon a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) bajnoki címre hajtó Bayern München.

 

A lap úgy tudja, hogy egyik sztárigazolás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért sem a szenegáli támadót, sem a portugál szélső védőt nem marasztalnák Thomas Tuchelék.

Mané 37 mérkőzésen 12 gólig és hat gólpasszig jutott a bajorok színeiben, de aligha a pályán nyújtott teljesítményéről marad emlékezetes müncheni időszaka, sokkal inkább arról, hogy a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben elszenvedett 3–0-s vereség után megütötte Leroy Sanét.

„Manénak nincs jövője a Bayernnél” – írja a Sky, amely szerint a szenegáli Thomas Tuchel irányítása alatt sem tudott javítani formáján, sőt, az új szakvezető nem is számít rá, a Schalke elleni 6–0-ra megnyert mérkőzésen is csak a 85. percben lépett pályára csereként.

Ez pedig a német átigazolási ügyekre szakosodó újságíró, Florian Plettenberg szerint „egyértelmű jel” Mané távozása felé.

„A Bayern vezetői is számítanak a távozására, mert nem tudják elképzelni, hogy Mané egy évig a kispadon üljön” – írták, kitérve arra is, hogy Mané magas fizetési igényét vélhetően csak néhány Premier League-klub tudná vállalni, s ezen a ponton megemlítették a Newcastle Unitedet, a Manchester Unitedet és a Brightont.

A Sky.de szerint nemcsak Mané, hanem a télen kölcsönbe érkező Joao Cancelo sem marad Münchenben, vélhetően azért, mert a Bayern nem szeretné kifizetni a portugál 70 millió eurós árát.

„Bár erről még lehet tárgyalni és a City talán lemegy 30 vagy 40 millió euróra, de jelenleg a tendencia egyértelmű: búcsúzik” – mondta Plettenberg az FC Barcelonával hírbe hozott Cancelóról.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
14 órája

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
20 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Engedély nélkül vett részt a Beckenbauer-kupán, felbontották a BL-győztes játékos szerződését

Minden más foci
2025.03.20. 17:21

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10
Ezek is érdekelhetik