Hertha: Dárdai a klub átigazolásait kritizálta

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 12:52
null
Dárdai Pál nem látja a fejlesztési lehetőséget a Hertha játékosaiban (Fotó: AFP)
Vasárnap tartotta közgyűlését a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC. A hírek szerint a berliniek akadémiáját vezető Andreas „Zecke” Neuendorf úgy fogalmazott, meglehetősen viharos átigazolási időszak elé néz a klub – írta meg a Kicker.

 

„A tehetségeinket leszámítva minden játékos eladó, mert senki sem bizonyította, hogy alkalmas az első osztályra” – fogalmazott Andreas „Zecke” Neuendorf. „Nem vagyok elégedett a csapattal. Öt átigazolási időszakunk volt, hogy egy tisztességes csapatot hozzunk össze. A Herthánál a játékosok semmit sem javultak az elmúlt években” – tette hozzá Neuendorf, kritikával illetve a berliniek korábbi sportigazgatóját, Fredi Bobicot.

Neuendorf állításaival Dárdai Pál is egyetértett.

„A fejlődés akarat kérdése. Amikor játékosokat vásárolsz, nem árt, ha van bennük potenciál”
– fogalmazott a Hertha BSC magyar vezetőedzője, aki emlékeztetett, hogy korábbi regnálása alatt voltak olyan játékosok, akikben megvolt a fejlődés lehetősége.

„Egyáltalán nem látok fejlesztési lehetőséget az elmúlt évek olykor rendkívül drága igazolásaiban – a Hertha BSC ezt nem engedheti meg magának” – fogalmazott Dárdai Pál, aki a Kölntől elszenvedett 5–2-es vereség kapcsán úgy fogalmazott hatalmas mentalitásbeli problémát és atlétikai hiányosságokat érzékelt, mert amikor a Köln fokozta a tempót, nem tudták tartani a lépést vele.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

BUNDESLIGA
32. FORDULÓ
1. FC KÖLN–HERTHA BSC 5–2 (3–2)
Köln, RheinEnergie Stadion, 50 000 néző. Vezette: S. Jablonski
KÖLN: Schwäbe – K. Schindler (Kilian, 70.), Hübers, Chabot, Hector – Martel (Thielmann, a szünetben), Szkiri – Ljubicic, Kainz (Huseinbasic, 70.), Maina (Lemperle, 84.) – Selke (S. Tigges, 24.). Vezetőedző: Steffen Baumgart
HERTHA: Christensen – Kenny, Uremovic (Rogel, 12.), Kempf, Plattenhardt (Mittelstädt, 61.) – Tousart, Dárdai M. (S. Serdar, 61.) – Lukebakio (Ejuke, 80.), Jovetics, M. Richter – Niederlechner (Ngankam, 61.). Vezetőedző: Dárdai Pál
Gólszerző: Selke (8.), Hübers (39., 69.), Szkiri (43.),Huseinbasic (81.), ill. Tousart (18.), Jovetics (33.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 32 20 8 4 89–34 +55 68
2. Borussia Dortmund 32 21 4 7 78–42 +36 67
3. RB Leipzig 32 18 6 8 57–38 +19 60
4. Union Berlin 32 17 8 7 48–34 +14 59
5. Freiburg 32 16 8 8 48–42 +6 56
6. Wolfsburg 32 13 10 9 56–44 +12 49
7. Bayer Leverkusen 32 14 7 11 55–44 +11 49
8. Eintracht Frankfurt 32 12 10 10 54–49 +5 46
9. Mainz 32 12 9 11 51–49 +2 45
10. 1. FC Köln 32 10 11 11 47–51 –4 41
11. Mönchengladbach 32 10 9 13 48–53 –5 39
12. Werder Bremen 32 10 5 17 50–62 –12 35
13. Augsburg 32 9 7 16 42–58 –16 34
14. Hoffenheim 32 9 5 18 43–54 –11 32
15. Bochum 32 9 4 19 36–71 –35 31
16. Schalke 32 7 9 16 31–65 –34 30
17. VfB Stuttgart 32 6 11 15 40–55 –15 29
18. Hertha 32 6 7 19 39–67 –28 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik