Hertha: „Négy meccs, négy győzelem a mottónk” – Dárdai a bajnoki hajráról

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.04. 16:51
null
Dárdai Pál a Bayern München elleni meccsen (Fotó: Getty Images)
Megtartotta a VfB Stuttgart elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóját Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője. A fővárosi csapat magyar mestere elégedett játékosai hozzáállásával, és bízik a közvetlen rivális sváb együttes elleni sikerben.

A srácok a Bréma elleni meccs óta úgy dolgoznak, mint az angyalokidézi a klub honlapja Dárdai Pált. – Ha a munkádra koncentrálsz és kitartó vagy, akkor az eredmények is jönni fognak, amire szükségünk is van. Münchenben egy igazi csapatot láttam a pályán, amelynek a továbbiakban is egységesnek kell maradnia. A játékosoknak meg kell bízniuk egymásban – a közönség bizalma már adott az ő irányukban. Szombaton egy győztes mentalitással rendelkező együttest kell felküldenünk a pályára – végső soron a győzelmek számítanak, nem a szavak. Négy meccs, négy győzelem – ez a mottónk.”

Már megvannak az ötleteim a hétvégi mérkőzésre, a srácoknak csak meg kell valósítaniuk őket –folytatta a magyar szakember. – Szeretnénk minél gyorsabban megszerezni a labdát, ha pedig megvan, akkor meg kell becsülnünk azt. A heti edzéseken a meccsek elejére fókuszáltunk, az agresszív letámadás kijátszását gyakoroltuk, emellett a csatárokkal külön hangsúlyt helyeztünk arra, hogy hatékonyan törjenek be a veszélyesnek ítélt területekre. A szombati találkozó kezdőcsapata 80-90 százalékban összeállt a fejemben, de addig bármi megtörténhet. Annak mindenesetre örülök, hogy minden futballistám egészséges.”

A Stuttgart összeszedte magát az elmúlt időszakban, ennek dacára egy olyan ellenfélről beszélünk, amelyet hazai pályán le tudunk győzni. Minden csapatnak van egy gyenge pontja, amelyet kihasználhatunk. Szerintem az ő hétközi kupameccsük nem jelent előnyt számunkra, a mi előnyünk az, hogy a saját közönségünk előtt játszhatunk” – zárta gondolatait Dárdai Pál.

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
Május 6., szombat
15.30: Hertha BSC–VfB Stuttgart

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 18 8 4 81–33 +48 62
2. Borussia Dortmund 30 19 4 7 67–40 +27 61
3. Union Berlin 30 16 8 6 44–31 +13 56
4. Freiburg 30 16 8 6 46–37 +9 56
5. RB Leipzig 30 16 6 8 54–37 +17 54
6. Bayer Leverkusen 30 14 6 10 53–41 +12 48
7. Wolfsburg 30 12 10 8 54–37 +17 46
8. Mainz 30 12 9 9 49–43 +6 45
9. Eintracht Frankfurt 30 11 10 9 50–46 +4 43
10. Mönchengladbach 30 9 9 12 44–48 –4 36
11. 1. FC Köln 30 8 11 11 40–48 –8 35
12. Werder Bremen 30 10 5 15 48–58 –10 35
13. Augsburg 30 8 7 15 39–55 –16 31
14. Hoffenheim 30 8 5 17 39–51 –12 29
15. VfB Stuttgart 30 6 10 14 38–52 –14 28
16. Bochum 30 8 4 18 33–67 –34 28
17. Schalke 30 6 9 15 28–57 –29 27
18. Hertha 30 5 7 18 35–61 –26 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik