Hertha: Nem szeretem azt a szót, hogy remény – Dárdai

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.09. 12:04
null
Dárdai Pál a Stuttgart elleni mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
A VfB Stuttgart elleni szombati győzelem plusz erőt adott a tabella utolsó helyén álló Herthának a folytatáshoz, és Dárdai Pál úgy érzi, elég sok van még hátra a német bajnokságból ahhoz, hogy saját erőből oldják meg a bennmaradást – a klub honlapjának összefoglalója szerint többek között erről beszélt a berlini labdarúgók magyar vezetőedzője német újságírókkal találkozva a hét elején.

 

„A nézők, a játékosok és a többi klubalkalmazott mind megtette a magáét a győzelemért – kezdte mondanivalóját Dárdai Pál a Stuttgart elleni 2–1-es győzelem értékelésével. – Az utolsó öt percben a lelátón mindenki állva szorított a sikerért, a felénk sugárzott erő érezhető volt a játéktéren is, és a srácok hasznosították is. A kitartásunknak és a szorgalmunknak köszönhetjük, hogy maradt még esélyünk, de tudjuk, hogy nem szállhatunk el egy győzelemtől. Érezzük, hogy jó úton haladunk, ebben a szellemben kell folytatnunk.”

Dárdai örül, hogy nincs súlyos sérültje, mindenki hadra fogható a következő feladat előtt – és minden játékosa vevő az összefogás fontosságáról szóló üzenetére.

„A Bréma elleni mérkőzésen korán kapott gólok valamelyest elbizonytalanítottak minket, de aztán úrrá lett a csapaton a harci szellem, a srácok ismét egymásért küzdenek. Az edzői stáb a munkába állása óta rengeteg energiát fektet abba, hogy önbizalmat csepegtessen a játékosokba. Futballtudásuk alapján bárkit legyőzhetnek, azonban a pszichológia szerepe is kulcsfontosságú. Ezért is vagyok nagyon büszke arra, hogy amikor a Stuttgart egyenlített, gyorsan képesek voltunk visszaszerezni a vezetést. De ez még nem elég semmire. Tisztában vagyunk a helyzetünkkel.”

A berliniek magyar trénere úgy véli, két győzelem is elég lehet a bennmaradáshoz, és egyelőre nincs ok a riválisok pontjait számolgatni.

„Ha kikaptunk volna a Stuttgarttól, akkor sem pecsételődött volna meg a sorsunk. Volt már példa arra, hogy egy csapat az idény hajrájában ment át nyerő üzemmódba, szóval amíg van esély, harcolunk. Még nem oldottuk meg a feladatunkat, de tettünk egy lépést előre, és akár az is elég lehet a megmeneküléshez, ha a hátralévő három mérkőzésünkből kettőt megnyerünk. Ha háromszor nyerünk, még osztályozó nélkül is bent maradhatunk. Mindent megteszünk, hogy a maximumot hozzuk ki a lehetőségeinkből. Ameddig a kezünkben van a sorsunk, nem szükséges a reményről beszélnünk. Különben sem szeretem azt a szót, hogy remény.”

A hátralévő három fordulóban a Köln (péntek, idegenben), a közvetlen rivális Bochum (május 20., otthon) és a Wolfsburg (május 27., idegenben) lesz a Hertha ellenfele. Ami a soron következőt illeti:

„Kölnben jó a csapat, jó az edző és jó az atmoszféra – véli Dárdai. – De mi is jók vagyunk. A srácok frissek, és most már fejben is rendben vannak. Játékosaink eddig is harcoltak, de nem mindig csapatként, márpedig öncélúan erőlködve sokkal nehezebb elérni a közös célt, mint összefogva. A fiúk megértették ezt, nincs más dolguk, mint a folytatásban is ehhez tartani magukat.”

A Berliner Kurier beszámolója szerint a magyar tréner a hatékonyabb munkavégzés érdekében zárt kapus edzést rendelt el, de azért felvázolta, hogyan képzeli a következő napokat:

„Többet fogunk foglalkozni az ellentámadásokkal, jobb helyezkedésre, gyorsabb gondolkodásra, legfeljebb egy-két labdaérintésre kell törekedni. Ahogyan Münchenben, úgy a Stuttgart ellen is jól működött a labdaszerzés, de a befejezéseknél sokkal hatékonyabbnak kellett volna lennünk. Szerintem túlbonyolítjuk ezeket a szituációkat. Ahogyan Johan Cruyff mondta: a futball egyszerű játék, de nagyon nehéz egyszerűen futballozni. A labdát kell futtatnunk, ezt kell gyakorolnunk. Természetesen önmagukban az ellentámadások nem elegendőek a sikerhez, úgyhogy más játékelemeken is dolgozni fogunk.”

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 19 8 4 83–34 +49 65
2. Borussia Dortmund 31 20 4 7 73–40 +33 64
3. RB Leipzig 31 17 6 8 55–37 +18 57
4. Union Berlin 31 16 8 7 44–32 +12 56
5. Freiburg 31 16 8 7 46–38 +8 56
6. Bayer Leverkusen 31 14 6 11 54–43 +11 48
7. Wolfsburg 31 12 10 9 54–43 +11 46
8. Mainz 31 12 9 10 51–46 +5 45
9. Eintracht Frankfurt 31 11 10 10 51–49 +2 43
10. Mönchengladbach 31 10 9 12 46–48 –2 39
11. 1. FC Köln 31 9 11 11 42–49 –7 38
12. Werder Bremen 31 10 5 16 49–60 –11 35
13. Augsburg 31 9 7 15 40–55 –15 34
14. Hoffenheim 31 9 5 17 42–52 –10 32
15. Schalke 31 7 9 15 31–59 –28 30
16. VfB Stuttgart 31 6 10 15 39–54 –15 28
17. Bochum 31 8 4 19 33–69 –36 28
18. Hertha BSC
31 6 7 18 37–62 –25 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik